Új hozzászólás Aktív témák

• #7958 thyeby őstag peter... #7956

  Új Válasz 2011-02-08 00:50:13 #7958

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  thyeby

  őstag

  válasz peter... #7956 üzenetére

  "miért nem marod ugy, hogy kis luftal?"

  Vannak esetek, amikor elbírná a luftot. De oda elég lenne a lamelló is.
  Azért szokattam le magam a luftról, mert akkor épp a dominó legfőbb erősségét, a hihetetlen jó terhelhetőséget csökkentem vele halmozottan.
  Másik dolog: Épp a német keze alatt (egy manufaktúrában) tanultam meg, hogy a legnagyobb minőségben is lehet pont olyan termelékenyen dolgozni, mint a kevésbé igényes munkákkal. Az ember szeme, keze, végül a filozófiája is ráál, és ha elég szigorú magához, hogy a selejtet dobja csak ki, és kezdje előről, akkor egy idő után vigyorogva lúzert csinálhat a konkurenciájából. Ne gondold, hogy nagyarcúságból mondom ezt. A gyakorlat már több helyen is igazolni kezdi ezt a felismerésemet.
  Harmadik gondolat ide: Itt Magyarországon kurvadrágának számít a Festool dominókeksze. Egy feltöltőcsomag a sistainer egy ficakjába majdnem öt rugó. Ez sokaknak felér egy teljes napi keresetével. Gyakorlatilag mindenki magának készíti a "kekszet", így magam is. (Egyrészt az az előnye is megvan, hogy minden lehetséges méretvariáció állandóan van a műhelyben, másrészt nagyon olcsó így. Te tudod, milyen gyorsan fogy a tipli, ha az ember dolgozni kezd - én egy délután cigarettázgatva készítek két diszperzites vödörnyit.) S merthogy nem nyomok a tiplibe enyvtáskát, (harapófogóval rögtönzok felhasználáskor enyvtáska gyanánt egy ikszet, de ez messze nem olyan barázdált mintázat, mint a gyári) nagyon szigorúra veszem a méretet. Inkább szoruljon, mint kotyogjon. Így még ha luftos is lenne, akkor se tudnám kihúzni a helyéről a már összedugott tipliket.

  Lehet, hogy Te is megfigyelheted magadon a következőt:
  Amikor ismerkedtél a géppel, volt, hogy elfelejtetted megszorítani a függőleges beállító kart, volt, hogy nem vetted észre, ha nem pont merőlegesen toltad a gépet, néha elfelejtettél szélességet állítani - de mindez már a múlté. Megtanultad, megszoktad már, hogy minden első bekapcsoláskor ellenőrizzük a mesterhármast: Milyen vastag, milyen széles, milyen hosszú furat is kell? Kezed rááll már, hogy megérzed azonnal, ha a gép nem fekszik jól fel - mint ahogy az ember a szeme sarkából is látja idővel, hogy az autóban hányasban is áll a sebváltókar. Nem lősz már bakot azzal, hogy nem tolod be sietségedben ütközésig a fúrót.
  Magyarul nem hibázol már. Egyszer sem, minden próbapászításod pozitív.
  Akkor minek az időt pazarolni rá? Kifúr, bele a ragasztót, a tiplit, összetol, és léphetünk tovább.
  Az első összerakott asztalomnál volt nem kis illesztési hiba. (jó 1mm szintkülönbség) A műhelyben használom ezt a kis asztalkát azóta is. Aki érti a szakmát, megkérdezi tőlem, hogy miért nem csiszoltam szintbe? (Tényleg öt percen belül össze lehetne csiszolni.)
  És nehéz volt elmagyaráznom, de talán Te most félmondatból is megérted:
  Mert ahányszor rápillantok arra a szinthibára, mindannyiszor tudattalanul is bevésődik: Függőleges reteszt rögzíteni!

  Több fa van, mint asztalos!

Új hozzászólás Aktív témák