Gyorskeresés
Szponzorunk
Panasonic G20 Full HD plazmatévé teszt
A gyártó TX-P42G20E modelljét tesztelve vizsgáltuk meg a plazmatechnológia előnyeit és hátrányait.
Íme, a plazma
Bár a lapos tévék közül a plazmatechnológia a régebbi, hiszen az első példányokat már 1996-ban megcsodálhatta a nagyérdemű közönség, a kétezres évek elején bemutatkozó LCD-készülékek mára sokkal elterjedtebbé váltak. Így 2010 elején-közepén gyakorlatilag ott tartunk, hogy a Panasonic maradt az egyetlen cég, amely ezt az eljárást favorizálja, hiszen az egyébként remek tévéket készítő Pioneer tavaly kivonult a piacról, és bár a Samsung és az LG még továbbra is fejleszt és gyárt plazmamodelleket, igazából náluk is a hangsúly inkább az LCD-televíziókon van.
A technológiából fakadó sajátosságok
A plazmatévéknél minden képpont három kisebb kamrából, részpixelből áll, amelyek a három alapszínre (piros, zöld, kék) vannak felosztva. Ezek a különleges nemesgázkeverékkel megtöltött kis kamrák két üvegtábla között kapnak helyet, ahol a megfelelő szín a hátulsó üvegtábla foszforrétegétől függ. Amikor ezeket a kis kamrákat elektromos impulzus éri, a bennük lévő gáz plazmaállapotba kerül, és az így felszabaduló, töltéssel rendelkező ionok a foszforral kölcsönhatásba lépve fényt bocsátanak ki. Azaz a fény magukban a pixelekben keletkezik, és az LCD-tévékkel ellentétben nem a háttérvilágításnak köszönhető.
Ennek köszönhetően a plazmatévék számos tulajdonságban felülmúlják a vetélytárs eljárást. Ilyen például a válaszidő, amely a mozgások megjelenítése során fontos. A plazmák esetében a fent említett okok miatt egyetlen elektromos impulzus kell ahhoz, hogy a pixelben a fény felvillanjon, míg az LCD-k esetében bizony időre van szükség (még akkor is, ha millisecundomokról beszélünk) a folyadékkristályok elmozdulásához, azaz a mozgóképek visszaadása valamennyire késleltetve történik. Ezért fordulhat elő, hogy a gyors mozgások megjelenítésekor a felhasználó belefuthat a zavaró csóvahatásnak vagy utánhúzás-effektusnak nevezett jelenségbe.
Ezen kívül fontos kiemelni a kontrasztarány és a színtartomány kérdését. Mivel a plazmapanelekben minden egyes képpontot külön vezérelnek, mindegyikben külön keletkezik (vagy nem keletkezik) fény, ezért képesek kitűnően megjeleníteni a feketét, illetve a különféle sötét árnyalatokat. Sőt ennek köszönhetően a sötét tónusú képeknél az LCD-tévékhez képest jóval nagyobb részletgazdaság érhető el. Tipikus példaként szokták emlegetni az éjszakai égbolt megjelenítését, ahol a plazma tévéken jóval több csillag látszódik, mint az LCD-modellek esetében.
Ha ennyire remek tulajdonságai vannak a plazmáknak, akkor miért nem ezek terjedtek el? – tehetnénk fel a kérdést. Ennek az az oka, hogy 42 hüvelykes képátló alatt egyszerűen nem éri meg plazmatévéket gyártani, annyival többe kerülnének, mint a rivális eljárást alkalmazó készülékek. Ráadásul sokkal több energiát fogyasztanak (bár ez inkább a régebbi modellekre volt jellemző), illetve az is elterjedt nézet, hogy alacsonyabb fényerejüknek köszönhetően csak az ideális külső körülmények megteremtése mellett nyújtanak maradéktalan élvezetet. Emellett azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a plazmák színei sokak szerint jóval szebbek, élethűbbek, bár az is igaz, hogy mások pont az LCD-tévék színvilágát favorizálják. Kíváncsiak voltunk tehát, hogy a Panasonic új modellje mennyiben felel meg az elvárásoknak, és alátámasztja-e az előítéleteket.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Beépített Blu-ray-íróval és HDD-vel érkeznek az új Panasonic tévék
-
Panasonic P55VT30: 3D plazma csúcsra járatva
Hatalmas, háromdimenziós Panasonic plazmatévé járt tesztlaborunkban. Nem tudtunk betelni vele.
Egy terabájtos belső HDD-vel megtámogatott LCD tévékkel jelentkezik a Panasonic
Tíz új 3D tévé a Panasonictól
Memóriakártyára rögzítik a műsorokat az új Panasonic tévék
-
Jóképű plazmatévé az LG-től
Kipróbáltuk az LG 50PK950 Full HD felbontású plazmatévét.
-
Toshiba Regza XV733G LCD TV
A japán gyártó Full HD felbontású tévéjét vetettük alá alaposabb vizsgálatnak.
-
Samsung B6000 kontra C6000 LCD TV teszt
Összehasonlítottuk a Samsung tavalyi 6-os sorozatú tévéjét az idei modellel.
Előzmények
Új LCD tévék a Panasonictól
-
Tévézésre tervezve: Sony KDL-37V5800
Kipróbáltuk a Sony 37 colos, Full HD felbontású LCD televízióját.
LED háttérvilágítású tévék a Panasonictól
A Panasonic háromdimenziósban is a plazmát favorizálja
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?






