A programozó

Richard Matthew Stallman 1953. március 16-án született New Yorkban. A számítógépekkel először 16 éves korában találkozott, és ez a randevú meg is pecsételte a sorsát: az analitikus gondolkodású, lázadó természetű srácból hamarosan igazi hacker (a szó eredeti értelmében: virtuóz és nem feltétlenül rossz szándékú programozó) vált. Még középiskolás volt, amikor már nyári munkákat vállalt az IBM New York-i kutatóközpontjában és a Rockefeller Egyetem biológiai laborjában (tanárai szerint hihetetlen tehetsége volt a biológiához is, de ezt a szenvedélyét később feladta a szabad szoftverekért). Egyetemi évei alatt (a Harvardon tanult fizikát, de az MIT híres-hírhedt mesterségesintelligencia-kutató laboratóriumának oszlopos tagja is volt), a hetvenes évek hacker-hippi kultúrájában az RMS „művésznéven” (ami valójában csak a monogramja volt) lett híres mint briliáns programozó.

Magányos farkas: akinek az elvek számítanak és nem a pénz

Az egyetemen Richard a világ vezető MI-kutatóival dolgozott együtt, operációs rendszereket, programozási nyelveket tervezett, és összebarátkozott a legendás John McCarthy professzorral (ő fejlesztette a Lisp programozási nyelvet, és ő használta először a „mesterséges intelligencia” kifejezést).

Richard legmaradandóbb egyetemi műve kétségkívül az Emacs multifunkciós unixos szövegszerkesztő és fejlesztői környezet volt, a hetvenes évek „editor wars” néven elhíresült programozói „szent háborújának” egyik résztvevője (a másik a VI nevű szerkesztőprogram volt). A hetvenes évek vége felé, ahogy a számítástechnika egyre inkább kezdett nagy üzletté válni, az MIT zseniális programozói egymás után elszökdöstek a hacker-mennyországból az óriáscégek kínálta zsíros állások kedvéért. Richard lassan egyedül maradt...

A szoftverből üzlet lesz

A nyolcvanas évek elején egyre több cég szállt be a számítógépek gyártásába, s nem állt érdekükben elősegíteni az univerzálisan használható, „hordozható” szoftverek elterjedését. Abból a célból, hogy a saját gépükre írt szoftvereket ne lehessen könnyen átvinni más gépekre (hiszen már akkor is a szoftver adta el a hardvert, és az a gép számíthatott a legnagyobb sikerre, amelyhez több jó minőségű programot lehetett elérni), lassan megszűnt a szabad forráskód nemes hagyománya, és a helyét különféle copyrightok, licencszerződések és titoktartási nyilatkozatok vették át.

Pellengéren a mamutok: gyújtó hangú beszédekkel tüzeli hallgatóit az óriáscégek ellen

Richard ezt a programozás szabadságának elárulásaként, a szép elvek pár(ezer) dollárért való kiárusításaként fogta fel, és tűzzel-vassal harcolt ellene az MIT laboron belül – amíg tudott. 1980-ban a labor megmaradt hackerei két táborra, azaz két cégre – a List Machinesre és a Symbolicsra – szakadtak; mindkét társaság a saját feje után menve próbált meg pénzt csinálni a laborban közösen megalkotott szoftverekből. A társaiban mélységesen csalódott Richard pedig megkezdte magányos keresztes háborúját a szabad szoftverekért.

A politikus

A szoftver szabadsága

1983 szeptemberében létrehozta a GNU alapítványt, és elindította a GNU projektet (’84 januárjában ott is hagyta az egyetemet a GNU kedvéért, így a Phd diplomáját, amelyen már tíz éve (!) dolgozott, sosem kapta meg), majd egy évvel később a Free Software Foundation alapítványt segítette világra. Richard kezdeményezései, személyes hírnevének köszönhetően, nagy visszhangot váltottak ki világszerte, és sok hozzá hasonló idealista programozó csatlakozott a szabad szoftverek mozgalmához. Rövid időn belül 350 ezer dollárnyi adomány gyűlt össze az alapítvány számláján, amelyből több száz önkéntes programozó közreműködésével beindulhatott az ingyenes, szabad forráskódú, Unix-alapú univerzális operációs rendszer fejlesztése (a GNU betűszó jelentése: GNU is Not Unix).

Fiatalok között: elveit szívesen megosztja a következő nemzedékkel

Richard megalkotta a „copyleft” fogalmát, amelyet később a GNU General Public License program keretében ismert meg a világ (a rendszer egyébként a mai napig működik). A „copyleft” által védett program lehet ingyenes vagy kérhetnek érte pénzt – a lényeg, hogy a forráskódja és minden dokumentációja nyílt, bárki számára elérhető, és a program szabadon módosítható, egészen addig, amíg a módosított, átírt programok is ugyanezen feltételek mellett látnak napvilágot.

Linux: a GNU projekt legnépszerűbb gyermeke

Ezen elvek mentén a GNU projekt lassan, de biztosan haladt a tökéletes operációs rendszer megalkotása felé: elkészült rengeteg felhasználói program, fejlesztői környezet, szerkesztőprogramok, a postscript nyelv implementációja, C fordító és egyebek – csak az egész rendszer magját képező kernel hiányzott. Sorozatunk hűséges olvasói már ismerik a történet végét: egy finn programozó, Linus Torvalds szerényen saját magáról elnevezett operációsrendszer-kernelje került a rendszer szívébe, létrehozva így a szabad forráskódú, ingyenes, állandóan fejlődő és a mai napig a legbiztonságosabbnak, legstabilabbnak tartott operációs rendszert, a Linuxot (a hivatalos neve egyébként GNU/Linux).

A próféta

Stallman ma a nyílt forráskódú fejlesztés, a szabad szoftverek első számú szószólója a világon (s mint ilyen, több mamut szoftvercég szemében hosszú évtizedek óta szálka). Bár a Free Software Foundation nem virágzik éppen (nagyjából tíz alkalmazottat képes eltartani), időről időre még ma is meglepi a világot (legutóbb az UNESCO-t sikerült támogatóul megnyernie a világ összes szabad szoftverét összegyűjtő Free Software Directory virtuális könyvtár létrehozásához).

Richard a konkrét programozás mellett (amit a mai napig magányos farkasként művel, és ebben sokak szerint a világ legjobbjai között van) félig-meddig politikussá vált: konferenciákon, programozói találkozókon mond beszédeket, egyetemeken tart előadásokat (ironikus módon, miután nem sikerült az MIT-n doktori címet szereznie, mára már négy egyetemen avatták díszdoktorrá), terjeszti a szabad szoftver igéjét. Richard Stallman weboldala is telis-tele politikai jegyzetekkel. Ott van minden kezdeményezés mögött, ami a gondolat, a tudás szabadságát hirdeti, és támogatja a legnagyobb nyílt forráskódú fejlesztéseket (Mozilla, Apache, Eclipse, Linux stb.), egyben gyújtó hangú beszédeiben ostorozza a Microsoftot és a többi óriáscéget, amelyek szerinte megölik a kreativitást és börtönbe zárják a tudást – egyben veszélybe sodorják a felhasználókat hibáktól, biztonsági résektől hemzsegő szoftvereikkel. Bár sokan próbálják beállítani a hetvenes évekből itt ragadt, egy letűnt kor túlhaladott eszméit hirdető „szent őrültként”, Richard Stallman mindenképpen több ennél, és az IT-világ egy jobb hely lenne, ha minél több követőre találna.

„A szabad szoftver nem feltétlenül jelent ingyenes szoftvert. A világ legtermészetesebb dolga, hogy ha valaki időt és energiát nem kímélve létrehoz, karbantart, frissít és dokumentál egy programot, akkor azért pénzt kérjen a felhasználótól. A szoftver szabadsága azt jelenti, hogy nem veszem el a felhasználók jogát és lehetőségét attól, hogy tanulmányozzák, módosíthassák, tökéletesítsék a programomat.”

CHIP Magazin