Gyorskeresés
Processzor-megateszt - 2/2
Cikkünk második részében mérések egész sorával derítünk fényt az Intel és az AMD chipjeinek erényeire – és gyengéire.
Hirdetés
Konklúzió
Asus CT-479
Az Asus CT-479 segítségével az Asusnak sikerült túljárnia a konkurencia eszén. Amíg az AOpen és a DFI egy új alaplapot gyártott le, addig az Asus egy átalakítóval rukkolt ki, mely olcsóbb és gyorsabb az ellenlábasok megoldásainál (pl. egy P4P800SE + CT479-es kombináció kb. 10 000 forinttal olcsóbb, mint egy AOpen 855-ös lap), ezek után úgy véljük, ha valakinek asztali Pentium M-re fáj a foga, a CT-479-cel jár a legjobban. Negatívumként meg kell említenünk a SpeedStep hiányát és a hűtést, hiszen amennyiben CT-479 használatára adjuk a fejünket, mindenképpen az Asus saját gyártású hűtésére vagyunk rákényszerítve. Szerencsére az Asus Q-Fan opciója működik, tehát nem kell teljes fordulatszámon járatni a ventilátort.
Intel vagy AMD?
Mondandónkat nem szeretnénk hosszúra nyújtani, elvégre a tesztek során elég alaposan elemeztük az eredményeket. Lássuk, hogy mely területeken ki a nyerő.
-
tömörítők: Athlon 64
-
konvertálók (filmek, zenék): Pentium 4
-
renderelés: váltakozó
-
játékok: Athlon 64
Természetesen vannak átfedések, egyes programokban lehetnek ellentétes eredmények is, azonban itt és most úgy tűnik, hogy ezek alapján az Athlon 64-nek van több keresnivalója.
Lássuk, hogy a Pentium M hogyan viszonyul az Athlon 64-hez.
-
tömörítők: Athlon 64
-
konvertálók (filmek, zenék): Athlon 64, kivéve a L.A.M.E.-et
-
renderelés: Pentium M
-
játékok: döntetlen, de inkább Athlon 64
Látható tehát, hogy az Athlon 64 mindkét Intel processzornál kívánatosabb, legalábbis addig biztosan, amíg a teljesítménye alapján ítélkezünk. Lássunk más szempontokat is.
-
ár: Athlon 64 < Pentium 4 < Pentium M
-
beszerezhetőség: Athlon 64 = Pentium 4 > Pentium M
-
melegedés: Pentium M < Athlon 64 < Pentium 4
-
fogyasztás: Pentium M < Athlon 64 < Pentium 4
-
időtállóság: Socket 939 > Socket 775 > Socket 479?
-
fejleszthetőség: Socket 939 > Socket 775 > Socket 479?
-
utasításkészletek: Athlon 64 > Pentium 4 > Pentium M
Fejezzük ki mindezt szavakban is, kacsacsőrök nélkül. Az Athlon 64 olcsóbban, kevesebb áramot fogyasztva, időtállóbb befektetés, mint a Pentium 4, emellett a film- és audiokonvertáló programokon kívül általánosságban gyorsabb is annál. Tehát, miért is venne valaki Pentium 4-es rendszert ezek után? Mert film-és audiokonvertáló programokkal dolgozik? Ez egy indok. Más esetleg?
Nem szóltunk még a Pentium 4 Hyper-Threadingjének áldásos hatásairól. Egy korábbi tesztünkben megpróbáltunk valós eseményeket szimulálni, és kideríteni, hogy ezekben a helyzetekben a Hyper-Threading tényleg javít-e a rendszer összsebességén. Lássuk az eredményeket:
| Hyper-Threading teszt | Prescott HT On | Prescott HT Off | Northwood HT On | Northwood HT Off | Athlon 64 |
| Photoshop Action lefutásának ideje (p:mp) | 9:13 | 13:16 | 9:35 | 13:40 | 10:47 |
| miközben a NAV vírust keres (darab fájlt scannelt) | ~86000 | ~110000 | ~91000 | ~110000 | ~110000 |
| Másodpercenként átvizsgált fájlok száma | ~155 | ~138 | ~158 | ~134 | ~170 |
| Hyper-Threading teszt | Prescott HT On | Prescott HT Off | Northwood HT On | Northwood HT Off | Athlon 64 |
| WinRAR tömörítés ideje (p:mp) | 2:38 | 5:33 | 2:57 | 6:20 | 4:26 |
| miközben az ACDSee BMP fájlokat konvertál PNG-re (darabszám) | 33 | 64 | 41 | 99 | 54 |
| 1 percre jutó átkonvertálások száma | ~12 | ~11 | ~14 | ~15 | ~12 |
| Hyper-Threading teszt | Prescott HT On | Prescott HT Off | Northwood HT On | Northwood HT Off | Athlon 64 |
| MPEG2-ből DivX AVI konvertálásának az ideje (p:mp) | 3:50 | 4:09 | 4:11 | 4:07 | 4:06 |
| miközben a Quake III-mal játszunk (fps) | 114 | 71 | 116 | 71 | 70 |
A Hyper-Threading tehát nemcsak a tesztprogramokban jön jól, hanem a számítógép mindennapi használata során is, például gördülékenyebb munkát eredményez. Ilyet viszont az Athlon 64 nem tud (egyelőre).
