Hirdetés

Aktív témák

  • Zedisdead

    csendes tag

    Ahogy írta fel a tüneteket én egyre jobban fehéredtem el. A lámpalázas típus jellemzői. A lámpaláz kialakulásának okai fizikai és lelki behatások. Fáradtság magánéleti problémák. Rosszul működő vagy egyéb sikertelen párkapcsolat stb. Ebben a korban a legfőbb probléma. VEGETATÍV LABILITÁS. Igen, ilyen naggyal kellett felírni. Nos hát a nem létező karrierkezdeményem is romokban hever. És a jelek szerint ez így is marad egy jó darabig.

    Kedvencunokatesómmal és Ors’sal ebédeltünk. Desszertnek megkóstoltattam velük a legjobbtejberizst. Tudják meg végre mi a jó. Aztán ugrálás kisebb közönség előtt. A koreaiak büszkék voltak ránk. Utána (kisebb)-nagyobb bevásárlás. Már majdnem megvan az összes ajándék.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    A tegnap délután a maradék ajándékok megvásárlásával telt. Lényegében a mai egész nap is. Utam szó szerint egyen-völgyön át vezetett. A Mamutban baromi tömeg volt, úgyhogy nem sokat időztem. A Csirkész csodaszendóját buktam, zárva volt.

    Sétám során 3 régi ismerőssel találkoztam. Elsőnek a Viszkásznénivel és macskáival (ők egynek számítanak). Nyár óta nem láttam őket, és nagyon megörültem nekik. Pedig utálom a macskákat. Kicsit paradox volt a naplemente, Viszkásznéni, hófoltok kombó.

    Út közben azon gondolkodtam, hogy mennyi az esélye, hogy egyszer összetalálkozom d-vel. És ha igen, akkor egyáltalán mi fog történni? Mindig is mondtam, hogy remek jósnő lenne belőlem.
    Csodálkoztam is, hogy milyen eszemen hajtáspajtás kacsázik ilyen sapkában ilyenkor így. Hamar leesett, hogy nem hajtáspajtás volt. Azért kellemetlen, amikor egy méterről nem ismerik meg az embert. Az ajándék pont nálam volt, de milyen már csak utána kiáltani, hogy „Hé te, boldog karácsonyt, itt az ajándék!”

    Myreille mesélte, hogy ő nem fog tárgyi ajándékot venni senkinek. Inkább együtt töltenek egy kis időt, azokkal akiket szeret. Láblóga miegymás. Talán tényleg értékesebb.

    A vásárban a Csirkefogónál bepótoltam a kaját. Vettem még csomagolópapírt. Kéket is.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Nesze neked holdudvar-hatás. Olyan szinten káosz van körülöttem, hogy el sem hiszem. Ors’ háromszöge megszűnt. Az új embere baromira unszimpatikus, és baromira amerikainak akar látszani. Ettől még egy fokkal unszimpatikusabb. Hatása rózsaszín köd, az élet egyéb területein teljesítményromlás. Ors’ ugyanis nem az a típus, aki aktívabb lesz attól hogy ha „boldog”, hanem az életét kitöltő köd hatására semmi más nem érdekli. Hatni nem lehet rá, csak nézni, ahogy ő (is) elcseszi az életét.

    D már pszichológiai eset. Olyan szinten, hogy nem veszi fel azokat a ruhákat, amik a múltra emlékeztetik.

    A szülei sem maradnak ki a játszmából. Apja csajozik ezerrel. Anyja teljes letargiában, nem tudja mit tegyen stb.

    Anyuék szándékosan nem szólnak bele. Felnőtt emberek, oldják meg egymás közt. Bármelyik oldalra is állnak, az kellemetlen a másik fél számára. Persze jól eldumálgatnak a témáról. Még sosem hallottam őket ilyesmiről beszélni. Én kimaradok persze a sztoriból, mert velem nem történik semmi érdekes. Pedig ha tudnák... Jobb nekik, hogy nem tudják.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    A viselkedés objektív megközelítése. „Kisebb erősségű érzéseket és érzelmeket nem annyira a pillanatnyi viselkedés alapján ítélhetünk meg, mint a pillanatnyi viselkedés és a személy szokásos viselkedésének összmintája közti viszony alapján.”

    Mindig gyűlöltem, amikor valaki nem válaszol, ha kérdezem. Főleg, mikor szemmel láthatólag felfogja, amit mondok, de még sem reagál. Az ilyen nemreagálós helyzetekben őrjöngeni tudnék. Nem tudom mit tegyek.

    Pedig ez így marad örökre. Egy kibérelt helye van ott a csücsökben. És olyan mint a HDD defrag.: Akár hogy rendezgetem a dolgokat odabent, hogy a legoptimálisabban helyezkedjenek el, vannak bizonyos állományok, amelyek nem áthelyezhetők.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    A továbbiakban nem áll szándékomban szórakoztató napilapot csinálni az életemből, úgyhogy egy darabig nem publikálok. Ez lényegében nem fog semmin változtatni. A postok továbbra is hasonló stílusban íródnak, hasonló problémákról, hasonló eszmefuttatásokkal stb. Talán még egy kicsit őszintébben.

    Reinchard elküldte a képeket, amiket még Zebegényben készített. Legjobbkor. Mi sem hiányzik jobban, mint újabb nyári emlékek. Ráadásul a zaftosabb részből. Fenébe.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Karácsony előtt egy nappal. Megdumáltuk d-vel, hogy ma ajándékot cserélünk. Bizonyára valami isteni sugallat vezérelte, hogy végül rávegye magát az akcióra. Kicsit már unalmas volt a szöveg a kellemetlenül érzésről meg az ilyesmikről. Persze biztos így is van, de mit kell itt bohóckodni. Felnőtt emberek vagyunk vagy mi. Hogy most mi fog történni azt nem tudom megjósolni. Van egy sejtésem.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Az a jó a freeblogban, hogy kurvára nem akartam kipostolni tegnaptól semmit. Az ecélból kidolgozott elméletem azonban kudarcot vallott, és most vettem észre, hogy ott vigyorognak a bejegyzések ezerrel. Így viszont már nem vicces. De hát aki hülye haljon meg.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Kaptam egy majdnem hogy fenyegetésbe hajló újévi jókívánságot. Első körben azt nem tudtam, hogy honnan szedi, hogy bármi után bánkódom, másrészről meg miért erőszakolja rám a tiszta lapot. És olyan ismerős kifejezéseket használ: újraélhető, pótolható, fokozható. Gáz.

    Az a jó az ICQ-ban, hogy semmi jó nincs benne. Azt gondolná az ember, hogy lehet rajta komoly dolgokat egyeztetni és megbeszélni. Tévedés. Azt hiszem, hogy icukát kivágom a kukába. Most ugyanis az az eset állt elő, hogy felteszem, nincs velem kurvára kicseszve, csak mindent félreértek, hozzágondolok, sokat gondolok, túl sokat...

    Az utolsó buszra szálltam. A megállóban odajött egy lány. Megkérdezte, ennyi az idő. Ócska trükk. Már csak azért is, mert ott volt vele szemben az óra. Persze nem látott el odáig, mert kissé be volt ittasulva. Megkínált sörrel, és folyamatosan dumált. A buszon elmesélte az élettörténetét. A nagy sztori ott volt, hogy szerelme a főnökébe, aki 37, a lány 22, és fickónak felesége és két gyereke van, viszont ők meg baromira szeretik egymást. És most nem tudja mit tegyen, adjak tanácsot. Nem akartam neki mondani, hogy bukta. Az „érzem, hogy szeret, mert amikor hozzáérek remeg”-nél dobtam egy rókát. Szerelem = mindenki reszket. De lehet hogy van benne valami.

    Végül kitalálta, hogy azért meséli ezt el nekem, mert az arcomon látja a megértést, és az emberek iránti figyelmet. Jameg kitalálta, hogy rák a csillagjegyem. Aha. Amúgy érdekes, ez az emberek iránti figyelem. Lehet valakinek olyan sok dolga, hogy megfeledkezzen? Sosem értettem, hogy amikor én kérek valamit, az miért felejtik el teljesíteni, és amikor tőle kérnek, azt én miért nem felejtem el. Előbb mindig másokkal törődöm, aztán magammal. Vagy aztán sem. Egy-egy ilyen apró figyelmetlenség is mindig megöl egy kicsit. És folyton csak az jön le, hogy akik nekem fontosak, azoknak én nem vagyok fontos. Kicsit homályos, kicsit sós.

    Végül úgy köszönt el, hogy „öröm volt beszélgetni a művészúrral.” Misztikus egy lány volt.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Aug. 23. egy emlékezetes nap volt, és a dec. 23. is az lett volna. Pontosabban az is lett. Csak négy hónapja vártam. Azt mondtam, szeretek játszani, de ahogy ő játszik velem az fájdalmas. Mindig így csinálta, saját szabályok szerint és játékvezetői státuszban. Tudja, hogy bármit megtehet, és ezt maximálisan ki is használja. Én vagyok a hibás, mert hagyom, ... de hagyom.

    Emlékszem egyszer kipostoltam a Netikettből egy kis részt, most az Etikettet nem nyálazom át.


    Kérdés: Mit teszel, ha egy beígért dolgot előreláthatóan (pl időhiány miatt [kedvenc hivatkozási alapod]) nem tudsz teljesíteni?

    Válasz:

    1, Ilyen sosem történik meg velem, mindig megfelelően osztom be az időmet.

    2, Mindig így történik, nem kell meglepődni, nem vagyok előrelátó.

    3, Amint kiderül, az illető tudtára adom.

    4, Amint kiderül, az illető tudtára adom pár óra múlva, (megkockáztatva, hogy az illető már pár órája tűkön ül) hátha addig még rendezni tudom a soraimat.

    5, Egy nap múlva adom az illető tudtára.

    6, Egy hét múlva adom az illető tudtára.

    7, Ha annyira fontos neki, akkor úgyis felhív, hogy mivan.

    7/a, Ha felhív felveszem a telefont.

    7/b, Ha felhív nem veszem fel a telefont.

    8, Nem ígérek meg dolgokat.

    9, Ugyan miért baj, ha néhány ígéretemet nem tartom meg?

    10, Nem teszek semmit, leszarom mit gondolnak rólam.

    Ez ilyen szavazás izébe kéne megcsinálni. De nem tudom, hogy kell, meg annyira nem is érdekel. Minden esetre, azt hiszem, életem legszomorúbb karácsonyára ébredtem.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Furcsa, hogy ennyi embernek jut eszébe hóból faszt építeni. Bővebben: link

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Életem első normális konyhai élménye (az omlettet, zacskóslevest, hasábburgonyát, akármifixes makarónit leszámítva) egy diós bejgli és egy gyümölcskenyér. Gyönyörűek lettek, talán az ízük is jó, még nem kóstoltam, de mintapéldányoknak tűnnek.

    Közben dumáltunk anyuval. Kaptam Ferenctől is üdvözlő sms-t. És anyuval elgondolkodtunk, vajon mi van vele. Ors’ jól kicseszett vele. Tényleg nem az a lényeg, hogy ki kivel hogy van együtt, de anyutól a saját szavaimat hallottam vissza, amikor azt fejtegette, hogy nem így kellett volna elintézni a dolgot. Megvan kitől örököltem. És tényleg érdemes megfontolni, hogy amíg valaki így viselkedik, lehet, hogy egyszer vele is megtörténik és akkor majd eszébe jut. Az alattomosságnál, gyávaságnál, gerinctelenségnél jobban kevés dolgot viselek nehezebben.

    Mindegy. Nincs karácsonyi hangulatom annyira. De nem rossz. Én úgyis akit szeretek azt mindig szeretem, és akit nem szeretek, az a karácsony kedvéért sem fogom. Most pedig halászlé, ősrégi asztalnagyságú kerek cipóval (!). Aztán még díszíteni is kell.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Ilyen vicces karácsony már rég volt. A bejgli ízvilága kissé rendhagyó mondhatni. Az a baj, hogy ketten kettő ellen. De mivel én csináltam és benne vagyok a kettőben, ezért finom. De a gyümölcskenyér megajó lett.

    Emlékszem régen azt utáltam a karácsonyban, hogy csomó ideig olyan volt, hogy karácsonykor így szinte be kell zárkózni, és akkor mi együtt vagyunk, és csinálunk mindenféle jót, kikapcsoljuk a hétköznapi külvilágot és ünnep van. Ez legtöbbször engem kissé untatott. De egy ideje már elég interaktívak a karácsonyok. Tök vicces pl Tésztagyúrás közben sms-t írni. Amúgy meglepően sok ilyen akármi üdvözlő üzenetet kaptam. Sőt sok olyat, ami nem az enyémre érkezett válaszként. Vicces. Ennyit már rég nevettem.

    A fentebb említett rossz hagyomány miatt, nekem még mindig kicsit idegen 24-én elmenni bárhová, vagy zaklatni bárkit, de egyre inkább afelé tendálok, hogy ez igazán nem a bezárkózásról szól. Bár kicsit tartok tőle, hogy ezzel az elméletemmel sem aratok osztatlan sikert, éppen ezért maradok inkább az itthoni karácsonynál.

    A fa már szép (minden évben valaki kitalálja, hogy baromi ronda), már csak halat kell panírozni. A boldognak lenni karácsonykor felszólításnak igyekszem eleget tenni. Bár amint mondtam már, rajtam ez nem sokat segít. Ahogy érzem magam, úgy nem a karácsony miatt, hanem úgy amúgy érzem. Valszeg nem a karácsonytól leszek boldog. Ez amúgy is csak két nap.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Most ment Digit. Importeden az amerikaiszépséges zongorás szám. Én csak feküdtem és álmodtam. A múltról, a jövőről. Most valahogy jólesett. Néha eléldegél az ember, az emlékeiből. Azért hiányzik. Nem az, hogy fizikailag távol van, hanem, hogy lelkileg is eltávolodtunk eléggé.

    Ez olyan érdekes, hogy egy ideig egyre nagyobb a vonzás, és amikor már összeért, akkor egy éles villanás és fényévekre távolodunk egymástól. Ezt a távot próbálom leküzdeni, ezért ragaszkodom úgy. Ez baj lenne? Talán nem. Tudom, hogy ezt mástól úgyse, soha. Talán más igen, de ezt nem. És nekem ez is kell. Nagyon.

    Ez a jóslatom nem teljesült. Nem ez volt életem legszomorúbb karácsonya. Talán a legboldogabb sem, de elég boldog.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Elektronikai képzettségem ellenére szégyenben maradok egy égősorral szemben. Probléma: Adott egy soros kapcsolás, melyben egy izzó nem világít? Kontár ismereteim szerint ez szakadásnak fogható fel, de akkor a többi miért funkcionál? Egy másik soros kapcsolásban egy izzó sem világít. Hogyan derítem ki melyik a hibás? És ha több is rossz? És ha ezek rosszak, akkor miért világít a másiknál a többi. Egy hülyeség.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Mondhatnám, már mindjárt vége. Ezt a kicsit fél lábon is. A karácsony legfőbb ismertetőjegyei közé tartozik, hogy mindenkire rájön, a „húde magányos vagyok” és társai agymenés. Ma reggel valahogy én is így ébredtem, pedig tegnapelőtt „beszéltünk”. Csak nincs biztospont-érzet, pedig akár lehetne is. Vagy nem tudom. Szal ha épp nem életem másik nagy problémáján agyalok, akkor jön helyette ez. Namajd jól belevetem magam valamibe, hogy ne gondoljak rá. Mondjuk a Dunába.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal


    Van már kenyerem, borom is van,
    van gyermekem és feleségem.
    Szívem minek is szomorítsam?
    Van mindig elég eleségem.
    Van kertem, a kertre rogyó fák
    suttogva hajolnak utamra,
    és benn a dió, mogyoró, mák
    terhétől öregbül a kamra.
    Van egyszerü, jó takaróm is,
    telefonom, úti bőröndöm,
    van jó-szivű jót-akaróm is,
    s nem kell kegyekért könyörögnöm.
    Nem többet az egykori köd-kép,
    részegje a ködnek, a könnynek,
    ha néha magam köszönök még,
    már sokszor előre köszönnek.
    Van villanyom, izzik a villany,
    tárcám van igaz színezüstből,
    tollam, ceruzám vigan illan,
    szájamban öreg pipa füstöl.
    Fürdő van, üdíteni testem,
    langy téa beteg idegeimnek,
    ha járok a bús Budapesten,
    nem tudnak egész idegennek.
    Mit eldalolok, az a bánat
    könnyekbe borít nem egy orcát,
    és énekes ifjú fiának
    vall engem a vén Magyarország.
    De néha megállok az éjen,
    gyötrődve, halálba hanyatlón,
    úgy ásom a kincset a mélyen,
    a kincset, a régit, a padlón,
    mint lázbeteg, aki föleszmél,
    álmát hüvelyezve, zavartan,
    kezem kotorászva keresgél,
    hogy jaj, valaha mit akartam.
    Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
    a kincs, amiért porig égtem.
    Itthon vagyok itt e világban,
    s már nem vagyok otthon az égben.




    Nem akartam többé felébredni. Kíváncsi voltam, milyen érzés lesz reggel, és féltem, mert igazából tudtam. Úgy tűnik, a remény megszűnt számomra létezni. Tények vannak szárazon, melyekre nem tudom. miért kellett hónapokat várnom, de talán jobb volt ismét a bódító tudattalanság, mint a fájdalmas igazság. „Arra gondolok, h ha le lehetne ülni Istennel icqzni, és egy idő után ki lehetne szedni olyan dolgokat, h mikor halok majd meg, vagy a családomból vki, akkor arra kíváncsi lennék-e..”

    Én kíváncsi voltam, bár ennek szellemében élni borzalmas teher. Formailag stimmel, egy négy órás talán végső láblóga, ahol mindenről lehull a lepel, a bűvész felfedi kilétét. Nincs többé varázslat, pí, csoda, véletlenek, egyedül vagyok az ultimate tudással. Azt hiszem, mindent elmondtam már, minden kérdést feltettem már, és most vagyok a legkevésbé biztos abban, hogy mi lesz. Minden változik, még messzebb kerülünk, és nem tudom, hogy létezik-e olyan erő, ami segít, hogy megtartsam őt. De talán nem is kell hozzá semmi különös, csak én magam. Ami maradni fog, pár azonosító, betűk, emlékek és mi. Ezek már önmagukban elegendőek. „...a szerelmet lehet késleltetni, a halált nem” ,és ahogy a legjobb játékosok is játsszák ezt a meri-nem meri játékot, egy kis reményt adnak. Valaminek muszáj maradnia, nem tűnhet minden csak úgy el. Csak átalakul.

    Valami nagy durva szörvájvöl játék, és nem tehetek mást, csak küzdök.


    A könnyekkel is


    A természet is zokog,
    Óriás könnycseppek hullnak az égből.
    sírnak fent az angyalok,
    áznak az egykoron szikrázó napfénytől
    boldog nyári napok,

    melyek egyikén
    halálomat leltem én.
    Gyilkosom nem ismerhetem,
    most sírok, és mindenki együtt sír velem.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Létezik egy olyasmi közhely, hogy a szerelem mindent legyőz, vagy valami ilyen. És tényleg. Számos példa létezik, ahol párok különböző térben és időben elhelyezkedő akadályokat küzdenek le, persze nyilván ezzel a bizonyos hatalommal rendelkezvén. Aztán, amikor egy-egy akadályt esetleg még sem sikerül legyőzni, akkor lehet fikablog meg egymásramutogatás, és leginkább mondvacsinált indokok.

    Ugye ha ez a bizonyos mindent_legyőz tényleg működik, akkor nincs mitől tartani. Azonban itt van egy buktató. Ugyanis a mindenbe a szerelem maga is beletartozik, így hát evidens, hogy a szerelem (ha mondjuk több van belőle, és hát miért ne lenne) legyőzhet egy másik szerelmet, és ez legtöbb esetben meg is történik. Mit tehet ilyenkor a legyőzött szerelem? Hát ha megkegyelmeznek neki, akkor él tovább sebeivel, elpusztítani meg úgysem lehet, mert ez egy olyan. Olyan elpusztíthatatlan.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Dawnak megírtam cd-n. mert már nem bírt a kevésbé laptop-kompatibilis merev lemezével. Leápoltuk. A Ghymes koncertet meg csessze meg az undorítókék-pulóveres okulás néni. Bevallhatóan nehezebb belógni a Kongresszusi Központba, mint gondoltam. Közben persze jöttek a segédinfók Daw anyukájától, de egyik sem tűnt célravezetőnek. Legközelebb már rutinosabbak leszünk.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Ors’ nem küzd ilyen korkülönbségparákkal, az új csákesszal és van köztük vagy 7-9 év. Az egyetlen gond, hogy az ember elutazott Amerikába egy kis időre, szal most pár hónapig elektronikus együttlétet biztosítják a fennmaradást.

    Azt hiszem, hogy sokkal több ember, gondolja, hogy a korkülönbség nem számít, mint aki az ellenkezőjét vallja. Nekem épp ismét pechem volt. De ezt valszeg sosem fogom tudni világossá tenni, hogy vannak, akiknek csak egy ilyen társ tud annyi adni, amennyire szükség van. Én spec. sosem találtam meg jól a közös hangot korombeliekkel, ezért vagyok bajban.Ez azért furcsa, mert ált. könnyen megérzem, hogy kihez hogy érdemes közeledni, és ezzel nincs is baj, csak ők kevésbé érdekes számomra.

    Ors’ most boldognak tűnik, lássuk mit kezdenek a távolsággal. Ezeket látván beszélek én a mondvacsinált indokokról. Lehet keresni, hogy mi miért, de több ok is volt már. Éppen ezért és a ködösítések miatt, sajnos sosem fogom meg tudni, hogy mi volt a való baj. Talán már nem is volt leküzdhetetlen baj, csak épp nem volt elég fontos küzdeni érte. Ez az, amit semmi nem befolyásol, és nem lehet túl sok mindent kezdeni vele. De sajnos nagyobb pénzösszeget tennék rá (mégis honnan?), hogy lesz még a helyemen 20-23 éves szöszke akármilyen világgal megáldva.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Tele van a táskám minden szarral, persze a pénztárcámat nem találtam benne sehol. Na meg a maradék d_karácsonyiajándékok, amiket nem veszek ki, mert hátha egyszer majd úgyis szembejön az utcán, és akkor tavasszal egy bimbódzó mákvirág társaságában boldog karácsonyi ajándékot kívánok neki. nemtom, hogy lesz-e olyan ígérete, amit a jótündér talán teljesít, mert ki más.

    De a mondás miszerint engedd el és tied marad örökre nagyon tetszetős, és végülis netagadják arcok, hogy kicsit ott vagyok, de csak egy nagyon kicsit, és jobb ha nem ott, hanem inkább jó messze. A vér-rögeszmék megvitatása után azért kicsit már a tequila hatása mutatkozván ismét sokadszámú búfelejtő italozás résztvevője ként elhagytuk a terepet. Jó volt az, nagyonis. És főleg igen hatásos, még a végén azt is elfelejtem, hogy fiú-e vagy, vagy a mákvirág. Csak az a fránya 4-5-6 éjszakai ne a margithíbudaihétfő felé menne haza.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Meg van a fejtvény. Az elérhetetlenség és egyediség mint legyőzhetetlen vonzerő hatást gyakorol az énfajta emberre, melynek hatására énfajta embernek sok lesz a fejtőrése és szenvedése élete eme jelenlegi pontján. Énfajta ember sajnálja, hogy nem építgetheti saját építenivalóját elérhetetlen és egyedi dolgokból, pedig bizonyára tudna mit, és talán viszont-építőkockák szolgáltatásában sem maradna alul. Így hát egyszervolt, hogy rám lett pirítva, mi barátság kompatibilis, mi pedig nem az, most pedig énfajta ember visszapirít egy nagyteljesítményű pirító berendezéssel.

    SiD és yoda által szervezett zártkörű maratoni gameparty pizzaszeletek és mindenféle jók társaságában. Majd Daw és még ezeréves kispajtások által organizált felejtés százezer. Nem ittam alkoholt!





    Jött üzenet Londonból. A Kedvencfilmem Bővebben: link rendezőije lett megvételezve, csak szíve szerint nem nagyon jönne haza.

    Na meg hogy ennyi áldozatot értem, kissé arcpirító. De a próbálkozás határozottan jól lett elsülve, és énfajta ember talán már kicsit boldogabb mint egy kis nemrégebbel ezelőtt.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Mi ez a szent habakukk, mindenki pánik-kampányszerűen blogol így a tavaly végére egyet.

    Egy lasztminit korcsolya után már tök nem érdekelt mi fog történni tegnap. És így is lett. Tanulságokat lehet levonni bőven, de ha midet levonom, akkor nem marad belőle semmi. A lényeg, hogy a húgom utál, de úgy igaziból, meggyőződésből, keményen.

    Mert ő ismeri az én porcikáimat (ez de mennyire nem igaz), és számos tulajdonságimat, melyek alapján utálható vagyok, úgy igaziból, meggyőződésből, keményen. És amennyiben ezeken nem változtatok, akkor így is marad. A vicces ebben az persze, hogy ezen tulajdonságaimról én vajmi keveset is tudok, és ha léteznek is egyáltalán, és mások is ismerik, még nem tették szóvá, és nem úgy tűnik, mintha különösebben bárki is utálna. Vagy mégis, és naiv szőke vagyok, és ez a magyarázat, amiért nem értem az emberek viselkedését, meg ők se az enyémet)

    Továbbá kiderült, hogy a bátyám 27 éves. Már egy ideje nem követtem nyomon, de már úgy érdekelt.

    Az egész év úgyis egy ilyen retro-nosztalgia-megemlékezés volt valami furcsán öszemixelve a nyúszkúl-ismeretlen-félelmetes és mégis méltán nevezhetném sorsfordítónak, de nem teszem.

    Eszembe jutott, mennyit játszottunk régen. Mennyire imádtuk őt, és hogy felnéztünk rá. Most kb egy-két éve már nem tudok róla. Alkalomadtán felkeresem, hátha jólesz.

    És újraélhető négy éves kor, mikoris szülők házibuliznak maxhangerő szétesik a ház, mi pedig békésen szundítunk a szomszéd szobában és arról álmodunk, hogy egyszer majd lesz egy boldog új évünk.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Borban az igazság, nameg a nép ajakán

    „Apró szeme van a kukoricának
    Szép termete van a kedves babámnak
    Szép termetét el nem tudom felejteni
    Így jár az, aki igazán tud szeretni.”


    Nos asszem felhagyok azzal, hogy ki kit mennyire meddig. Ez a tipikus egyszer már mondtam, majd szólok ha változott a helyzet. 25 éves koromban meg sztem még nem leszek annyira szenilis. Szokásom emlékezni dolgokra, ugyanis rendszeresen felidézem őket, főleg ha jók.

    Mert ugye féltékenynek lenni önzőség, megsértődni IQ-tlanság és szintén önzőség, úgyhogy kénytelen leszek szép emlék ként kezelni.

    Blogom újításának szánom, hogy a személyek életkorát feltüntetem. Némileg érdekesebb kép alkotható ha É-vel piros-pacsit játszom, és ismert, hogy É egy 67 éves nénike. Amúgy nem kedvelem ezeket az egybetűs izéket. Persze kivételeket random generálhatok.

    Ennek szellemében: Ors’ (19) pasija (25) immáron a nagy Ámerikából küldözgeti a húde üzeneteket. Mi több a félórás telefonbeszélgetéseket sem mellőzi. Hisz megérdemli, és Ferenccel szemben igen nagy előnye, hogy van ott zseton, sőt nem is kevés. Ez azért mondjuk elég vonzó dolog bír lenni ezexerint.

    Régi szereplőink Fürj (?) és Zöld (?) összeköltöztek. Sajnos nem tudom pontosan, de elég nagy köztük a korkülönbség meg hát még sok más különbség is. Fürj a költözés által jobb lakáskörülményekre tett szert. Eleinte ugyan nem bírták egymást, de mostanra már boldogan játszanak együtt. Happy ending.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Mitnekik távolság ha van gyaloglócset Bővebben: link. És az idióta vigyorgó képe a monitor előtt, fejbe tudnám rúgni. Az irigység meg még nagyobb IQ-tlanság.

    Grófok márpedig ma is vannak, ezt is megtudtuk. A DVD-m megjött Londonból, de nem is az a lényeg.

    A szomszédunk kutyája (14) már hónapok óta meghalt, még mindig találnak kutyaszőrt holitt-holott. A felvételire Kodály-Vargyasból készültem, ahogy ezt most is teszem. Kiesett belőle kettő. Egy cetli, rajta a következő feljegyzés BIOSTAR P4VMA-M v.7.x ilyen alaplapom nemlett , és egy epres nestlé sveltesse valami idióta szívecske-mintával, amit még a várfokán fogyasztottunk gondosan kibontva. Képtelen voltam tovább olvasni.


    [Szerkesztve]

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    (Ebben a bejegyzésben praktikus okokból mellőzöm az életkorok feltüntetését.) Köszönöm mindenkinek, aki olvassa ezt a szart, hogy olvassa, köszönöm Mr.a-nak és a Parcinak, hogy megírta ezeket a csodálatos scripteket, köszönöm Apának és Anyámnak, hogy kifizetik az aljas Axelero Internetszolgáltató Rt borsos számláit, Köszönöm a Stúdiógyakorlat tanárnak, hogy vizsgáztat és felkelek éjszaka tanulni az idióta jegyzetét, kösz Ors’nak, hogy végre abbahagyja tengerentúli távcsevegését és Neked ................... jó utat. (Pedig már elképzeltem a csomagokat, ahogy hetekig megfagynak a kapualjban, és tényleg.)

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Azt hiszem Ausztráliában most úgy reggel tájt lehet már. Meg ugye mindenféle napsütések, tengerpartok. És az axeleróval mindenhol ottlehecc, szal együtt utazunk waze.

    Az odanemajándékozott születésnapi és a karácsonyi ajándékoknak kéne egy vmi központi gyűjtőhely, és akkor lehetne hogy a pórul járt ajándékozók egymást ajándékozzák a nyakukon maradt meglepetésekkel.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Vizsga, kávézó, háromsajtos szendó. Furcsa, mennyi ember életének fontos szereplője, talán nem véletlen.

    Gyertyafényes vacsora, persze nem átlagos gyertyákkal, hanem színpompás karácsonyi elektrogyertya-sorral. Hazugságmérgezésben haldokló mellébe az igazságszérumot beledöfni. Aszondod fájdalmas? Talán, de életet ment.

    Nem tudom mit mondhatnék. Ez a blog gyakorlatilag mehet a kukába. Tartalmának 99,9%-a egy pillanat alatt értelmetlenné vált. Egy ember miatt keletkezett és létezett, csak sajnos szükségem van az írására. Nem érdemli meg, hogy tudjon rólam, de az még kevésbé, hogy miatta ne írjak többé. Ilyet még velem nem tettek. Ezt nem tudom tolerálni, az ilyen viselkedést ne tűröm el senkitől. Kreativitás és siker kontra emberség és őszinteség. Állítólag okosan gondolkodom a világról, és eddigi alaptalannak látszó elméleteim sorra beigazolódnak. Vannak emberek, akikkel nagyon nem egyezik az értékrendünk, és vannak sokkal kevesebben, akikkel hasonló. Inkább az utóbbiból, ha kérhetem.

    She blogjában Bővebben: link katamaridamacy Bővebben: link banner található. Hol lehet üzenni neki?

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    ... Bővebben: link

    A sztori leginkább a Császárok klubja Bővebben: link tanulságára emlékeztet. Elbuktam, mint tanár. mindent beleadtam, hogy megváltoztassam, mert többet láttam benne. Az ember képes rengeteget változni, de nem képes kibújni a bőréből. És hiába akárhány esély, újra és újra elköveti ugyanazon hibákat. Lehet dúsgazdag szenátor, ha erkölcsileg a nullán áll. Én csak segíteni akartam.

    A nap szemétsége: Fogadásból összejönni az exszel, hogy mennyi idő alatt sikerül megdugni. Nem csoda, ha ezek után valakinek szuicid hajlamai támadnak.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Kaptam egy levelet benne egy dalszöveggel. Valóban szép szöveg, de nem teszem ki, mert rám nem igaz. Mert én ilyen renitens alak vagyok, akire úgy nem igazak, az ilyen dalszövegek.

    Ki találta ki azt, hogy a „hallgatás beleegyezés”? Nem lehetett valami bölcs, mert a hallgatás a nembeleegyezés „konfliktuskerülő” formája. Útálom ezt a szót. Egyszerűen csak gerinctelen, gyáva.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Mindenki vega manapság, lehet hogy én is az leszek. Mondjuk eszem még tojások, meg sajtok Bővebben: link meghát úgyis sajtmániás vagyok. Azért tettem sonkát is a melegszendóra.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    JÓZSEF ATTILA: EGYEDÜL


    Egyedül fogok én állni a világon.
    Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.

    Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,
    Aki szenvedésben csókot csókra adjon.

    Csókot csókra adjon s aki hû, nem álnok,
    Aki büszke arra, hogy mellette állok.

    Aki míg én alszom õrködik könnyezve,
    És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve.

    Aki szeret engem, aki meghal értem
    S még akkor is szeret örök-visszatérten.

    S nem fog borulni le rám senkise sírva,
    Ha majd távozom az örök-néma sírba.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Ma feljött Ferenc (~29) azóta, amióta szakítottak. Valami matematika korrepetíció folyt szép csendben. Majd elmentek kocsmázni.

    Utálom a láncleveleket vagy miket. Kaptam egyet, de ez kivételesen nem vágtam a kukába rögtön. Volt benne egy önteszt nevezetű valami, amit kitöltöttem. Az eredmény figyelemreméltó:



    1. Gyakran helyezed mások érdekeit előbbre a sajátodénál
    2. Mindig vannak új és előremutató ötleteid !
    3. blabla ezt benézted
    4. ezt kevésbé
    5. Mostanában nem sok esélyed van a szerelemre!
    6. Romantikus beállítottságú vagy !
    7. A hozzad hű barátok száma 25 ! (?)
    8. kiszámítható és biztos élet elé nézel!
    9. védelmező természeted van, kinek mindig van egy jó vigasztaló szava bárki szamara ! Gratulálok !



    Ezt most a feketéből vagy a dísznövényből találta ki?

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Naponta kétszer két óra telefonbeszélgetés. Amikor Amerikában éjjel 2 van, akkor itt olyan 9, és remekül lehet ébresztgetni az embereket telefonnal ha éppen nem tud az illető amerikai aludni. Már pedig nem tud. Mondjuk a vodafone 1 óra után bont, és azok a beszélgetések nem is mindig voltak kellemesek. Ez vajon eléggé kifejező? Asszem kicsit szigorítanom kell a „hiszem_ha_látom” elvemet.

    Ferenc (~29) meg most már ide fog szokni lassan. Jól elvannak.

    Még szerintem akarta valamit, de elfelejtettem. Így nem lehet írni.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Most már tendencia lesz, hogy hétfőnként hajnali ötkor fekszünk le, és egész nap zombik leszünk. Éljen a technika.

    Összefutottam a kapu előtt egy vicces-mókás sapkájú fiatalemberrel. Alig ismertem meg, aztán jól elbeszélgettük az időt.

    Most minden az árvízkárosultak körül forog. Mindenki jótékonykodik és segíteni próbál, hát miért pont mi maradnánk ki a sorból. Érkeznek a felkérések, és pont Daw (19, de mindjárt lesz a szülinapja, remélem jól tudom) hív az egyik miatt. Ha már arra jártam, felugrottam hozzájuk. Kinyírtunk néhány húsipari terméket kedvenc pindúros csuporkával vagy melyik az. Zenekart is alapítottunk és bebizonygattam, hogy még mindig tudom a magyarnépmesét fuvolán. Najó nem csak azt.

    Ors’ (19) meg most nagyon sír. Nemtom mi baj lehet, talán nem kapott távolsági hívást. Hát ja. Azér jó ha tudja az ember, hogy hol foglal helyet az emberiség akármiranglétráján. És szerencsére mindig akadnak, akik erre figyelmeztetnek.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    A levél küldőjére nem volt nehéz visszaemlékeznem, néhány dolgot azért képes vagyok megjegyezni szóval Crazy Tyler rögtön beugrott, inkább csak azt nem bírtam elképzelni, hogy mi lehet a szubjektuma.

    Az első kissebb akadályt a jelszavam felidézése jelentette. Azaz hát így kicsit n+1 naposan nem jutott rögtön eszembe, hogy általában ugyan az a jelszavam itt. Szóval elsőre sikerült is belépni és akkor meg azt kellett egy kicsit átértékelni, hogy mi merre hogyan működik itt a kicsit megváltozott PH!-n. Lefújtam a virtuális port a virtuális naplóról, és szigorúan nem olvastam bele (najó a legutolsóba, hogy mégis hol szakadt meg)

    szóval most akkor így kéne húznom egy vastag vonalat ( elfelejtettem, hogy kell vastag vonalat húzni, ja de most már nem kell / jelekkel bénázni, szóval

    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

    2005/2006

    és majd úgy írok valamit. Vagy legalábbis igyekszem. A szusi mindenesetre finom szójaszósszal.

    [Szerkesztve]

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    A tűzhely világhatalomra tör.

    Pont olyan volt, mint a filmekben, el akarnád zárni a gázt, amikor egyszercsak fellobban a láng a kapcsoló körül, hogy ezzel megakadályozza elvetemült szándékodat, miszerint szeretnéd levenni a rizsát a tűzről és megebédelni.
    Végül azért hosszas csatározások után legyőztük a tűzhelyet és a happy end. Gyorsan ki is vontuk a forgalomból, bár az új még veszélyesebbnek tűnik, mert valami vezetékes gáztűzhely, szal már fejlettebb technika..

    Sara ma hazamegy olaszországba. Nem bír itt lenni a hosszúnak ígérkező születésnapi esten. Mivel japán szülinap, ezért szushi ismét várható, remélhetőleg annyira jó mint múltkor.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Na persze szushi nem volt, de helyette sütőtök az igen. Meg bor meg sör meg izé, szóval sok inni meg enni. Miután a spanyolokkal kellően kiütöttük magunkat még felkerekedtünk az éjszakában valami mozgalmasabb hely után kutatni. Nekem mondjuk nem sok kedvem volt hozzá, de hát mit lehet tenni ha szieszta van akkor szieszta van. Meg is érkeztünk és Hose nagyszerű belépőjével (Legurult a lépcsőn és elterült a földön) rögtön a figyelem középpontjába kerültünk. A zene ilyen '80 '90 sláherei UFOnyár meg minden. Hose tovább folytatta az ivászatot és a reklámozásunkat és ennek szellemében véletlenül eldobta az üveg sörét, ami egy kellemesen nagy tócsává placcsant a földön. Innentől már hamar elkövetkezett a záróra és kipateroltak bennünket. Ma már nem is volt kedvük még egy kis sörre sem.
    Halhassunk Tarját, nem a fél kilót, hanem a szépen éneklőset. Művelődni kell hiába..

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Kurtág György 80 éves. Tegnap volt a zárózáró koncert, mainek következtében kicsit meghackelték a nagyterem színpadát. Így legalább kétszer annyi zenész volt, és kevesebb közönség. De azok minőségiek.. Mindenki megjelent aki számít. Még a narancssárga nyakkendős rém is. A pálmát a vízigong vitte, amihez hasonlóan horrorisztikus effektet nem nagyon lehetett kicsikarni másik hangszerből.
    Asszem azért nem fogok naponta kortárs koncertekre járni, de ilyen is van..

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Volt '80-as évek party. Persze kinek jutott eszébe, nem nekem.. Így nekem nem is volt nyolcvanas ruhám csak hetvenes, mert én a még régebbit szeretem. Végülis megszavazták, hogy jó lesz, sőőt. Szal mindenki kitett magáért, lányok pink műharisnya fekete műbőr miniszoknya, fiúk feszülős nadrág meg nagyon ocsmány műanyag felső. Sztájlolt szakáll, szemüveg miegymás. És persze a fene nagy liberális gondolkodását is mindenkinek magával kellett hozni, és esetenként használni, ha pl jött az icegame.

    Másnap arra ébredtem, hogy már majdnem harmadnap van. És akkor becsönget a féltesóm, akit már jósok éve nem láttam. Némi lé mellet elmeséltük, mi történt a jó sok év alatt, és visszaemlékeztünk a jósok évnél még régebbre, ami a jósok év előtt volt, és akkor még kicsik voltunk és volt a nyár a nagymama házában.

    Utána még Daw így felhív, hogy menjünk valahova. Mentünk. Még ittunk lét, valami nagyon élénkítőt. Aztán már olyan élénkek voltunk, hogy tovább kellett haladnunk hasbeszélni. Még a hóesésben befizettem egy árpádföldi túrára és egy paradicsomos pennére. Némi fontos megbeszélés után hóesésélvezés a megállóban. De annyira azért nem..

    Honnan lehet pocket pc-t emulálni?

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Elfelejtettem írni vagy mi..
    Mer' kéne? Najó. Szóval az írás azér kellett még jó régen, mert segít tisztán gondolkodni. Ez nem igaz persze. De valamire azért jó. Pl ha meg tudok fogalmazni egy gondolatot, akkor az azt jelenti, hogy tényleg gondolkodok rajta, és akkor már könnyebb eldönteni, hogy hülyeség-e vagy igen. És aztán még visszaolvasva még könnyebb eldönteni, hogy igazából nincs is egy épkézláb gondolatom sem. Ezek után nagyon hasznos abbahagyni az írást.

    Másrészt az írás azért kellett még jó régen, mert ha valamit az ember (mondjuk én mint ember) nem tudok elmondani/megkérdezni/megbeszélni/ akkor leírja, mert szoktak olyanokat mondani, hogy nem bírja magában tartani meg izé. Hát nem bírja, és aztán az a rossz benne, hogy úgyis ilyen fórum szerűvé válik az egész. De én már csak nem válaszolom meg a saját kérdéseimet.. néha lehet hogy mégis. Nem mintha a saját válaszaimre lennék kíváncsi.

    Najó ezt itt berekesztem mostan.

    Zed<-_->

  • Zedisdead

    csendes tag

    Aszem mostmár tényleg kell vennem a szintit. Vagy lehet hogy inkább kapok. Mert már 9 éve tudjuk, hogy ki kicsoda, és ezért lehet kapni. És akkor összekötni, komponálni, nyomogatni is lehet majd. Mindjárt nézek valamit és írok a télapónak.

    Zed<-_->

Aktív témák