Képminőség

Működik-e az RGBY?

Az első és legfontosabb kérdés, hogy van-e valóban értelme a négy alapszínre épülő eljárásnak, tehát hogy tényleg szebb lesz-e tőle a kép, illetve csökken-e a fogyasztás? Az első kérdésre a válasz borzasztóan nehéz, mivel teljes mértékig szubjektív dologról van szó. Akár filozófiai kérdéseket is felvethet, miszerint nevezhetünk-e egy tónust szépnek, szebbnek, mondhatjuk-e, hogy ez a „sárga” jobb, mint az a „sárga”?

Nehéz kilépni a marketing bűvöletéből, és tiszta fejjel szemlélni a képet, hiszen az agyunk folyton azt suttogja, hogy mit is kellene látnunk, aztán végül megadtuk magunkat. Oké, lehet, hogy placebo hatás, de tényleg mutatósabbnak tűntek a sárga, arany árnyalatok e tévékészüléken, azt nem mondhatjuk, hogy világrengető volt a különbség, de egy kicsit mintha élénkebbek lettek volna ezek a tónusok a megszokottnál. Igaz, direkt elzarándokoltunk egy ismerőshöz, aki körülbelül egy-másfél éves Sharpon nézi a pankrációt, és a sárgák már azon a tévén is majd’ leugrottak a képernyőről.

A fogyasztás már más kérdés, azt le tudtuk mérni műszerrel, a már említett 50-55 watt körüli eredmény pedig kimondottan jónak mondható.

Marketingszempontból egyébként biztos hasznos ez a technológia, hiszen bőven megvan rá az esély, hogy az emberek felkapják a fejüket, ha ilyesféle újításról hallanak. Ráadásul az értékesítés során is hasznos lehet, hiszen így talán tovább nézegetik a Sharp tévéket. Végül, de nem utolsósorban arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy ilyen innovációs újítás milyen üzenetet hordoz: itt egy cég, amely képes újdonságokat, saját fejlesztéseket lerakni az asztalra. Tehát erős, tehát előremutató, tehát biztos jó dolgot csinál.

De milyen tévének?

Egy negyven hüvelykes képátlóval rendelkező tévét kaptunk kipróbálásra, és hogy zavartalanul tévézhessünk, pont olyan távolságra kellett ülnünk tőle, mint a már említett ismerősünk 32 colos modellje esetében. Tehát a fejlődés itt, ezen a téren kézzelfogható. Látszik, hogy sikerült finomítani a jelfeldolgozás minőségén, de a végeredmény még így sem tökéletes. Természetesen sok esetben ez egyértelműen az igencsak satnya minőségű jelnek köszönhető, de az is tény, hogy volt már a kezünkben olyan tévé, mely, ha csak kevéssel is, de jobban megbirkózott az ilyen jellegű problémákkal.

Előfordult olykor, hogy kimondottan zajos volt a kép, amely elsősorban a sötét színek, árnyalatok megjelenítésében okozott problémát. Ezen némiképp segíthettünk az egészen jól működő Zajcsökkentés funkció aktiválásával, azonban ezt illik óvatosan babrálni, hiszen olykor egy kicsit elmosódottá teheti az éleket.

Egyes gyártók tévéinél problémát szokott okozni, hogy a túlszaturált színvilág miatt még a legnagyobb költségvetésű hollywoodi filmek is úgy festenek, mintha a húsz évvel ezelőtti Gazdagréti lakótelepen készültek volna. Szerencsére az Aquos LE810E egyáltalán nem ebbe a kategóriába tartozik. A színek természetesek, visszafogottak. Harsányságnak nyoma sincs, a sárga pedig olyan sárga, mint amikor a napraforgók az ég felé fordítják tekintetüket.

Mivel LCD tévéről van szó, fokozottan odafigyeltünk a utánhúzás jelenségre, mely korábban a technológia egyik legnagyobb hátránya volt a plazmákhoz képest. Ilyenkor a viszonylag magas válaszidő miatt a gyorsan mozgó objektumok, mondjuk egy focilabda, „csóvát” húznak maguk után, ami meglehetősen zavaró látvány. A gyártók teljesen érthető okokból ipari mennyiségű energiát és pénzt áldoztak arra, hogy ezzel az effektussal leszámoljanak, és az utóbbi idők készülékeit elnézve egész jó eredményeket értek el ezen a téren. Az éltanulók közül a Sharp sem lóg ki, gyakorlatilag leszámolhattunk ezzel a jelenséggel, észre se vettük, pedig a fura döntéseket hozó bírók, az unalmas meccsek és a szünet nélküli vuvuzelavartyogás igazán pattanásig feszítette az idegeinket.

HD, Full HD tartalmak

Sharpék voltak olyan kedvesek, és megtámogattak minket egy Blu-ray lejátszóval, hogy ha már úgyis Full HD felbontású tévét nézegetünk, akkor legyen valami tartalmunk is hozzá. Ugyan meg szoktuk oldani ezt házon belül, de azért kipróbáltuk, kifogástalanül működött a Sharp BD-HP22SB típusjelzésű eszköz. Az általuk mellékelt demo lemezen kívül mindenféle mást is megnéztünk, mert ezek a demók olykor hajlamosak kihangsúlyozni a készülékek előnyeit, ugyanakkor tompítani a hátrányokat.

Ha valamikor kijöhetnek az RGBY technológiában rejlő erőtartalékok, akkor leginkább a nagyfelbontású tartalmak esetében. Egyszerűen jó volt ránézni a képernyőre, és mindegy, hogy éppen a Blu-ray lejátszót, a számítógépet vagy a beépített médialejátszót használtuk a tartalomszolgáltatáshoz. HD vagy Full HD felbontású anyagok esetében már egészen közelről, akár félméteres távolságból is tökéletesen élvezhető a kép. Itt kell megemlíteni a 24p módot is. A tévé támogatja az ilyen szabványú anyagok lejátszását, azaz tökéletesebbé varázsolhatjuk ennek segítségével az otthoni mozizás illúzióját.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!