Gyorskeresés
Szponzorunk
Samsung B6000 kontra C6000 LCD TV teszt
Összehasonlítottuk a Samsung tavalyi 6-os sorozatú tévéjét az idei modellel.
LED TV?
A gyártók évről évre elmondják, hogy az idei modellek aztán tényleg ütnek mindent, sosem látott kép- és hangminőséggel, földöntúli dizájnnal és briliáns kapcsolódó szolgáltatásokkal kecsegtetik a vásárlót. De vajon tényleg változtak a tévék egy év alatt? A Speedshop segítségével most lehetőségünk nyílt, hogy a Samsung 6-os szériájának tavalyi és idei modelljeit hasonlítsuk össze.
A koreai vállalat nevéhez fűződik az ilyen jellegű televíziók bevezetése a piacra, és való igaz, hogy ezzel sikerült, ha rövid ideig is, de megelőzniük vetélytársaikat. A LED TV elnevezés kicsit megtévesztő, hiszen itt egyáltalán nem egy új termékkategóriáról van szó, amelyik fellépett a plazma és az LCD-televíziók mellé. Ugyanis a LED TV-k is az LCD-technológiára épülnek, csak éppen a korábban alkalmazott CCFL (Cold-Cathode Fluorescent Lamp, vagyis hidegkatódos) fénycsövek helyett LED-ekkel oldják meg a háttérvilágítás kérdését.
Pontosabban inkább azt mondhatnánk, hogy a LED háttérvilágítású LCD-tévék a korábban már bevált technológia egy új generációját képviselik. E két modell esetében a fénykibocsátó diódákat a készülék keretén helyezték el (ezt nevezik edge-lit-nek), fényüket pedig egy diffúzor segítségével terítik szét a teljes felületen. Ez a megoldás jó pár előnnyel jár a hagyományos megoldáshoz képest, például minden korábbinál vékonyabb készülékek előállítását teszi lehetővé. A LED háttérvilágítás emellett elméletileg nagyobb kontrasztarány mellett kisebb fogyasztást és magasabb betekintési szöget biztosít. Ráadásul a CCFL fénycsövekkel szemben eme diódák gyakorlatilag örök életűek, hiszen a gyártók százezer órányi élettartamot kommunikálnak. Tehát minden jel arra mutat, hogy gyakorlati szempontból is volt jelentősége a fejlesztéseknek.
Ezt pedig úgy tűnik, hogy a vásárlók is értékelik. 2009-ben a negyven hüvelyk képátlójú vagy annál nagyobb készülékek szegmensében közel két és félmillió ilyen típusú televíziót értékesítettek, idén azonban már várhatóan körülbelül 19 millió LED háttérvilágítású LCD-tévé talál majd gazdára. Két évvel ezelőtt összesen harmincnégyezer darabot adtak el, és a gazdasági elemzők szerint 2013-ra ez a szám 112 millióra nőhet majd, úgyhogy ezek piaci részaránya eléri a 75 százalékot, azaz magyarul minden négy tévéből három LED-es lesz.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung D5500 - best buy?
Kipróbáltuk a cég alsó-középkategóriás, olcsó LCD tévéjét. Vajon mennyit fejlődött a technika egy év alatt?
Toshiba 19P2: hordozható tv külön akkumulátorral
-
Samsung D8000, az okostévé
Kipróbáltuk, hogy mitől és mennyire okos a Samsung Smart TV.
Samsung D8000 SMART TV: meghalt a tévé, éljen a tévé!
Egymillió letöltés a tévés Samsung Appson
Vékony és könnyű hordozható tévé a VIZIO-tól
-
Tévézés három dimenzióban a Samsunggal
Kipróbáltuk a Samsung 46 colos C7000 tévéjét, mely Full HD felbontású, LED háttérvilágítású, de legfőképp 3D-s!
-
Toshiba Regza XV733G LCD TV
A japán gyártó Full HD felbontású tévéjét vetettük alá alaposabb vizsgálatnak.
Előzmények
-
Panasonic G20 Full HD plazmatévé teszt
A gyártó TX-P42G20E modelljét tesztelve vizsgáltuk meg a plazmatechnológia előnyeit és hátrányait.
Tízezer darab fogyott másfél hónap alatt a Samsung 3D tévéiből Dél-Koreában
-
LG LH9000 LED LCD tévé - mozgókép a nappaliban
Kipróbáltuk az LG LH9000 42 colos, LED háttérvilágítású LCD tévét.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Házimozi témák
Házimozi erősítő és minden, ami hozzá csatlakoztatható - hozzászólás előtt olvasd el a #1 hsz-t!
Plazma TV - hozzászólás előtt olvasd el az #1. hozzászólást!
[Re:] UPC Mediacard villámteszt: digitális HD adások médiabox nélkül
[Re:] Új termékkategória a Maxelltől: érkezik a tévétalp alá szánt hangsugárzó







