Új hozzászólás Aktív témák

• #113202 Dißnäëß veterán dgyuri0123 #113195

  Új Válasz 2022-09-16 19:57:53 #113202

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Dißnäëß

  veterán

  válasz dgyuri0123 #113195 üzenetére

  A digitális íz "majdnem valóság"? Ez meg milyen szakmai kijelentés?
  

  Szerintem arra gondolt, hogy diszkrét pontok segítségével képezzük le az analóg világ pontjait, vegyünk egy lágy görbét, egy hangszóró szélét, emberi lépték... Digiben ezeket a pontokat összekötjük, sokszög ugye.. míg analógban bármi lehet köztük (atomi szinten már csak "göröngy" mert a sima ív gömbökből rakódik ki végül).

  Csakhogy tudunk ma már olyan magas digitális mintavételezéssel dolgozni, hogy sűrűbben tapogatjuk le a diszkrét értékek felvételéhez (kiolvasásához) az analóg "felületet", mint annak a göröngyei. Például egy LP barázda, vagy egy szalag részecskéi közötti "nem-infó-csak-zaj" rész. Sőt, atomi szintig le tudnánk menni, ha annyira beteg lenne valaki, hogy neki erre van audio-ban szüksége, itt bőven meghaladnánk rögzítésben (digitalizációban) az analóg határait, egyik atom kicsit kintebb állna, másik kicsit bentebb állna, egy adott időpillanatban, úgy, hogy az ebből képzett digitális, ami DAC-nál visszaalakításkor ismét analógot képez, olyan elképesztően pontos reprodukciót eredményezne, amit még placebo-val sem hallasz meg és a kapott eredményt az idők végezetéig tárolhatjuk és 100%-os, eredetivel identikus minőségben megőrizhetjük. (Nyilván ennek az elektronika zaja - mint analóg leképzője, hordozója a digitális logikai absztraktnak - szab határt).

  Azért "majdnem valóság", mert a tényleges analóg világunk nem diszkrét elemekből épül fel, mint a digitális pontjai. Mégis, az így leképzett "majdnem valóság" olyan irdatlan felbontású is tud lenni mai csúcs eszközökkel, amire analóg rögzítési technológia képtelen és ez az egészben a kulcs. Nem kicsit, hanem totál képtelen. És egy hihetetlenül nagy felbontású digitalizálás után az analóg - mint mondtam - csak esik szét. Ki tudja hány atomnyi-molekulányi réteget kapar le minden egyes lejátszáskor egy tű az LP-ről, a fej a szalagokról.. a digitálist ha lejátszod, az nem kopik és idővel nem évül, nem hat rá a fizika és ha igen, matematika mentén korrigálható 100% eredményességgel a hibázás, lásd fájlok védelme integritásellenőrző raid rendszerekkel, ECC RAM, satöbbi.

  Tehát X tengelyen a mintavételi sűrűség (gyakoriság), y tengelyen pedig a bitmélység, kettő hatványaival, szintén meghatározza, mennyire közelíted a tényleges analógot. A processzorok-szoftverek-számok terén már tudunk olyan irdatlan mértékű analóg-digitál "másolatot" ha így tetszik, ami milliárdszor pontosabban követi a forrásául szolgáló dolgot, mint az analóg - analóg transzfer.

  Szóval van egy elmélet és van egy gyakorlat.
  Elméletben az analógot nem tudjuk digitálissal, diszkrét pontok sokaságával úgy megközelíteni, hogy "elérjük", hisz a végtelenbe tartunk a pontossággal... sosincs vége. Mehetünk szubatomi szintre, kvarkok, passz, mittomén mik vannak már ott, és még az alatt is van tuti.

  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

  Egy sakktábla 8x8-as négyszögében 64 diszkrét érték található, melyek lehetnek feketék, vagy fehérek, 0-ák vagy 1-ek. (Nyilván előre determinált sakk esetén). Ha egy arcot akarnál mindössze 64 ponttal leképezni ezen, elég gyatra lenne, Picasso berosálna az örömtől, Dali meg felsírna, hogy nincs egyetlen sima vonal sem.

  Egy CD-nyi koordináta rendszer X tengelye 1 másodpercet nézve 44.100 osztású, Y tengelye 2^16 azaz 65536 osztású, ennek eredménye ezen négyszögben összesen 2.890.137.600 (kétmilliárd 890-millió 137-ezer 600) kis négyszög, azaz diszkrét pont, mely mind lehet vagy 0, vagy 1. Ezen már lehet egy arcot leképezni, Picasso sír, Dali vigyorog.

  Te is ha a monitorod 1920x1080-as képét nézed, 2.073.600 képpontot látsz, mégis, a görbére azt mondod, görbe, holott nem az. "Lépcső". Diszkrét pontok összessége egy kétdimenziós koordináta rendszerben. (Kép esetén a 3. dimenzió a szín, 8 bitnél 2^8 azaz 256-féle eltérő érték, koromfeketétől hófehérig, 10 bitnél már 1024 árnyalat - pixelenként).

  Audio, mintavétel:
  Egy 24 bit 96kHz-es koordináta rendszer Y tengelyének diszkrét pontjainak mennyisége 2^24-ediken (a számológépem szerint "Malformed expression" ), tehát az analóg világból mikrofon után érkező feszültségszintet ennyi értéken ábrázolhatjuk (gondoljunk bele, beteg nagy szám, beteg picike szelet 1 osztás), és ezt másodpercenként 96.000-szer ismételve tesszük.

  Egy ilyen sűrű koordinátarendszer területe - analóg világról készült "fotója", azaz "sakk-négyzeteinek száma" szintén "Malformed expression" lenne, egy kis "sakk-négyzet" mérete pedig uhhhhh, elektronmikroszkóp kategória nagyságú, annyira apró.

  És van 32 bitünk, 64 bitünk, 128 bitünk is már, van ennek határa ?
  A másik tengelyre meg Megahertz-eink, Gigahertz-eink...

  Egy 32bit/768 kHz mintavételezésű ADC-nek mekkora lehet egy "sakktábla-négyzete" , ha 2^32-ediken mennyiségű osztást nyújt az Y tengelyen és 1 mp alatt 768.000x ismételjük meg egymás után a mikrofon feszültségszintjének változását ? Horror sok.

  Szóval elméletben mindkét tengelyt lehet sűrűbbre és sűrűbbre osztani újra és újra, hogy egy sakk-négyzetre már nem fér rá egy atom, annyira apró lesz a négyzet, de annak az elektronja sem (tegyük fel, nem mozog) és a végtelenségig növelhetjük elméletben a digitális felbontást, mert ez az, leegyszerűsítve.

  Határt az elektronika szab egyedül (hisz az analóg világ része), annak alapzaja, a tranzisztorok, elektronmikroszkóp esetén is már extrém nehéz a helyzet pár rétegnyi atom közé benézni vagy rajtuk átnézni.. és ezt a felbontás-plafont a processzorok fejlődésével, csíkszélesség csökkentésével (zaj csökkentésével) stb. stb. olyan elképesztő mértékben javítottuk, ami minden létező szalag vagy LP képességeit csilliárdszor meghaladja.

  Mert nekünk nem az a lényeg a digitálissal, hogy a tökéletes analógot 1:1 visszaadjuk, hiszen soha nem érjük el annak "végső" felbontását - hiszen nem véges.

  A cél az, hogy olyan iszonyú mértékben haladjuk meg az emberi észlelés képességeit (a felbontás növelésével, így vagy úgy), ami már felfoghatatlanul nagy, és ezt az audio világban jelenleg alkalmazzuk is.

