Hirdetés

15 millióra pereli a Google-t adatai kiadása miatt a blogger


Rosemary Port - Forrás: New York Daily News

A hét végén egy, a New York Daily News-nak adott interjúban felfedte magát az a blogger, akinek a személyes adatait a Google egy bírósági döntés értelmében kiadta a felperesnek. Mint beszámoltunk róla, Liskula Cohen topmodell azért követelte ezt a cégtől, mivel annak blogoldalán az illető válogatottan sértő kifejezésekkel illette őt.

Hirdetés

A 29 éves Rosemary Port, a Fashion Institute of Technology hallgatója egyáltalán nem bánta meg tettét, úgy véli, Cohen rászolgált azokra a jelzőkre, melyekkel blogjában jellemezte őt (Rosemary Port a per alapjául szolgáló szövegben az angol szleng tárházából válogatva, változatos módon nevezte a modellt többek között „kurválkodó” „vén banyának”): „Hogy ebből látványosság és cirkusz lett, az nem az én dolgom. Azzal, hogy az ügyet felkapta a sajtó, csak saját magának tett rosszat” – tette hozzá Port. Majd elmondta azt is, hogy Cohen pere előtt blogjának két olvasója volt, az egyik ő maga, a másik a modell.

Rosemary Port roppant felháborítónak tartja, hogy a Google kiadta az adatait, csalódott jogászaikban, ezért azt tervezi, hogy 15 millió dollár kártérítésre fogja beperelni a céget a szövetségi bíróságon: „Büszke vagyok, hogy olyan országban élek, ahol nem üldözik az embereket a véleményük miatt. E jogot védeni kell” – jelentette ki Port. Neves ügyvédje, a művészvilág ügyeiben gyakran szereplő Salvatore Strazzullo arról számolt be, hogy beadványuk szerint a cég megszegte a felhasználók névtelenségének megőrzését előíró kötelezettségét. Az ügyvéd kész elmenni akár a legfelsőbb bíróságig is, ha szükséges, ugyanis szerinte az amerikai alkotmány egyik alapjogáról van szó, mivel az Első Kiegészítés biztosítja a névtelen megszólalás lehetőségét is. Strazzullo már meg is indította hadjáratát, mivel a lapnak adott interjúban utalt arra, hogy Cohen több provokatív képet tett fel az internetre magáról, amelyeken partikon látható extrém helyzetekben, ám mindezzel csak az volt a célja, hogy beszéljenek róla, hogy a dagadó botrány a lapok oldalain tartsa a nevét, majd egy ilyen akció után még ő vádolta meg becsületsértéssel és rágalmazással ügyfelét: „Ms. Cohen szereti a reflektorfényt” – jellemezte az ellenfelet az ügyvéd.

Cohen ügyvédje, Steven Wagner tagadja ezt, s azt állítja, hogy védence alaposan meggondolta, pert indítson-e a blogger személyazonosságának felfedése céljából, Strazzullo állításait pedig szégyenletesnek nevezte. Beszámolója szerint a modell békejobbot kínált Portnak, aki ezt nem fogadta el. Mindenesetre Cohen letett arról, hogy rágalmazási pert indítsanak Port ellen, akitől hárommillió dolláros kártérítést követeltek volna.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények