Igen, én is tudnék ezer olyan sztorit, hogy teper-megun-abbahagy-összejön. Meg ötszáz olyat, hogy teper-teper-pofáraesik-decsakazértisteper-összejön. Az én megfigyeléseim szerint az utóbbi kapcsolatoknak nagyobb a fél éves túlélési esélye. Mondjuk nem mintha nem lenne tökéletesen mindegy az, hogy te meg én mit gondolunk, vagy hogy mennyi akármilyen sztorit tudunk példának felhozni (akár saját bőrön, akár másén tapasztaltat). Továbbra is fenntartom, hogy senkinek sincs meg az a kulcs, ami minden zárat kinyit. Van olyan kulcs, ami majdnem mindet nyitja, csak az életnek van annyi humorérzéke, hogy az a kulcs pont az igazán fontos szobákat nem nyitja. Van olyan is, amelyik csak egy zárat nyit, de azt az egyet meg is éri megkeresni vele... Nem tudom, érted-e a metaforát.
Azzal mondjuk tisztában vagyok, hogy nem kicsit elfajzott a világképem (ezt elég sűrűn hangoztatom is, nehogy valakit megtévesszek). De a konkrét esetben nem vagyok hajlandó belátni (notabene nem egyenlő azzal, hogy nem érem fel ésszel) azt, hogy miért csak és kizárólag az az egyetlen helyes megoldás, hogy eljátszol valamit. (Ugye elég régen bebizonyosodott, hogy Shakespeare tévedett, és a világ nem színház, hanem sörnyitó
) A kolléga előjött a farbával, és elég egyenes választ kapott (manapság már ez is ritka). Nekem ellenkezne az elveimmel, hogy erre válaszképpen előadjak egy - lényegében a valósággal szöges ellentétben álló - színjátékot. Rontaná a jó híremet
(Az meg már csak hab a tortán, hogy - a rendelkezésre álló kevés adat alapján - szerintem nem is működne. )
Különben meg - remélem nem sértődsz meg érte - de körülbelül egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam, mert egy kissé olybá tűnik nekem, hogy annyira más világban élünk, hogy az félelmetes. És ezért - de csak ezért - no offense taken. Más esetekben elég rosszul tűröm, ha ismeretlenül kioktatnak.
Hopp, most látom csak, hogy az enyém volt a 6000. Zsír.
"Now all the stars have gone / faded into cracks of dawn"