Gyorskeresés
Processzor-megateszt - 1/2
Cikkünkben az AMD és az Intel PC-kbe szánt processzorainak főbb jellegzetes- ségeit és legutóbbi átalakulásait boncolgatjuk.
Hirdetés
Bevezető

Nem túlzunk, amikor azt állítjuk, a processzorok piacán lassan egy éve majdhogynem egy helyben toporog a két piacvezető gyártó, az AMD és az Intel (szigorúan ábécésorrendben). Mindez persze csakis abban az esetben igaz, ha pusztán az órajeleket vesszük figyelembe, hiszen ha visszatekintünk az archívumban, látható, hogy már több mint egy éve megjelent 3400-as órajelű processzorokat bemutató írásunk, és a 3800+-os Athlon 64-ről szóló cikk is 8 hónapos, márpedig a 3800+ jelölésű processzor 2400 MHz-en jár, a jelenleg leggyorsabb Athlon 64, az FX-55 pedig csak 200 MHz-cel gyorsabb ennél (2600 MHz). Az Intel sem siette el az utóbbi egy év órajelemeléseit, már tavaly júniusban létezett a Pentium 4 3,6 GHz-es változata, a legmagasabb órajelű, 3,8 GHz-es Pentium pedig egyben a Pentium 4 vonal csúcsát is jelentette (az órajel tekintetében), hiszen bizonyos okokból kifolyólag a Pentium 4 sosem éri el a 4 GHz-et – hangzik az Intel jelenlegi álláspontja.
Ha a fejlődést más szempontok szerint vizsgáljuk meg, akkor persze korántsem ilyen „lusta” a két gyártó, hiszen mindkettő gyártástechnológiai fejlesztéseket vitt keresztül, processzoraikat egyre újabb és jobban csengő hangzatos funkciókkal látták el, melyek vagy ténylegesen segítik az előrelépést, vagy csak egyszerűen „kell valami a népnek” alapúak. Az AMD szempontjából talán a legfontosabb a 0,09 mikronos gyártástechnológia bevezetése, mely több szempontból is előnyös számára, hiszen az alacsonyabb csíkszélesség olcsóbb előállítást és magasabb elérhető órajeleket eredményez. Az Intel a Prescott kódnéven ismert Pentium 4-eseket a kezdetektől 0,09 mikronos gyártástechnológiával gyártja, így esetében ezen a téren nem beszélhetünk evolúcióról. Ellenben az utóbbi időben a Pentium 4-ek „kiegészültek” az AMD-féle x86-64 utasításkészlet inteles megfelelőjével, mely (a sors furcs fintora) EM64T néven talán még ismertebbé teszi a 64 bites világot, mint AMD64 vagy x86-64 néven, mindezt az Intel piaci erőfölényére alapozva gondoljuk így.
Történtek más változások is az utóbbi egy évben, és ezek az események főleg az Intelt állítják fókuszba, nem másért, minthogy az AMD ezidő alatt szépen csendben meghúzódva fejlesztgetett, így nincs is igazán mire felkapni fejünket a sunnyvale-i központú céggel kapcsolatban. Ezzel szemben az Intel érdekes módon önnön – rövidtávú – érdekeinek ellentmondva, a több éven keresztül felépített elvet szinte egy mozdulattal arrébbsöpörve vezetett be egy újfajta modellszámozást, mellyel gyakorlatilag a kezdetektől fogva a Pentium 4-ek fogódzójának számító jelmondatot semmisítette meg: „az órajel számít és semmi más”. Az új modellszámozás ezt az elvet alapjaiban lerombolta, hiszen külön kategóriába sorolta az addig a Pentium 4-ekhez hasonlóan magas órajelű (és ezzel az átlagfelhasználók megtévesztésére alkalmas) Celeronokat, a Pentium 4-eket és a Pentium 4 Extreme Edition illetve Pentium M processzorokat, mely a Centrino nevű mobil platform processzoraként lett ismert. Ez utóbbit cikkünk során részletesebben is megismerhetjük, hiszen néhány vállalkozó kedvű alaplapgyártónak köszönhetően (AOpen, DFI) Pentium M-et használni többé nem a noteszgépeket választó felhasználók kiváltsága.
Ezekről a folyamatokról érdemes bővebben is szólni, lássuk tehát az Athlon 64 platform fejlődését, a Pentium 4-es platform pályafutásának alkonyát és egy merőben új konstrukció, a Pentium M gyökereit, melynek megismerésével és megértésével közelebb kerülünk a következő Intel processzorgeneráció alapjaihoz.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Xeonok az Opteron ellen
Tesztünkben az Intel Xeon szerverprocesszorok két újabb generációjának számítási teljesítményét vetettük össze az AMD Opteronokéval.
-
AMD processzorok AM2 foglalatban
A chipgyártó újfajta foglalatba illeszkedő processzorokat indított útjukra, melyek már DDR2 memóriavezérlőt kapnak. Vajon hogyan hat ez a teljesítményre?
-
Csúcsprocesszorok viadala
A két rivális chipgyártó főként játékosoknak szánt csúcsmodelljeit, a Pentium Extreme Edition 965-öt és az Athlon 64 FX-60-at állítottuk sorompóba.
-
Intel Presler: egy korszak alkonya
A Presler mag a NetBurst architektúra végét, ugyanakkor a 65 nm csíkszélességű gyártástechnológia kezdetét jelenti.
-
AMD: a legkisebb kétmagos
A jelenlegi legkisebb, egyúttal legolcsóbb kétmagos asztali AMD processzor, az Athlon 64 X2 3800+ képességeit mértük fel.
-
Olcsó processzorok tesztje
Az AMD Sempron és az Intel Celeron D chipjei jó ár/teljesítménnyel bírnak. Összemértük a tudásukat.
-
Processzort? Duplát kérek!
Friss áttekintésünkben a hazai piacon kapható 64 bites és kétmagos processzorok kerülnek a középpontba.
-
Athlon 64 X2: kétmagos trónkövetelő
Az AMD kétmagos asztali processzorát mutatjuk be, és állítjuk ringbe a rivális Intel dual-core chipjeivel.
Előzmények
AMD: két év, két mag
Hamarosan itt a kétmagos processzorok kora
Ma rajtolnak a Venice-magos Athlon 64-ek
A Northwood-mag a Celeronokban sem él tovább
Augusztusban új CPU-árakkal áll elő az Intel
Nyáron kifutnak a 754 tűs Athlon 64-ek
-
Olcsón gyorsat: Athlon 64 3000+ és 2800+
Az AMD két kedvező árú processzorral gyorsítaná a 64 bites rendszerek elterjedését. Vajon érdemes-e váltani?
-
Bemutatkozik a Socket 939 és az Athlon 64 3800+
Avagy lehet egy tűvel kevesebb és egy memória-csatornával több? Cikkünkből kiderül, mi várható az új Athlon 64-től.
-
Intel Prescott: az új generáció
Átfogó cikkünkben bemutatjuk az áttervezett Pentium 4 újdonságait.
-
Bemutatkozik az extrém Pentium 4
Cikkünkben annak járunk utána, hogy az Intel legújabb csúcsprocesszora felveszi-e versenyt az AMD 64 bites chipjeivel.
-
Ringben az Athlon 64 és az Athlon 64 FX
Az AMD nyolcadik generációs processzora másfél éve várakoztatja a nagyérdeműt, ám most menthetetlenül megmérettetett.
-
HyperThreading - Intel Pentium 4 3.06 GHz
A ma debütáló P4 3.06 GHz már nem csak órajelben tud többet elődeinél. Ezúttal a HyperThreading kulisszatitkait fejtegetjük, azaz hogy mire is jó ez a többszálú működés..
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





