Anonim chatet vezet be a Facebook

A Facebook fejlesztői egy olyan önálló mobilos alkalmazáson, valószínűleg egy chatprogramon dolgoznak, mely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy anonim módon lépjenek kapcsolatba másokkal – írja belső forrásokra hivatkozva a The New York Times.

A következő hetekben megjelenő alkalmazás koncepciója azért számít igazi újdonságnak, mivel maga a Facebook teljes működése az azonosíthatóságra, a valódi identitás használatára épül, ez követelmény a közösségi oldal használatakor.

A projektet Josh Miller, Facebook termékmenedzsere irányítja, aki a Branch nevű cég felvásárlásakor került jelenlegi helyére – a Branch egyébként online kommunikációs technikákkal, vitafórumokkal foglalkozott. Miller régi munkatársaival tavaly kezdett az alkalmazás fejlesztésébe, melynek lényege, hogy a felhasználók szabadon választhatnak álneveket, majd ezek mögé bújva vehetnek részt vitákban – ez alapján úgy tűnik, egy témacsoportok köré szerveződő chatalkalmazásról lehet szó, de ennél többet nem tudni: sem azt, hogy milyen kapcsolatban áll majd az app a közösségi oldallal, sem azt, hogy milyen alapfunkciói lesznek.

De annyi bizonyos, hogy az anonim felhasználással a cég új területre merészkedik, ami némi koncepcióváltásra, illetve terjeszkedési szándékra utal.

Az értesüléseket sem Miller, sem a Facebook nem akarta kommentálni, mondván, hogy szóbeszédekkel nem foglalkoznak.

Hirdetés

Azóta történt

Nem támogatja a Google keresést az Internet.org

A Facebook által indított iparági kezdeményezés, a harmadik világ lakóinak szánt internet már három országban elérhető. Tényleg ingyen van, csak arra kell vigyázni, hogy kizárólag a kijelölt honlapokat látogassuk.

Csendben újult meg a Facebook helykeresője

Új helyi keresőszolgáltatást indított a Facebook, amely a Places elnevezést kapta. Megismerhetjük a legjobb helyeket a világ bármely városából.

Többeket megbántott a Facebook karácsonyi ajándéka

A felháborodott édesapa elfogadta a bocsánatkérést, ám ez nem változtat azon, hogy sokan járhattak még hasonlóképp.

Előzmények

Jönnek az öntörlő posztok a Facebookra

A cég egyelőre iOS-en, szűk körben teszteli az új beállítási lehetőséget.

A Telenor kártyás ügyfelei már a Facebookon is feltölthetik egyenlegüket

A Telenor megújult feltöltőkártyás ajánlataival párhuzamosan új kényelmi funkciót vezetett be előfizetői számára. A kártyás ügyfelek ezentúl a telekommunikációs cég Facebook oldalán keresztül is feltölthetik egyenlegüket.

Új kereső jön a Facebook mobilos verziójába

A vállalat azt ígéri, hogy könnyen használható és okos alkalmazásával könnyedén lehet tájékozódni a tartalmakban.

Saját videóalkalmazást mutat be hamarosan a Facebook

Belső források szerint akár már ebben a hónapban megismerhetjük a Slingshotot, de további sorsáról még nincs döntés.