Intel vagy AMD, AMD vagy Intel? A választás a kedves olvasóké.
fLeSs
A tesztben szereplő alkatrészeket az alábbi cégek bocsátották rendelkezésünkre:
- AMD Athlon 64 FX-55 és 4000+ processzorok: AMD
- Intel Pentium 4 EE 3,73 GHz és 660 processzorok: CHIP Magazin
- Intel Pentium M processzor: Notebook.hu
- Asus alaplapok és videokártyák: ASUS
- AOpen i855GMEm-LFS alaplap: Sowah Hungary Kft.
Azóta történt
-
Xeonok az Opteron ellen
Tesztünkben az Intel Xeon szerverprocesszorok két újabb generációjának számítási teljesítményét vetettük össze az AMD Opteronokéval.
-
AMD processzorok AM2 foglalatban
A chipgyártó újfajta foglalatba illeszkedő processzorokat indított útjukra, melyek már DDR2 memóriavezérlőt kapnak. Vajon hogyan hat ez a teljesítményre?
-
Csúcsprocesszorok viadala
A két rivális chipgyártó főként játékosoknak szánt csúcsmodelljeit, a Pentium Extreme Edition 965-öt és az Athlon 64 FX-60-at állítottuk sorompóba.
-
Intel Presler: egy korszak alkonya
A Presler mag a NetBurst architektúra végét, ugyanakkor a 65 nm csíkszélességű gyártástechnológia kezdetét jelenti.
-
AMD: a legkisebb kétmagos
A jelenlegi legkisebb, egyúttal legolcsóbb kétmagos asztali AMD processzor, az Athlon 64 X2 3800+ képességeit mértük fel.
-
Olcsó processzorok tesztje
Az AMD Sempron és az Intel Celeron D chipjei jó ár/teljesítménnyel bírnak. Összemértük a tudásukat.
-
Processzort? Duplát kérek!
Friss áttekintésünkben a hazai piacon kapható 64 bites és kétmagos processzorok kerülnek a középpontba.
-
Athlon 64 X2: kétmagos trónkövetelő
Az AMD kétmagos asztali processzorát mutatjuk be, és állítjuk ringbe a rivális Intel dual-core chipjeivel.
Előzmények
Szivárgó információk az AMD kétmagos asztali processzorairól
A vártnál hamarabb érkeznek a kétmagos Intel processzorok
-
Processzor-megateszt - 1/2
Cikkünkben az AMD és az Intel PC-kbe szánt processzorainak főbb jellegzetes- ségeit és legutóbbi átalakulásait boncolgatjuk.
AMD: két év, két mag
Hamarosan itt a kétmagos processzorok kora
Ma rajtolnak a Venice-magos Athlon 64-ek
A Northwood-mag a Celeronokban sem él tovább
-
Olcsón gyorsat: Athlon 64 3000+ és 2800+
Az AMD két kedvező árú processzorral gyorsítaná a 64 bites rendszerek elterjedését. Vajon érdemes-e váltani?
-
Csúcsra járatva: tuning a negyediken
Cikkünkben igazi tuning processzorok mutatkoznak be. Főszerepben az Athlon XP-M, az Opteron 146, az Athlon 64 és a Pentium 4.
-
A 3400-asok klubja
Cikkükben a 3,4 GHz-en futó Northwood Pentium 4 és az AMD Athlon 64 3400+ küzdelméről tudósítunk.
-
Intel Prescott: az új generáció
Átfogó cikkünkben bemutatjuk az áttervezett Pentium 4 újdonságait.
-
HyperThreading - Intel Pentium 4 3.06 GHz
A ma debütáló P4 3.06 GHz már nem csak órajelben tud többet elődeinél. Ezúttal a HyperThreading kulisszatitkait fejtegetjük, azaz hogy mire is jó ez a többszálú működés..
Percről percre
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Tüntetés az Apple összeszerelőinek jogaiért
Több mint negyedmillió aláírás átadásával és tü...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.






