Én szakítás után kezdtem el úszni, otthon fekvőzni, végül tavaly nyáron gyúrni. Igazából abszolút soha nem bántam meg, visszacsinálni sem akartam, és így utólag belegondolva igen jól jött, hogy végre elkezdjek valami egészséges életformát. Szerintem a szakítás a férfiaknál egy igen erős önbizalomhiányt is kivált, amelyet így kompenzálunk.
Lelkileg az első félév volt igen gyötrelmes, utána egyik napról a másikra valamiért sokkal könnyebb lett, mintha végre belül is elfogadtam volna. Mondjuk a mai napig időnként az exemmel álmodok, a legborzasztóbb az hogy olyan szituációkban hogy összejövünk, pedig a valóságban erre már a legkevésbé sem vágyom. Valószínűleg az ember életében egy jelentős, ingergazdag négy évet nem lehet csak úgy kitörölni az agyból. Úgyhogy elfogadtam hogy ez van.
[ Szerkesztve ]
Beginning is easy - Continuing is hard.







És nem a komplett személyiségre értettem, hanem csak a beleélésbe, hogyne legyen beleélés, de mindegy már, ezt letárgyaltuk.


![;]](/dl/s/v1.gif)








szerinetm pont attol lesz idili hogy megcsokolod.
De megvolt az oka, nem volt meg a vonzalom egyszerűen részemről (és később sem alakult), nem vágytam rá, hogy megcsókoljam, és nem is úgy csókolt, hogy az nekem tetsszen. Ráadásul életemben először, még össze is voltam zavarodva, hogy nem kéne érezni esetleg valami vágyat is erre? 











