Ünnepek előtti frissítést kapott a Radeon Software

A 17.12.2-es eszközillesztő pár hibát javított ki, amelyek az egyel korábbi gigantikus frissítéssel jelentek meg.

Az AMD elérhetővé tette a 17.12.2-es verziószámú Radeon Software kiadását, amely igazából csak hibajavítást kínál, elvégre az egyek korábbi frissítés igen sok újítást bevezetett, és ez általában új gondok megjelenéséhez szokott vezetni.

A friss csomaggal többek között már nem tűnhet el a videó fül a hibrid grafikát alkalmazó konfigurációkon, az AMD XConnect technológiát alkalmazó rendszerek esetében a külső VGA menet közbeni csatlakoztatása többet nem okozhat rendszerleállást, a GPU-s kijelzőskálázás újra működni fog nagyon alacsony felbontás mellett is, a három kijelzővel dolgozó Eyefinity konfigurációk sem lesznek a továbbiakban instabilak, illetve a Radeon ReLive kijelölt régióra vonatkozó felvétele is leáll, ha az adott ablak bezárásra kerül, ahogy a Radeon Overlay teljesítményadatok sem tűnnek el vagy jelennek meg a frissítéskor, továbbá mostantól a színhőmérséklet konfigurációjának helyreállítása sem eredményezi ennek megváltozását az alternatív kijelzőn.

Erősen specifikus javítást kapott a Samsung CF791-es kijelző, amely aktív FreeSync mellett esetlegesen fekete képernyőt adhatott exkluzív teljes képernyős módban futó játék közben. A fentiek mellett a Star Wars Battlefront II bizonyos helyeken megjelenő grafikai hibái is megszűnnek, illetve az Ark: Survival Evolved is jól jelenik mostantól meg aktív Radeon Overlay teljesítményadatok mellett a Windows 7 operációs rendszeren. Végül a Netflixen keresztüli videolejátszás akadozása is megszűnik, történjen az böngészőről vagy az UWP-s applikációból.

A 17.12.2-es verziójú, Adrenalin Edition családba sorolt drivercsomag a Windows 10 és 7 operációs rendszereket támogatja, és a Radeon HD 7000, 8000 (OEM), valamint az R7 és R9 200, 300, Fury, RX 400, 500, Vega, illetve Pro Duo szériás grafikus kártyákhoz, valamint a GCN-es mobil Radeonokhoz telepíthető. Fontos adalék, hogy bizonyos gyártók nem engedélyezik a notebookokhoz tartozó általános terméktámogatást, így az érintett vállalatok termékeinél magához a gyártóhoz kell fordulni frissítésekért. Hasonló módon kell eljárni a Switchable Graphics technológiát használó Intel processzorral szerelt notebookok esetében is. A Windows 7 alatti megbízható működéshez az AMD kiemelten ajánlja, hogy a felhasználó telepítse az operációs rendszerhez tartozó első szervizcsomagot, mely beszerezhető a Microsofttól. A szervizcsomag telepítése nélkül a driver egyes funkcióinak hibátlan működése nem garantált, továbbá bizonyos újabb hardverek vagy konfigurációk esetében csak 64 bites operációs rendszerre érhető el a támogatás.

A Radeon Software Adrenalin Edition 17.12.2-es szoftvercsomag és a hozzá tartozó dokumentáció letölthető az AMD szerveréről.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés