Gyorskeresés
Szponzorunk
Toshiba Regza XV733G LCD TV
A japán gyártó Full HD felbontású tévéjét vetettük alá alaposabb vizsgálatnak.
Toshiba Regza XV733G
A Toshiba és a tévék
A Toshiba világszerte megkerülhetetlen, ám kissé különc szereplője a szórakoztatóelektronikai piacnak. Talán kevesen tudják, de a vállalat már közel negyven éve foglalkozik az LCD technológiával, így nyilván komoly tapasztalatokkal rendelkeznek e téren. Többek között ezért is csillant fel a szemünk, amikor lehetőségünk nyílt kipróbálni egy Toshiba televíziót, név szerint a Regza XV73 típusjelzésű modellt.
Sokan talán nem tudják, hogy a Toshiba egyike a legnagyobb japán vállalatoknak. A közel kétszáz éves múltra visszatekintő konszern a nagy tömegek által ismert szórakoztatóelektronika-IT-telekommunikáció szentháromság mellett komoly pozícióval bír többek között az erőművek vagy a tömegközlekedési eszközök piacán is. Tehát nem egy átlagos cégről van szó, ennek megfelelően tevékenysége sem nevezhető átlagosnak. Számos komoly innováció fűződik a nevükhöz, azonban az elmúlt egy évtizedük a szórakoztatóelektronika világában korántsem nevezhető hibátlan sikertörténetnek. A formátumháborúra még biztos mindenki emlékszik, itt pont a Toshiba nevéhez köthető HD-DVD szabvány bukott el a Sony-féle Blu-ray-jel szemben. A SED névre hallgató, forradalminak tartott képmegjelenítő technológiával kapcsolatos fejlesztések beszüntetését pedig épp mostanában jelentette be a Canon, és a Toshiba bizony ebben a történetben is sokáig főszerepet játszott.
Azt azért túlzás lenne állítani, hogy ezek a tévedések alapjaiban rázták volna meg a vállalatot, az viszont tény, hogy a Toshiba azóta valahogy kisebb svunggal veti bele magát a látványos küzdelmekbe. A slim csatározásokat például teljesen kihagyták, a LED-háttérvilágítású tévéikre se lehet mondani, hogy legelsőként rabolták le a piacot, és a 3D-televízióik is a második-harmadik hullámmal érkeznek csak a boltok polcaira.
Mindez persze tulajdonképpen nem jelent sokat, mi inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan teljesít a vállalat közép-felsőkategóriás készüléke.
Első pillantásra
Sokan sokszor elmondták, hogy a dizájn egyre nagyobb szerepet játszik az értékesítés során, és nincs ez másként a tévék esetében sem, gondoljunk erről bármit. A Toshiba háza táján is odafigyelnek a trendekre, ez rögtön látszik. A mostanában divatos, puritán kialakítás helyett itt egy érdekes kivitelű modell nézett velünk szembe. A keret sajnos a már ezerszer látott lakkfekete, fényes anyagból készült. Ez kétségkívül elegáns hatást kelt, jól mutat, de pont annyira izgalmas, mint a Kincs, ami nincs c. film kétszázadszorra. Az alsó részen viszont a lendületes éleket megtöri egy apró, háromszög alakú bevágás. Ez alatt kaptak helyet a visszajelző lámpák, a világító Toshiba felirat, és lassan megváltozik a tónus, míg a végén már csak egy mattezüst csíkot láthatunk a készülék alján. A márka korábbi modelljeire is jellemző volt ez a fajta kialakítás, úgyhogy a Regza egy korábbi, bevált vonalat visz tovább e téren.
A design mellett dicséret illeti az összeszerelést is. Egyrészt a szilárd, ujjnyi imbusz acélcsavarok meglehetősen masszívnak tűnnek, ráadásul a gyár imbuszkulcsot is mellékel a tévéhez, ami kétségkívül kedves gesztus, ilyennel idáig még sehol nem találkoztunk.
A tévé kilenc és fél centiméter vastag, azaz e téren nem versenyezhet a különféle LED háttérvilágítású slim csodákkal, de ez úgyis csak annak számít igazán, aki a falra szerelné vagy mutogatná ismerőseinek. A nálunk lévő modellen érdekes módon a csatlakozók a hátlap bal oldalára kerültek (hátulról nézve), az eddigi összes nálunk járt tévénél pedig ezek a jobb oldalon kaptak helyet. Ez elsőre talán nem tűnik fontosnak, de biztos, hogy akadhat olyan lakás, ahol a kábelezés, a bútorok elhelyezése milliméterekre ki van számolva, ott pedig egy ilyen váltás gondot okozhat.
Csatlakozók szempontjából a modell a ma már megszokott bőséget hozza. A két SCART csatlakozó mellett található rajta egy digitális optikai hangkimenet, egy LAN, egy D-Sub, négy HDMI-csatlakozó (3 hátul, 1 oldalt), egy komponens videobemenet, 2 USB port, egy SD kártyaolvasó, illetve egy fülhallgató-csatlakozó, változtatható audio- és mélyhangkimenet. Ez utóbbi kettő elég misztikusan hangzik, de csupán arra szolgál, hogy külső hangrendszert vagy mélynyomót csatlakoztassunk a tévéhez.
Természetesen rendelkezik integrált DVB-T/C tunerrel, mellyel a digitális adásokat lehet fogni mindenféle külső segédeszköz nélkül, illetve található rajta egy CI slot is, a különböző kódolt adások feloldásához szükséges kártyáknak.
A képernyő szerencsére matt felületű, természetesen némi fény visszaverődik róla, de vannak más televíziók, amelyek e téren sokkal problémásabbak.
| Toshiba 40XV733G | |
| Panel | Eco LCD Panel |
|---|---|
| Képernyőméret | 40 hüvelyk (102 centiméter) |
| Látószög | 178°/178° |
| Válaszidő | 6 ms |
| Felbontás | Full HD, 1920x1080 (16:9) |
| Maximális kontrasztarány | 50 000:1 |
| Maximális fényerő | 450 cd/m² |
| 24p lejátszás | Támogatott |
| Képbeállítások | Dinamikus/Normál/Mozi/Játék/PC/AutoView |
| Hangszórók | 2 x 25 watt |
| Beépített tunerek | PAL BG/I/DK, SECAM BG/DK/L, NTSC BG4,43, DVB-T, DVB-C, DVB-C HD |
| Interfész | 4 db HDMI, 2 db SCART, komponens bemenet, D-Sub, 2 db USB port, SD kártyaolvasó, CI slot, 3,5 mm jack, külső hangrendszer/mélynyomó kimenet, digitális optikai hangkimenet |
| Extrák | ECO üzemmód, Külső fényérzékelés, Active Vision M100 HD (100 Hz technológia), Digitális zajcsökkentés, Resolution+, Digitális fotóalbum, Beszédhang-kiemelés, Regza-Link |
| Teljesítményfelvétel | Maximális:143 watt, készenléti állapotban: 0,2 watt |
| Mérete | 980 x 680 x 85 mm (állvánnyal 330 mm) |
| Tömeg | 19 kg |
| Gyártó honlapja | www.toshiba.eu |
| Termék honlapja | Toshiba Regza 40XV73 |
| Megvásárolható | Toshiba Shop |
| Ajánlott fogyasztói ár | 189 990 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Hófehér tévével várja a téli havazást a Toshiba a 32BE3 személyében
Fura talppal, de új IPS panellel érkeznek az új Toshiba Regza ZP3 tévék
Passzív és aktív 3D tévékről rántotta le a leplet a Toshiba
Toshiba Regza D-BR1: októberig kell várni a kompakt Blu-ray-író megjelenésére
Toshiba 19P2: hordozható tv külön akkumulátorral
Sokat tud, de sokba is kerül a zászlóshajónak szánt Toshiba ZG2
Beépített Yamaha hangrendszerrel érkeznek az új AS2 Toshiba tévék
D-BZ510 névre hallgat a Toshiba legújabb belépő szintű Blu-ray felvevője
Előzmények
-
Samsung B6000 kontra C6000 LCD TV teszt
Összehasonlítottuk a Samsung tavalyi 6-os sorozatú tévéjét az idei modellel.
-
Panasonic G20 Full HD plazmatévé teszt
A gyártó TX-P42G20E modelljét tesztelve vizsgáltuk meg a plazmatechnológia előnyeit és hátrányait.
A Toshiba is frissíti tévékínálatát
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Jön a Cyberpunk
A Witcher 2 fejlesztői leleplezték következő já...
Xperia acro S – ICS vízálló köntösben
Kisebb kijelzővel ám szintén strapabíró kivitel...
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.










