Így van, a (rendszeres!) sport tényleg segít egy keretet / tartást adni az ember életének és jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy milyen közérzetben éljük a mindennapjainkat és hogyan látjuk a világot, a körülöttünk zajló dolgokat. Egy másik módszer a testi-lelki "rendrakásra" a jóga, bár ez szvsz nem a nyugati civilizált embernek való. Vagyis hasznosíthatná, ha a jógatanfolyamokat nem egyszerű sarlatán szélhámosok vagy semmitmondó "áljógik" tartanák (tiszt. a kivételnek).
Én is végigmentem ezen a vonalon... önbizalomhiány, önismereti problémák, világfájdalom, miegymás. Kell egy cél az ember életében, amiért küzd, ami egy teljesítendő kihívásként lebeg a szeme előtt; ez segít valamilyen határozott irányba terelni az életet és nem csak úgy "vagyunk" a semmibe. Amikor az ember fia dilemmába, depresszióba, "alkotói válságba"
kerül, a legrosszabb amit tehet, hogy beül a négy fal közé és elkezd elméleteket gyártani, hogy miért úgy működik a világ, ahogy... Ez az, amit nem szabad, ilyenkor kell elmenni sportolni, szórakozni, dolgozni, tenni valamilyen cél érdekében, ami elvonja a az agykapacitást az önsajnálat elől.
Voltam én is mélyponton, méghozzá olyannyira, hogy már-már öngyilkosságon törtem a fejem, értelmetlennek találtam az életemet, kevésnek éreztem magam mindenki és minden mellett. Nem állítom, hogy 100%-ig felgyógyultam ebből az állapotból, de mérföldekkel jobb a helyzet, és utólag, az elmúlt évek történései alapján már bánnám, ha valami hülyeséget csináltam volna akkor.
[ Szerkesztve ]