Gyorskeresés
Radeon X1950 Pro simán és CrossFire-ben
Az AMD/ATI első 80 nm-es gyártási technológiával készülő grafikus processzorát teszteltük.
Hirdetés
Tesztek – I.
A játékteszteket OpenGL-lel indítottuk. Korábban ez az API az NVIDIA felségterületének számított, de az utóbbi időben a Radeonok egyre jobbak lettek itt is.

A régebbi Quake 4-ben az X1950 Pro a két GeForce közé ékelődött be, az X1900 XT pedig elhúzott a hármastól. A kétkártyások közül az SLI volt jobb. Meglepetésre, a két GS több mint dupláját teljesítette az egynek. Az újfajta CrossFire is jól muzsikált. A legfontosabb, hogy 1280x1024 pixelen, 4xAA és 16xAF mellett már a teszt leggyengébb résztvevője is bőven játszható sebességet produkált.

A shaderben megterhelőbb Prey már egyértelműen a Radeonoknak ment jobban. Az NVIDIA becsületét csak az SLI tudta megmenteni, amely leelőzte a CrossFire-t, ráadásul nem is kevéssel. Érdekes, hogy a két GeForce itt is több mint kétszeres sebességet ért el.

Far Cry-ban az X1950 Pro alig maradt le a 7950 GT mögött. Ebben a játékban is villantott az SLI, majdnem ráduplázott a szóló megoldásra. Korábban nem volt ilyen mértékű a gyorsulás, valószínűleg csiszoltak a grafikus meghajtón. A CrossFire csak 20%-os növekedést hozott, így a szóló X1900 XT-t sem tudta megelőzni a két X1950 Pro.

F.E.A.R.-ben az új CrossFire nem igazán talált magára. A két 1950 Pro egy képkockával lassabb volt az egynél. Azért a Radeon itt is maga mögé tudta utasítani a GeForce 7900 GS-t, sőt a 7950 GT-t is megközelítette, de az X1900 XT ismét befoghatatlan maradt. A győzelem azért mégiscsak a GeForce-oké lett, az SLI újfent jól muzsikált. Persze nem sok értelme van az fps-t 62-ről 118-ra rángatni, hiszen az alacsonyabb érték is bőven a játszhatóság határain belül van.

A Call of Duty 2 sem hozott túl nagy változást az eddigi eredményekhez képest. Az X1950 Pro inkább a 7950 GT-vel, mintsem a 7900 GS-sel csatázott. Az SLI ismét szárnyalt, az új CrossFire viszont nem hozott olyan mértékű gyorsulást. A modernebb grafikájú játékban a 7900 GS is átlépte a 30 fps-es átlagértéket, de egy-egy sűrűbb jelenetnél még a 40 fps-es átlagú Radeon is beszaggatott.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
A valódi VGA-s középkategória
Karácsony előtt megnéztük, mit tudnak a 25–30 ezer forintos grafikus kártyák.
-
Szupermodellek a VGA-bizniszben
Az NVIDIA aktuális csúcskategóriás GeForce kártyái ellen a Radeon HD 2900 XT és egy dupla GPU-s Radeon X1950 Pro lép a küzdőtérre.
-
SLI, CrossFire - megéri duplázni?
Középkategóriás NVIDIA és AMD videokártyákat teszteltünk páros konfigurációkban. GeForce 8800 GTS eredményekkel frissítve!
-
Radeon HD 2900 XT: elkészült, de tényleg!
Az AMD bábáskodásával sem sikerült tökéletesre az új ATI GPU szülése, de végre itt a Radeon HD 2000 sorozat nyitánya.
-
GeForce 8600-asok és barebone-ok
A hét nagy VGA-s eseménye mellett gyárilag félkész, barebone számítógépekkel foglalkozunk.
-
GeForce 8 a középkategóriában
Bemutatkoznak az NVIDIA új, középkategóriás DirectX 10-es grafikus kártyái.
-
AGP-s videokártyák 2007 tavaszán
A hazai piacon elérhető AGP-s grafikus kártyákról próbáltuk megtudni, elég-e erejük az újabb játékok futtatásához.
-
Radeon X1650 XT - későn kijátszott adu
Az AMD bebizonyította, hogy helye van a középkategóriás videokártyák eddig inkább NVIDIA által uralt piacán.
Előzmények
Letölthető az AMD új videokártya-eszközmeghajtója
Megint nevet vált egy korábbi ATI termék
-
Új Radeonok az olcsóbb régiókban
Kipróbáltuk, mit is tud valójában a Radeon X1300 XT és az X1650 Pro hasonló kategóriájú GeForce-ok ellenében.
Megjött az AMD első ATI Radeonja
AGP-s változatban is elkészül a Radeon X1950 Pro
Újításokkal érkezik a Radeon X1950 Pro
-
A legnépszerűbb videokártyák tesztje
Az elmúlt időszakban az ATI és az NVIDIA is átrendezte a csúcskategóriás grafikus kártyák kínálatát – a tesztet a megújult Radeon X1900 GT-vel és a GeForce 7900 GTO-val bővítettük.
-
Bemutatkozik a GeForce 7900 GS
Az eddig csak PC-gyártók rendelkezésére álló grafikus gyorsító már önálló termékként is megvásárolható; a Point of View kártyáját teszteltük.
-
CPU-VGA-párosítás hatékonyan
Cikkünkben az új Core 2 Duo bevonásával arra keressük a választ, hogyan lehet összehangolni optimálisan a modern processzorok és grafikus kártyák teljesítményét.
-
Radeonok a középmezőnyben
Az ATI Radeon X1800 GTO és X1900 GT kártyái mérik össze erejüket a népszerű GeForce 7600 GT és 7900 GT grafikus gyorsítókkal.
-
GeForce 7900 GT és GTX: ...király, ász
Az NVIDIA tovább csiszolt, G71 kódnevű grafikus processzorára alapozó csúcskártyákat teszteltük – az eredmény meggyőző volt.
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





