Berlinben elhunyt Mihály Dénes, mérnök, feltaláló. Műegyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ez időben fordult érdeklődése a hangosfilm és a távolbalátás kérdései felé. Több távolbalátó rendszert dolgozott ki, az 1919-ből származó Telehorja még alapjában véve képtávíró volt. Mivel találmánya továbbfejlesztésére hazai lehetőség nem mutatkozott, 1924-ben elfogadta a berlini AEG meghívását, s ez időtől Németországban dolgozott, számtalan fontos fejlesztés fűződik a nevéhez.
1953. augusztus 29.
Előzmények
-
1894. július 7.
Gödöllőn megszületett Mihály Dénes, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a televíziózás kifejlesztésében. Már 1919-ben megalkotta a Telehort, amely állóképek közvetítésére volt alkalmas, de az akkor már Németországban dolgozó tudós 1929. március 8-án már be tudta mutatni a világ első mozgóképes közvetítését is. A kutató a Mihály-Traub vevőkészülék 1935-ös bemutatásával ért el a csúcsra.
Aktív témák
- Fotók, videók mobillal
- E-roller topik
- Nothing Phone 2a - semmi nem drága
- Előzetes élménybeszámolókon a Forza Horizon 6
- Crimson Desert
- Mit tehetsz jogilag, ha átvertek, megkárosítottak a Hardveraprón?
- Pénzköteggel párnázta ki a memóriaszektor a Samsung negyedévét
- Megszaladt az AMD új csúcsprocesszorának árazása
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- További aktív témák...