Gyorskeresés
Szponzorunk
A Toshiba is frissíti tévékínálatát
Három új LCD Full HD televízió elérhető már Európában is.
Hirdetés
A japán Toshiba a HD DVD szabvány csúfos bukása után kisebb gödörbe került a szórakoztatóelektronikai iparágban. A trendteremtők helyett trendkövetőkké váltak, és ezen azóta sem nagyon tudnak változtatni. Míg mások mostanában a 3D tévéikkel villantanak, addig a gigakonszern a jelek szerint kivár, és a meglévő, már befutott eljárásokat csiszolgatja tovább.
Ennek a folyamatnak a részeként mostantól elméletileg hivatalosan is elérhetők Európában a vállalat RV szériába tartozó, új, LCD technológiára épülő Full HD tévéi. A családba három modell tartozik, a 32 hüvelykes 32RV733, az egy fokkal nagyobb 37RV733 és a 40 colos képátlóval rendelkező 40RV733. A vállalat a szokásos erények mellett (magas kontrasztarány, kristálytiszta kép, folyamatos mozgás stb.), a termékek minden eddiginél kényelmesebb használatát hangsúlyozta ki. Állításuk szerint a készülékek a környezeti viszonyoktól, valamint a forrástól függően automatikusan állítanak a fényerőn, a kontrasztarányon, a gammán, az élességen és a színtelítettségen. Ez első hallásra egészen jól hangzik. Ha tényleg működik ez a rendszer, akkor az nagy áldás lehet mindazok számára, akik lusták a beállításokkal foglalkozni, vagy nem akarnak elmélyülni a különféle technológiai részletekben. Magyarországon biztosan lenne igény az ilyen jellegű extrákra.

Mint ahogyan a konstans hangerő is ígéretesnek tűnik. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy a televízió csatornától, forrástól, aktuális tartalomtól függetlenül ugyanolyan, állandó hangerővel szóljon. Aki riadt már fel édesded, vasárnap délutáni, tévé előtti pihenéséből arra, hogy az új joghurttól harsog a szoba, az nem lehet eléggé hálás ezért az egyébként már más gyártó termékeiben is megtalálható kiegészítő szolgáltatásért. Mindhárom készülék rendelkezik a digitális adások vételére alkalmas, integrált DVB-T és DVB-C tunerrel, található rajtuk négy HDMI, két USB és két Scart csatlakozó, valamint egy komponens videobemenet. Ezenkívül a modellek képesek a WLAN kapcsolat megteremtésére és támogatják a DLNA szabványt is.
A gyártó állítása szerint a tévék árait abszolút az átlagember zsebéhez szabták, reméljük, hogy a forgalmazó hamarosan hazánkban is elérhetővé teszi a modelleket, amelyek Európa boldogabbik felén már e hónapban a boltokba kerülnek.
Azóta történt
Médiaközpont a Toshibától
Extrémgyors videofeldolgozó a Leadtektől
-
Toshiba Regza XV733G LCD TV
A japán gyártó Full HD felbontású tévéjét vetettük alá alaposabb vizsgálatnak.
SED: Ennyi, vége!
Bővíti videokamera kínálatát a Toshiba
Előrendelhető a Toshiba új üzleti laptopja
Hordozható meghajtók és kártyaolvasós pendrive
Kicsi + könnyű + olcsó = Bluedot BTV-2200
Előzmények
A Hitachi is megrázta magát
Három új modellel bővült a Toshiba kamerák választéka
Tévét a hálóba is!
-
Elegáns Toshiba külső adattár
Kipróbáltuk a Toshiba StorE Art külső merevlemezcsaládjának 2,5 hüvelykes, 320 GB tárkapacitású tagját.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Google Play – megújuló előfizetésekkel
Az alkalmazáson belüli vásárlásokon túl megújul...
Alkalmazásbemutató: Elkészült a Hadur iOS-re
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hadur: az iOS-ver...
Bezár a 38 Studios
A THQ pénzügyi nehézségeinek újabb áldozata.
BBM – csak RIM modelleken
A Research In Motion új vezérigazgatója nem tám...
Fatal Frame 2 Wii Edition - képek
A nyár folyamán Wii-n tér vissza az eredetileg ...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





