Keresés

Hirdetés

Aktív témák

  • imibogyo

    veterán

    válasz BBéci #10443 üzenetére

    Azt hittem, csak a csíptetősre írta, hogy suxx, mert úgy indította a mondatot, hogy jó lesz az (mármint az 508-al szerelt rendszerre gondoltam, hogy írja, hogy jó lesz az). A kisebb rendszerről amúgy is lebeszéltem magam, az a csiptetős dolog nagyon nem tetszik.

    A fingilingi hangszórók nem zavarnának, mert írtam, fentebb, hogy csak maximum egy évig kellenének, mert utána vennék két komoly frontot, az erősítő az meg ugye adott hogy jó, az 508-asról eddig csak jókat olvastam. És így rögtön 5.1-el tudnék indítani.

    Nem tudom, hol volt vágva a mély-tartomány alapból a mélyládával, de miután kikapcsolta a mélynyomót nagyon hiányérzetem támadt. Lehet beállítási probléma, két napja van nála a rendszer, szóval simán lehet ez is.

    Mondjuk én javarészt (idő 90%-a) a számítógépre kötve fogom használni, azon belül is játékra, ezért nem egyértelmű még, hogy milyen rendszert szeretnék (5.1 vs 2.1). Érdekes, hogy játékokban sem feltétlenül hiányzott a sok pont egy, kipróbáltam a fentebbi sztereó rendszert Crysis-al, meg Splinter Cell-el és nagyon nagy élmény volt, de azért a filmek és természetesen a játékok miatt is az 5.1 felé húz a szívem.

    Egyelőre csak annyi a biztos, hogy az erősítőt Onkyo lesz, eddig azoknak a hangja tetszett a legjobban, esetleg Denon.

    Közben kezd kikristályosodni a fejemben a végeredmény: lészen egy Onkyo 508-as véve, és otthon van egy pár Jamo E500 hátsó hangfalpárom, egyelőre kihúzom azokkal. Aztán amikor lesz megint pénz, akkor veszek két komolyabb front hangfalat, majd később egy jobb fajta mélynyomót.

    Na lehet engem terelgetni, csak kicsit bizonytalan vagyok. :DDD
    Köszi az eddigi tanácsokat.

    [ Szerkesztve ]

Aktív témák