Hirdetés

Remek éve lehet az OLED tévéknek idén

Piackutatói előrejelzés szerint 86 százalékkal nőhet az eladott készülékek száma 2020-hoz képest

Hirdetés

A szórakoztatóelektronikai szektor egyik leghitelesebb piackutató cége az Omdia, amely az OLED tévék nagy sikerére számít idén. A vállalat előrejelzései szerint 2021-ben 8,3 millió darab készüléket értékesítenek majd, ami 86 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.


[+]

Ez tényleg pazar eredmény, de azért a képet árnyalja, hogy ez még mindig elenyésző az LCD modellektől várt 250-260 millió darabos eredményhez képest. Tehát a hatalomátvételre még egy ideig várni kell. A helyzet persze lehetne jobb is, főként akkor, ha az LG Displayen kívül más is gyártana nagy kiterjedésű, televíziókba szánt panelt, de ez még mindig várat magára. Pedig évek óta fogadkoznak a rivális kínai cégek, hogy most már tényleg színre lépnek ilyen típusú megjelenítőkkel, de erre valahogy sosem kerül sor.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés