Gyorskeresés
Szponzorunk
Sharp tévé négy alapszínnel
Kipróbáltuk a Sharp Aquos LC-40LE810E LED háttérvilágítású LCD tévéjét, mely újfajta képmegjelenítő eljárást alkalmaz.
Sharp a tévéuniverzumban
Ha Sharp, akkor LCD tévé, vághatja rá bárki, aki egy kicsit is othonosan mozog a szórakoztatóelektronika világában. A vállalat, bár más területeken, így például a nyomtatásban, telekommunikációban, sőt a nagyháztartási gépek világában is jelen van termékeivel, mégis ma már elsősorban folyadékkristályos technológiára épülő televízióiról ismert. Jó érzékkel ismerték fel körülbelül egy évtizede, hogy a jövő a tévékről fog szólni, és a két konkurens eljárás közül az LCD-t választották. Ezzel párhuzamosan az összes többi üzletágra valamivel kevesebb energiát és pénzt költöttek, költenek.
Az idő pedig utólag őket igazolta. Ez ugyanis azzal járt, hogy erőik nem forgácsolódtak szét, képesek voltak követni a trendeket, sőt olykor még diktálni is azokat. Így viszonylag hamar megjelentek televízióikban a különféle interpolációs technológiák vagy a LED háttérvilágítás, hogy csak néhányat említsünk a közelmúlt slágertémái közül. Most pedig itt van ez a modell, amely a többi piaci résztvevőtől eltérő módon négy alapszín felhasználásával állítja elő a különféle tónusokat.
Mi is az RGBY technológia?
A vállalat által kidolgozott RGBY (Quattron) névre hallgató eljárásnak lényege, hogy kibővítették a folyadékkristályos televíziók képernyőinek pixelszerkezetét azáltal, hogy a korábban alkalmazott három alapszínhez, a vörös, a zöld és a kék (RGB) színhez negyedikként hozzáadták a sárgát (Y).
A Sharp kommunikációjában hangsúlyozza, hogy ez a technológia fényesebb, élénkebb színeket biztosít a panel hatékonyabb fényátbocsátásának és a szélesebb színskálának köszönhetően. Az eredmény a bőr, az arany és a sárga tónusok még részletesebb, pontosabb és élethűbb visszaadása, mint a hagyományos, három alapszínt használó képernyők esetén. A vállalat közleményeiben azt sem felejti el megemlíteni, hogy ennek köszönhetően tévéik minden korábbinál kevesebbet fogyasztanak. A mi méréseink azt mutatták, hogy általában 50-55 watt között volt az áramfelvétel, amikor teljesen átlagos körülmények között, a legjobbnak tartott beállítások mellett használtuk a modellt.
A májusban bejelentett Sharp Aquos LE810E típusjelzésű készülék is erre az eljárásra épül tehát. Csodák csodája, a világpremier után már viszonylag hamar felbukkantak a modellek hazánkban is, és a Sharp magyarországi PR-ügynökségének köszönhetően már ki is próbálhattuk ezt a tévét.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Sharp LE630, a Sharp-Philips hibrid LCD tévé
Kipróbáltuk azt a középkategóriás Sharp tévét, amely komplett elemeket vett át a holland konkurens repertoárjából.
80 hüvelykes LCD óriással bővíti a kínálatát a Sharp
70 hüvelykes tévé óriást állít csatasorba a Sharp
Az első Elite tévék a Sharptól
-
Philips 46PFL9705: 46 col, LED, fény, glória
A Philips Ambilight LED LCD csúcstévéjével ismerkedtünk meg alaposabban.
-
Sharp tévé belépőszinten
Kipróbáltuk a Sharp olcsó LED háttérvilágítású Full HD LCD tévéjét, az LE320E-t.
-
Négy alapszínből kikevert világ
Kipróbáltuk a Sharp Quattron technológiát alkalmazó, LC-46LE820E típusjelzésű LED LCD tévéjét.
-
Jóképű plazmatévé az LG-től
Kipróbáltuk az LG 50PK950 Full HD felbontású plazmatévét.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?







