Beárazták a Sony 70-200 mm G Master optikát

Az objektív mellett több kiegészítő árazását is nyilvánosságra hozták.

Hirdetés

Bár a megjelenés idejét épp mos tolták el, végre árazást kapott a Sony FE 70-200 mm F2.8 GM OSS G objektív, és nem kevesebb, mint 2600 dolláros (3300 CAD) árcímkét kapott, az eredetileg májusi, majd júniusi megjelenésre időzített optika. A mostani közlemény némileg ellentmond a korábbinak, mivel júliust említi a piacra kerülés időpontjának, legalábbis ami az USA-t és Kanadát illeti. Így elképzelhető, hogy a Sony priorizálta a régiókat és mivel feltehetően csak kisebb készlettel rendelkezik, így ott vezeti be először, ahol a legnagyobb kereslet mutatkozhat rá. Európa, Japán és a többi régióra vonatkozóan egyelőre nem tudni, hogy lesz-e változás a szeptemberi starthoz képest.


[+]

Az objektív mellett a két új telekonverter ára is ismertté vált, így a USA és Kanada területén szintén júliusban boltokba kerülő 1,4x-es (SEL14TC) és 2x-es (SEL20TC) nagyítást biztosító telekonverterke ára egységesen 550 dollár lesz. A sornak még ezzel sincs vége, ugyanis a márciusban bejelentett FA-WRC1M névre hallgató vezeték nélküli vakuvezérlőegységet és a szintén vezeték nélküli FA-WRR1 vevőegységet, melyeket a professzionális igényeihez igazítottak, szintén árazást kapott, így ezek rendre 350 és 200 dolláros áron lesznek elérhetőek, ám a fentiektől eltérően csak augusztustól.


[+]

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés