Hirdetés

Csúcs ultramobil eszközökbe szánt hibrid adattárolót mutatott be a SanDisk

Hirdetés

A beágyazott, helytakarékos adattárolók fontos alkotóelemei a mobil és ultramobil eszközöknek (okostelefonok, táblagépek) de az utóbbi időben a kapacitásuk mellett a teljesítményük is egyre inkább előtérbe kerül. Bár az eMMC szabvány folyamatosan fejlődik, az adatátviteli tempó sokszor elmarad a várttól, ami sok mindenre visszavezethető, többek között arra is, hogy gyakran olcsón kell tárolót tervezni, illetve maga a felhasználás jellege is olyan, ami nem feltétlenül kedvez a dizájnnak. Az ultramobil eszközök esetében pedig pont erről van szó, ugyanis a vállalat szerint a háttértár használata burst jellegű, még akkor is, ha látszólag folyamatos, streaming-szerű adatátvitel zajlik, ebben pedig kevésbé jó ez a fajta tároló.


[+]

A SanDisk erre a problémára kínál megoldást az új, eMMC 5.0 HS400 szabványnak megfelelő 16, 32 és 64 GB-os, később pedig 128 GB-os kapacitással elérhető iNAND 7132-vel, ami egy hibrid megvalósítást használ: a 11,5 x 13 x 0,8 milliméteres eMMC tokozásba a vezérlő és a 10 nanométeres osztályú TLC NAND chip mellé egy smartSLC gyorsítótár is kerül. Ez állítólag jelentősen csökkenti a késleltetést és növeli az elérhető csúcsteljesítményt; a szekvenciális olvasási/írási tempó például eléri a 280/150 MB/s-ot. Az SLC gyorsítótár mérete egyébként valamivel kevesebb 1 GB-nál, ami a SanDisk szerint elegendő ahhoz, hogy elkerüljék a cache telítődését. Természetesen a masszív hibajavítás is része a csomagnak, valamint a strapabírással sem lesz gond: bírja a 24/7 intenzív használatot akár 10 éven keresztül.

Majdnem hasonló eljárást a vállalat már alkalmaz SSD-iben nCache név alatt, ahol főleg az élettartam növelésére és a véletlenszerű írási műveletekre használják az SLC tárat. Ám jelentős különbség, hogy az nCache esetében nincs külön SLC lapka, hanem a normál tárolásra szánt MLC/TLC chip egy bizonyos részét használja SLC módban – tehát cellánként 2 vagy 3 helyett csak 1 bitet ír.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés