A plazmáról röviden

Ha tévégyártásról beszélünk, 2010-ben mindössze két eljárás jöhet szóba, az LCD és a plazma. A CRT mára gyakorlatilag eltűnt, a sokak által nagyon várt SED projekt épp idén múlt ki, az OLED pedig egyelőre megrekedt a kisméretű kijelzők területén. A talpon maradt versenyzők közül az LCD dominál, amelynek elsősorban az az oka, hogy a kisebb méretű képernyők előállítása során ez a megoldás sokkal gazdaságosabb, így plazmatévékkel nem is nagyon találkozhatunk 42 hüvelykes képátló alatt. Ez persze nem jelenti azt, amit a bulvárosabb médiumok előszeretettel hangoztatnak, miszerint a plazma halott lenne, hiszen az eljárás élharcosának számító Panasonic mellett a Samsung és az LG is gőzerővel fejleszt ezen a területen is. Olyannyira így van ez, hogy a 3D tartalmak megjelenítésére képes Full HD felbontású tévészortimentjükben is megtalálhatóak ezek a televíziók.

A két uralkodó megoldás között a fő különbség a fény előállításából fakad. Amíg az LCD tévék háttérvilágítást használnak, addig a plazmáknál minden egyes képpont három részpixelből tevődik össze, amelyek a három alapszínre (piros, zöld, kék) vannak felosztva. Ezeket a kamrákat egy különleges nemesgázkeverékkel töltik meg, és két üvegtábla közé helyezik, ahol a szín a hátulsó üveglap foszforrétegétől függ. Amikor ezeket a kis kamrákat elektromos impulzus éri, a bennük lévő gáz plazmaállapotba kerül, és az így felszabaduló, töltéssel rendelkező ionok a foszforral kölcsönhatásba lépve fényt bocsátanak ki. Azaz a fény magukban a pixelekben keletkezik.

Ennek köszönhetően a válaszidőt tekintve ezek a tévék sokkal jobban szerepelnek, mint a konkurencia, hiszen itt mindössze egyetlen elektromos impulzus szükséges a fény felvillanásához. Ezzel ellentétben az LCD modelleknél időre, súlyos millisecundomokra van szükség a folyadékkristályok új alakzatba rendeződéséhez, ez pedig egyben azt jelenti, hogy a képek visszaadása, ha minimálisan is, de késleltetve történik. A viszonylag nagy válaszidő miatt jelentkezett, sőt jelentkezik még a maig napig jónéhány LCD tévénél az utánhúzás effektusnak nevezett jelenség, amikor a gyorsan mozgó objektumok csinos, ám mégsem odavaló uszályt húznak maguk után.

Emellett érdemes kiemelni a kontrasztarány és a színtartomány kérdését is. Mivel a plazma panelekben minden egyes képpontot külön vezérelnek, mindegyikben külön keletkezik (vagy nem keletkezik) fény, ezért képesek kitűnően megjeleníteni a feketét, illetve a különféle sötét árnyalatokat. Sőt ennek köszönhetően a sötét tónusú képeknél az LCD tévékhez képest jóval nagyobb részletgazdaság érhető el. Tipikus példaként szokták emlegetni az éjszakai égbolt megjelenítését, ahol a plazma tévéken jóval több csillag látszódik, mint az LCD modellek esetében. Korábban általánosan jellemző volt, hogy energiafogyasztásuk jóval meghaladta folyadékkristályos társaikét. Bár a gyártók igen komoly erőfeszítéseket tettek, hogy csökkentsék a hátrányt, az tény, hogy a rivális technológia ezen a területen előrébb jár; különösen a LED háttérvilágítást alkalmazó modellek büszkélkedhetnek igen jó eredményekkel.

Jobb?

Elég csak megnéznünk a PROHARDVER! kapcsolódó fórumait vagy elolvasni a tesztek, hírek utáni hozzászólásokat hogy lássuk: a plazma vs. LCD kérdéskör már-már vallásháborúkat idéző indulatokat képes felkorbácsolni. Mi nem kívánunk és nem is fogunk állást foglalni, elsősorban azért, mert láttunk már jó és borzalmas készüléket mindkét csoportból. Inkább csak csendesen örvendezünk azon, hogy a plazma a híresztelésekkel ellentétben mégsem tűnt, tűnik el, hogy többek között az LG is lát fantáziát ezekben a modellekben, és persze, hogy a vállalat hazai képviseletének köszönhetően nekünk is alkalmunk nyílt kipróbálni egy LG 50PK950 típusjelzésű készüléket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!