1927. december 12.

Megszületett Robert Noyce fizikus, az integrált áramkör egyik feltalálója. A legenda szerint a „Szilícium-völgy atyja” az 1950-es évek végén jegyezte fel a felfedezést füzetébe, de azon nyomban el is feledkezett róla. Ezért a hasonló ötlettel előálló Jack Kilby néhány hónappal előbb szabadalmaztatta a találmányt, ami később évekig tartó jogi huzavonához vezetett. Ma úgy tartják, hogy Kilbyé az elsőség, de Noyce talált arra megoldást, hogy miként lehet az IC-ket sorozatban gyártani.

Hirdetés

Robert Noyce
A Fairchild Semicondutor és az Intel társalapítója, Noyce az 1970-es években

Robert Noyce
Andy Grove, Robert Noyce és Gordon Moore 1978-ban (Fotók: Intel)

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Előzmények

  • 1936. szeptember 2.

    Gróf András néven Budapesten megszületik Andrew Grove, aki – noha kémikus-vegyészmérnökként végzett – az Intel keménykezű és sikeres vezetőjeként vált ismertté. Az 1956-ban az Egyesült Államokba emigráló Grove 1968-ban részt vett a félvezetőgyártó megalapításában, majd 1987 és 1998 között irányította vezérigazgatóként a társaságot, mely ebben a bő tízéves időszakban nőtt processzorgyártó óriásvállalattá.

  • 1968. július 18.

    A Fairchild Semiconductort elhagyó Gordon Moore kémikus és Robert Noyce fizikus félvezetőgyártó vállalatot alapít Integrated Electronics, röviden Intel néven. A kezdetben elsősorban memóriachipeket gyártó cég – melynek harmadik alkalmazottja, majd későbbi vezérigazgatója a magyar származású Andrew Grove volt – 1971-ben készíti el a világ első mikroprocesszorát. Ma a memóriaüzletből 1985-ben kiszállni kényszerült Intel processzorai találhatók a PC-k mintegy 80 százalékában.

  • 1990. június 3.

    Meghalt Robert Noyce fizikus, az integrált áramkör egyik feltalálója. A legenda szerint a „Szilícium-völgy atyja” az 1950-es évek végén jegyezte fel a felfedezést füzetébe, de azon nyomban el is feledkezett róla. Ezért a hasonló ötlettel előálló Jack Kilby néhány hónappal előbb szabadalmaztatta a találmányt, ami később évekig tartó jogi huzavonához vezetett. Ma úgy tartják, hogy Kilbyé az elsőség, de Noyce talált arra megoldást, hogy miként lehet az IC-ket sorozatban gyártani.

  • 1961. április 25.

    Robert Noyce fizikus megkapja a szabadalmat a szilíciumalapú integrált áramkörre. A legenda szerint a „Szilícium-völgy atyja” az 1950-es évek végén jegyezte fel a felfedezést füzetébe, de azon nyomban el is feledkezett róla. Ezért a hasonló ötlettel előálló Jack Kilby néhány hónappal előbb szabadalmaztatta a találmányt, ami később évekig tartó jogi huzavonához vezetett. Ma úgy tartják, hogy Kilbyé az elsőség, de Noyce talált arra megoldást, hogy miként lehet az IC-ket sorozatban gyártani.