  A CD és Redbook szabvány megalkotásakor számtalan pszichoakusztikai kísérlet lement azzal kapcsolatban, mi kell vagy elég a fülnek és mi nem. Hol a határ, milyen határ, satöbbi. Ezek kőkemény kísérletek voltak, igen nagy tudományos precizitással, nem egy marék ilyen-olyan nevű kiállító demó session-jein a kivagyi bohóckodások. A Nyquist elmélet is bejött a képbe, illetve állapodtak meg a mérnökök abban, hogy mekkora legyen a bitmélység és a mintavételezési frekvencia, azaz milyen méretű sakktáblát kreáljanak, mekkora méretű mezőkkel, ahhoz, hogy az emberi agy-fül számára ne legyen különbség az analóg és annak digitalizált, letárolt, majd DAC-al visszakonvertált verziója között. Mindezt őskövület ADC-kkel és DAC-okkal tették és mégis eljutottak egy olyan szintre több tízezer tudatos, nemtudatos, függő és független egyén hallgatói (!) empirikus tesztjén keresztül, hogy kimondhatták: 16 bit és 44100 Hz jó lesz.

  Ennek a duplája, ha azt mondjuk, kicsit elmérték magukat (ami igen valószínűtlen, de legyen) és akkor "hagyjunk rá", a duplájával már tuti lefedjük még a kétkedőket is.., még csak 17 bit 44100, szóval egy 24 bit 96000 felfoghatatlanul durva számot ad digitális, diszkrét értékekkel leképezni valami analóg jelenséget (feszültségváltozást) 1 másodperc erejéig.

  Tehát vissza a gyökerekhez:
  A CD 2.890.137.600 (kétmilliárd 890-millió 137-ezer 600) kis sakktábla-négyszög, azaz diszkrét pont, melyek között még viselkedhet bárhogy az analóg világ és oda nem vettünk fel semmilyen egyéb pontot, annyira iszonyúan sok pont ez is, annyira nagy felbontású tökéletlen mintavétel, hogy reprodukció során, analóggá visszaalakításkor nem tudunk különbséget tenni eközött és az eredeti analógja között. És ez csak a CD, nézzük meg a nagyobb számokat. Felfoghatatlan számosság.

  A tökéletes, folyamatosnak tekinthető analóg világ tökéletlen, diszkrét értékekkel ábrázolt digitálisának felbontását tudjuk olyan iszonyú mértékűre növelni, hogy az ebből visszaalakított analóg fényévekkel közelebb lesz az eredeti-analóghoz, mint amit fel tudunk fogni ebből. Annyira pici lesz a delta az eredeti analóg és a digiből visszaalakított analóg között, hogy nemhogy "elhanyagolható", de egyszerűen nevetséges, röhej, vagy nem is tudom, mit mondjak. Felfoghatatlan, talán a legjobb szó.

  Ennek a felfoghatatlan mértékű pontosságú reprodukciónak a halványlila közelébe sem ér egy szalag vasoxid vagy bánomisén milyen molekulája által képviselt kis mágnesezettség, ami a fejben kiolvasásnál emeli a feszültséget ki tudja hány milliomod piko Volttal.

  Tehát lépték, mérték, a kulcs.

  Analóg -> analóg transzfer grandiózus léptékekkel többet hibázik, mint egyetlen analóg -> digitál lépés és egy LP gyártási folyamata , meg előtte a 16-sávos mesterszalagból lekevert 2.0-ás végső mesterszalag (-3dB), majd abból létrehozott 2. generációs másolat (ezt nevezik általában tényleges mesterszalagnak, amit odaadnak mindenkinek újra és újra digizni, remasterelni, stb) - újabb -3dB .. ebből LP .. RIAA .. uh... szanaszét rongyosra sérül a jel a mikrofon után egy analóg feldolgozási láncban, és az ember gyarló agyának-fülének még ez is tud olyan kellemességet adni, hogy legtöbben ölnek érte.

  Egy digi folyamatnál meg a mikrofon képességei szerint összeál 16db 96/24-es sáv, amivel egy DAW -al úgy játszunk ahogy akarunk, ha akarunk, vállalunk kompromisszumokat kompatibilitás okból, ha nem, nem, de meg tudunk olyan lézerprecíz pontosságot közelíteni az eredeti analóghoz képest, a tökéletlen-digitálissal, ami felfoghatatlanul pontos.

  Azért én a technológián felül behoznám a historikus aspektust is. Ezt korábban említettem már. A digi később bújt ki a tojásból, mint az analóg. Viszont nem csirke lett belőle, hanem T-Rex. De sokan még kis csupasz törpe-rex korából emlékeznek rá és nem igazán ad nekik semmi extrát, elkönyvelték ott és annak, letudták, skatulya, betettük, eltettük, kész, annyi, "szar". Ebből nehéz kitörni, látjuk a mai kretén világunkon jól: az ember nem elég érett egyénileg (és végső soron tömegesen, szociálisan) ahhoz, hogy az általa kreált technológiákat a megfelelően használja és értékelje. A biológiánk nemhogy Egyiptom óta, még azelőtt sokezer év óta SEM változott érdemben, a technológiánk változása pedig vakufény-villanás sebességű az evolúció vonalzóján, képtelenek vagyunk felérni hozzá.

  Túl sok a "naysayer", detractor. Így lassan halad előre a világ. Márpedig Urak, ismétlem: minden, ami analóg és létre lett hozva, esik szét, foszlik. Én fejvesztve menekülnék a digibe a helyetekben. De jó hírem van, azaz nem tudom, az-e , majd eldöntitek: ha netán 100 év múlva is készülne Reel-to-reel szalagos meghajtó, retro őrületből, akármiből, és sokkalta precízebb is lesz, mint a mai felújított-restaurált relikviák vagy friss gyártások, az erre kiadott "master másolata" című szalag eredetije addigra már egy fulldigitális anyag lesz. Akár Loreena McKennitt, akár Elvis, akár báááármi. Nem, 95%, mint ma, hanem 100% zenei anyag a világ "zenebankjaiban" digitális lesz.

  Szeretem az analógot. De nonstop változik, és a nemjó irányba. Visszarendeződik, veszít töltéséből, mágnesezettségéből, satöbbi. A digitális nem. Ő még javíható is.

  (Direkt a typo, mégis értjük, ugye? Kicsit ehhez hasonló, de precízebb, a hibakorrekció is a számokkal -> 100% minőségmegőrzés).

  Szóval, ha előre akarunk menekülni az audio reprodukció világában, a digitálist KELL választanunk annak számtalan előnye miatt és egyedüli hátrányaként, ami felhozható, a tökéletlensége, a folyamatosság hiánya, ami a felbontás eszement növelésével olyan mértékben javítható, ami lassan felfoghatatlan -> emiatt aztán, elképesztően hülyék lennénk nem-élni vele.

  Szerintem reeeengeteg kő analóg embernek jót tenne egy reel-to-reel és LP szimulátor Nem viccelek. Amin digiben van tárolva minden, hibajavítókkal, kellően magas sample rate mellett, de attól még van szalag, lehet játszani vele, két nagy tárcsa, kis csini tok, brosúra, ugyanúgy szeánsz feltenni, befűzni, bekapcsolni, satöbbi. Csak a háttérben digitális van rajta, visít mint az állat, a folyamat legvégén meg egy DAC.

  Ez hiányzik az igazi digi élvezethez. A szeánsz, a nyugalom, a lassulás, a nemtommi.

  Elektronikával is és programok segítségével digiben is képesek volnánk elképzelhetetlen mértékben közelítve az analóg torzításokat, szándékosan ilyen torzításokat beletenni az anyagba lejátszáskor.

  Kapnátok egy gombot: ma Revox karaktert kérek, holnap Studert, holnapután Akai-t.

  

  POKE 16017,44 ..... SYS 2077

Új hozzászólás Aktív témák