Xbox One: van hUMA, vagy nincs hUMA?

Az idei Gamescom alkalmával az új generációs konzolok forró témának számítanak, és az olvasók a technikai részletekre is kíváncsiak. Ezzel kapcsolatban már mi is írtunk egy cikket, amiből kiderülhet, hogy a Sony PlayStation 4 erősebb hardverre épül, mint a Microsoft Xbox One. Ez tény, nem is érdemes vitázni rajta, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy a konzolokat sosem a hardver ereje adja el, hanem sokkal inkább az exkluzív tartalomkínálat.

Az elmúlt napokban azonban történt egy érdekesség is. A Heise.de a c't Magazin Marc Dianával készített interjújára hivatkozva megírta, hogy a PlayStation 4 hUMA architektúrával rendelkezik, míg az Xbox One nem. Erről már a korábbi cikkünkben is írtunk, hogy a rendelkezésre álló információk alapján az AMD hUMA rendszerét a PlayStation 4 – némileg módosítva – támogatja, míg az Xbox One esetében egyelőre nincs minden tisztázva, de a hUMA esetleges hiánya sem jelenti azt, hogy a Microsoft konzolja nem kap egy hasonló memóriaarchitektúrát. Sőt, konkrét adatok vannak róla, hogy kap, csak nem tudni, hogy pontosan milyet.

A fentiekből látszik, hogy nem szerencsés, ha a média önhatalmúlag továbbgondolja az interjúalanyok mondandóit, hiszen az Xbox One esetében a hUMA állítólagos hiányából nem következik közvetlenül az, hogy a konzol technikailag nem lesz képes arra, amire a PlayStation 4. Ezt belelátni egy egyszerű mondatba igen problémás, és olyan helyzeteket szül, mint a DirectX 11.2 és a GCN-es Radeonok esete, amit szintén a Heise.de értett félre, és az AMD-nek hivatalos közleményt kellett kiadnia. Az AMD ezzel kapcsolatban kiadott egy hivatalos közleményt is, hogy Marc Diana mondandója nem terjeszthető ki az Xbox One konzolra.

Visszatérve a konzolokhoz. A hUMA alapvetően egy olyan rendszer, ami biztosítja a teljesen koherensen megosztott memóriát a lapkában található feldolgozók között, vagyis minden egyes feldolgozott elemen történt változást látják a processzormagok és a grafikus vezérlő multiprocesszorai is. Ez teljes egészében az AMD technológiája, és a cég korábban fel is vázolta a képességeit. A PlayStation 4 esetében a Sony az alapokat tekintve erre épít, ami természetesen nem tilos. A Mictosoft azonban úgy néz ki, hogy nem a hUMA-t használja, de ez nem jelenti azt, hogy az Xbox One-ban nincs egy hasonló architektúra, ami ugyanazt a célt ellátja. Az is lehet, hogy a redmondi óriáscég a hUMA-t módosította a saját igényeinek megfelelően, így pedig a rendszert a sajátjuknak jelzik.

Az eltérés egyébként onnan eredhet, hogy a hUMA architektúra használatához HSA fejlesztőkörnyezetre van szükség, ami a Sony számára tökéletes, hiszen támogatják a HSA alapítvány munkáját. A Microsoft azonban az efféle platformtól teljesen független és részben nyílt forráskódú dolgokat nem szereti, így inkább házon belüli rendszert dolgoztak ki. A lényegen viszont ez nem változtat, mivel a hardver képessége, ezen belül is a teljesen koherensen megosztott memória a fontos. Ezt eltérő megvalósítással is meg lehet oldani, de a funkció megléte az Xbox One esetében is biztosított, ahogy a PlayStation 4-ben is.

Nem kell tehát eltemetni az Xbox One-t, megfelelő tudást préseltek a tervezők abba a rendszerbe is, csak nem minden szempontból járták azt az utat, amit a Sony. Ez természetesen nem baj. Azt is tudjuk, hogy a rendszer nem olyan erős, mint a PlayStation 4, de funkcionális szempontból egyik gép sem kínál számottevően többet, így alaptalan az a kijelentés, hogy az Xbox One képességei messze elmaradnak a konkurens konzoltól.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés