Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • anxius

    aktív tag

    válasz BoB #15800 üzenetére

    Ha nem tévedek, akkor ez a Husszein-passiója.
    Vámos Magda: Resid efendi c. Vámbéry életrajzban olvashatsz róla, bár ez nem egy univerzális minta, amit ráhúzhatunk a passióra, vagy úgy általában a siíta ünnepekre, tekintve, hogy mindenki másképp ünnepel. (Persze ez nem akadémikus munka, de ha nagyon szeretnél bővebben olvasni róla, ajánlhatok egy-két könyvet, ami ezzel is foglalkozik.)
    Az idézet a fent említett könyvből csak egyfajta támponként szolgál.

    "Az ország nyugati kereskedelmi kapuját jelentő Tebriztől Teherán, Perzsia fővárosa 800 kilométerre fekszik - légvonalban. Vámbéry Tebrizben egy eléggé zörgő csontú lovacskát bérelt, s annak tulajdonosával, az úgynevezett csarvadárral együtt, kettesben tette meg a majd négy hétig tartó utat Teheránba. Közben beköszöntött moharrem hónapja leggyászosabb napjától: Huszein halálának 1182-ik evfordujójától. A síita érzések hevét a messzi múltak fölött terjengő köd sem enyhítette. Zendjan városában látott Vámbéry először perzsa passiójátékot. A perzsák ezeket az ünnepi gyászelőadásokat tazziénak hívják. Szabad téren, a kormányzó udvarának emelvényén játszották el a Huszein-passiót: a "színpad" körül magas rudakról tigris- és párducbőrök lógtak alá, bőr- meg acélpáncélok, fekete zászlók s meztelen kardok. A nézőközönség úgy helyezkedett el, hogy az asszonyok baloldalt ültek, a férfiak pedig jobbra.
    Vámbéryt a hallgatóság még jobban érdekelte az alőadóknál. A színjáték egy dervis hosszú imájával kezdődött, és a "három rühes kutyára": Abu Bekr, Omár és Oszmán kalifákra szórt átkokkal folytatódott. Amikor a próféta kedvenc asszonyára, Áisára és a hitszegő Moavijára került sor, a közönség már félönkívületben ordítozott, s még erősebb szitkokat követelt. Ezután kezdték a valódi előadást: Huszein és családja szomorú vándorlását a pusztaságon át a Tigris folyó felé, s következett Huszein fiának, Ali Ekbernek halála, majd Huszein eleste a színpadi lopascsatában. A tazzue vége egy shakespeare-i zárójelenetet is fölülmúlt, mert valamennyi igazhitű síita szereplő sorban kiterítve feküdt fekete leplek alatt a színpad egész hosszában, miközben a nézőközönség hölgytagjai a mellüket verték, homokot és apróra csépelt szalmát szórtak a fejükre, s a férfiak melldöngetve zokogtak.
    Huszein halálának napja, illetve annak évfordulója már Teherántól nem túl messze, Kazvin városában érte Vámbéryt. Leginkább azt vette zokon a legfőbb síita szenttől, hogy kiéhezett utas létére sem kapott sehol egy falat ételt. Éhesen nézte végig a nagy gyász- és vezeklő körmenetet Kazvinban, látta, hogy némelyik buzgó vezeklő addig veri a mellét, míg vért nem köp, továbbá értesült a jámbor város legfennebb hirdetett büszkeségéről: ezen a nevezetes napon mindig két kazvini lesz öngyilkos Huszein nagysága iránti hódolatból. Mivel a szerető rajongás e különleges megnyilvánulásánál már nem óhajtott szemtanú lenni, sietve elhagyta a várost mé alkonyat előtt. A holdvilágos éjszakán jó európai puskájával elriasztott három útonállót, s további kétnapos lovaglás után megérkezett a "királyok királyának székhelyére" – Teheránba."

    [ Szerkesztve ]

  • anxius

    aktív tag

    válasz csemberlen #15881 üzenetére

    Nem vitába szállás címen, de kétlem, hogy Jézus jelentőségét hívő számban mérnénk.

Új hozzászólás Aktív témák