Az Apple szerint még a hatóságokat is aggasztja a sideloading az iPhone-okon

Az Apple azt állítja, hogy még a hatóságokat is aggasztja az a tény, hogy kötelező bevezetni az iPhone-okon a sideloadingot.

Hosszú ideig próbált ellenállni az EU számos tervének az Apple, ezek közül talán a sideloading ellen tiltakozott a leghangosabban. A cég most azt mondja, hogy miközben fel kell nyissa az EU-s törvényeknek való megfelelés érdekében az iPhone és iPad készülékeket a rivális alkalmazásboltok irányába, addig az EU-s hatóságok maguk is aggódnak a sideloading okozta biztonsági kockázatok miatt.

Hirdetés

Március 7-től a DMA keretében az Apple köteles alternatív alkalmazásboltokat kínálni az iPhone-okon, továbbá lehetővé tenni a fejlesztőknek, hogy ne az Apple in-app fizetési rendszerét használják (akár 30 százalékos díjak mellett).

Az Apple szerint EU-s és nem EU-s kormányzatok hatóságai és felhasználói egyaránt aggodalmukat fejezték ki, miközben a törvényhozók azt remélik, hogy a döntés segít felnyitni az appok piacát. Az Apple szerint eközben a védelmi és a banki szektorból is keresik őket a változtatások kapcsán, és biztosítékokat akarnak, hogy meggátolhatják a kormányzati eszközökön a kormányzati dolgozókat abban, hogy a sideloading mellett döntsenek. A legtöbb hatósági eszközön állítólag blokkolni akarják a lehetőséget. Az Apple szerint egyes hatóságok sem tőkével, sem személyzettel nem rendelkeznek ahhoz, hogy appokat ellenőrizgessenek, így ezt továbbra is az Apple-re és az App Store-ra bíznák.

További részleteket nem közölt az Apple.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények