Hirdetés

Bírói döntéssel hallgattatták el a hackereket

Egy szövetségi bíró megtiltotta, hogy a MIT (Massachusetts Institute of Technology) három hallgatója a hét végén Las Vegasban rendezett DEFCON 16 biztonságtechnikai konferencián megtartson egy előadást, melyben a bostoni földalatti automatizált viteldíjrendszerének biztonsági hiányosságait elemezték volna.

A diákok mellett az MIT-t is vádoló panaszt egyébként a massachusettsi közlekedési társaság (MBTA) terjesztette be pénteken, s ebben azt állították, hogy a hallgatók úgy mutatják be a sebezhető pontokat, hogy előtte nem adtak lehetőséget a közlekedési vállalatnak, hogy kijavítsák ezeket a hibákat. Ezzel szemben a hallgatókat jogilag képviselő Electronics Frontier Foundation (EFF) egyik igazgatója, Jennifer Granick viszont azt állítja, hogy a fiatal kutatók az előadásban minden olyan lényegi információt kihagytak volna, amely lehetővé tette volna, hogy mások is feltörhessék a rendszert.

Hirdetés

A Zack Anderson, R.J. Ryan és Alessandro Chiesa által készített, 87 táblából álló prezentáció egyik első eleme felsorolja, hogy miket fognak bemutatni (például: hogyan lehet az utazásra jogosító kártyákat elkészíteni, miként lehet az RFID-kártyákat manipulálni stb.), majd a következő táblán ez a felirat szerepel: „És mindez roppant törvénytelen! Kizárólag oktatási célokra.” Ezt az anyagot a konferencia résztvevői még csütörtökön megkapták CD-n.

Subway hack

A bemutató olyan képekkel kezdődik, amelyek a legelemibb biztonsági kockázatokat mutatják be: nyitva hagyott ajtókat, be nem zárt lakatokat, olyan ablakokat, ahonnan figyelemmel lehet kísérni a számítógépek képernyőit, olyan tartalék kulcsot, melyet bárki elvihetne. A diákok röviden jelzik, hogy például az eBay internetes árverési oldalon könnyedén beszerezhetők jelvények, egyenruhák, s a könnyedén megszerzett személyes adatokkal igazán nem nehéz „hivatalos személyt” kreálniuk magukból. Ezek után jönnek a tényleges technológiai részletek, ahol bemutatják, hogy milyen eszközökkel és milyen alapelveket követve lehet például ingyenes utazást biztosító kártyát készíteni.

Az MBTA képviselője szerint a bemutató anyaga komoly károkat okozhat a vállalatnak, illetve veszélybe sodorhatja a céget, s ezért perelik mind a diákokat, mind az MIT-t.

Az EFF képviselője szerint viszont egy ilyen döntés nem szolgálja sem a cégek, sem a közösség érdekeit, mivel a hackerek munkája óriási segítséget jelent a nagy rendszerek biztonsági réseinek felfedésében, s ha az információ-megosztást bírósági úton korlátozzák, az elbátortalaníthatja az ilyen típusú kutatómunkát.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények