Továbbfejlesztett heurisztikus motorjának köszönhetően a NOD32 vírusirtó már képes megakadályozni az ún. rootkitek aktiválódását – jelentette be a programot fejlesztő Eset Software. Ezek a kórokozók képesek láthatatlanná válni az operációs rendszer és a biztonság szoftverek számára, miközben a háttérben tovább dolgoznak. A rootkitek ellen már ma is több vírusirtó képes védelmet nyújtani, de csak a vírusdefiníciós adatbázisok alapján. Így azonban előfordulhat, hogy a számítógép még az adatbázis frissítése előtt megfertőződik, aktiválása után pedig a rootkitet – éppen láthatatlansága miatt – alig lehet elcsípni.
A NOD32 viszont már képes a még nem azonosított rootkiteket is felismerni, és így megakadályozza azok aktiválódását. A ThreatSense technológia részét képező rootkitvédelem január 10. óta a cég minden felhasználója számára elérhető, mivel a frissítések telepítése a szoftver alapbeállítása szerint automatikus. (Amennyiben az információs panelen a kiterjesztett heurisztikus modul verziószáma 1.024 feletti, a telepített rendszer már tartalmazza a rootkitek elleni védelmet.)
A rootkitek ellen is véd a NOD32
- Írta: Erasmus
- Forrás: IT.news
Hirdetés
- Kapcsolódó cégek:
- Eset Software
Azóta történt
-
Irtó jó a NOD32
Hazai tesztek szerint a Szlovákiában fejlesztett szoftver nem fogja vissza sem magát, sem a rendszer teljesítményét.
-
Egy férfi, egy ESET
PhD-hallgató, gitáros és nem mellesleg a NOD32 vírusirtót forgalmazó Sicontact Kft. ügyvezetője. Interjú Csiszér Bélával.
-
Minősített kémelhárító lett a NOD32
Az ismertebb it-biztonsági cégek közül az Eset Software programja ment át elsőként a Checkmark Anti-Spyware Installed teszten.
-
Bankot véd a NOD32
Az IC Bank levelezőszervereire és munkaállomásaira is a Szlovákiában fejlesztett biztonsági szoftver került.
Előzmények
-
Lehet egy féreggel kevesebb?
A vírusszakértők szerint a Sober.Y halála után sem nyugodhatunk meg, hamarosan újabb nagy víruskitörés várható.
-
Vége a windowsos riadalomnak
Idő előtt érkezett a javítás a felhasználókat napok óta aggasztó súlyos Windows-sebezhetőségre. Gyorsasági rekord a Microsofttól.
-
Sikeres a fél áron kínált NOD32
A kedvezményt diákok és oktatási intézmények vehetik igénybe.
-
Előrelátó a NOD32
Az ismeretlen kórokozók ellen a szlovák fejlesztésű szoftver a leghatékonyabb.

- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Milyen légkondit a lakásba?
- The Division 2 (PC, XO, PS4)
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Revolut
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Harmadszorra is haladékot adott a TikToknak Trump
- További aktív témák...