Gyorskeresés
Radeon X1950 Pro simán és CrossFire-ben
Az AMD/ATI első 80 nm-es gyártási technológiával készülő grafikus processzorát teszteltük.
Hirdetés
Értékelés
Az alapórajeles tesztekben a Radeon X1950 Pro többnyire jobban teljesített, mint a GeForce 7900 GS, sőt gyakran a nála drágább GeForce 7950 GT-t is megközelítette. Az is látszott, hogy a Radeon X1900 XT átlagosan 30%-kal jobb a Prónál, de legalább ennyivel drágább is nála. A későbbiekben még visszatérünk majd a Radeon X1950 Pro és GeForce 7900 GS tuningpotenciáljára, hiszen mindkét kártyából sokféle, gyárilag túlhajtott változat létezik.
Tesztünkből az is kiderült, hogy a ma elterjedt felbontásokban mind a négy kártya játszható sebességet produkál még 4-szeres élsimítás és 16-szoros anizotropikus szűrés mellett is. Azért volt néhány kivétel, és attól tartunk, hogy a jövőben még több olyan játék jelenik meg, melyhez ezek a kártyák már kevésnek bizonyulnak. A GeForce 7900 GS és a Radeon X1950 Pro ma már inkább a középkategória tetejére, mintsem a csúcskategória aljára sorolható.
A nagyobb gyártóknál, mint például az Asus vagy az MSI, általában egy árban van a GeForce 7900 GS és a Radeon X1950 Pro, de mindkét oldalon vannak olcsóbb modellek is. Mivel a Radeon jobban teljesít, ő kapja ajánlott minősítésünket. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az NVIDIA is a 80 nm-es átálláson ügyködik.
Az új CrossFire megoldás nemcsak felépítésben, hanem teljesítményben is az SLI-re hasonlít, tehát egyes esetekben több, másokban kevesebb gyorsulást hoz. Valószínűleg a későbbi meghajtóprogramokban tovább javul majd a helyzet, de a modernebb játékokban már most sincs komolyabb különbség a két technológia között. Persze életképességük továbbra is megkérdőjelezhető, ugyanis a kétszeres ár mellett általában nem hozzák a dupla teljesítményt.
![]() |
| ATI Radeon X1950 Pro |
rudi
Az Asus Radeon X1950 Prót és a Sapphire Radeon X1950 Prókat az Expert Computer Kft., az ATI Radeon X1950 Prót az AMD bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
A valódi VGA-s középkategória
Karácsony előtt megnéztük, mit tudnak a 25–30 ezer forintos grafikus kártyák.
-
Szupermodellek a VGA-bizniszben
Az NVIDIA aktuális csúcskategóriás GeForce kártyái ellen a Radeon HD 2900 XT és egy dupla GPU-s Radeon X1950 Pro lép a küzdőtérre.
-
SLI, CrossFire - megéri duplázni?
Középkategóriás NVIDIA és AMD videokártyákat teszteltünk páros konfigurációkban. GeForce 8800 GTS eredményekkel frissítve!
-
Radeon HD 2900 XT: elkészült, de tényleg!
Az AMD bábáskodásával sem sikerült tökéletesre az új ATI GPU szülése, de végre itt a Radeon HD 2000 sorozat nyitánya.
-
GeForce 8600-asok és barebone-ok
A hét nagy VGA-s eseménye mellett gyárilag félkész, barebone számítógépekkel foglalkozunk.
-
GeForce 8 a középkategóriában
Bemutatkoznak az NVIDIA új, középkategóriás DirectX 10-es grafikus kártyái.
-
AGP-s videokártyák 2007 tavaszán
A hazai piacon elérhető AGP-s grafikus kártyákról próbáltuk megtudni, elég-e erejük az újabb játékok futtatásához.
-
Radeon X1650 XT - későn kijátszott adu
Az AMD bebizonyította, hogy helye van a középkategóriás videokártyák eddig inkább NVIDIA által uralt piacán.
Előzmények
Letölthető az AMD új videokártya-eszközmeghajtója
Megint nevet vált egy korábbi ATI termék
-
Új Radeonok az olcsóbb régiókban
Kipróbáltuk, mit is tud valójában a Radeon X1300 XT és az X1650 Pro hasonló kategóriájú GeForce-ok ellenében.
Megjött az AMD első ATI Radeonja
AGP-s változatban is elkészül a Radeon X1950 Pro
Újításokkal érkezik a Radeon X1950 Pro
-
A legnépszerűbb videokártyák tesztje
Az elmúlt időszakban az ATI és az NVIDIA is átrendezte a csúcskategóriás grafikus kártyák kínálatát – a tesztet a megújult Radeon X1900 GT-vel és a GeForce 7900 GTO-val bővítettük.
-
Bemutatkozik a GeForce 7900 GS
Az eddig csak PC-gyártók rendelkezésére álló grafikus gyorsító már önálló termékként is megvásárolható; a Point of View kártyáját teszteltük.
-
CPU-VGA-párosítás hatékonyan
Cikkünkben az új Core 2 Duo bevonásával arra keressük a választ, hogyan lehet összehangolni optimálisan a modern processzorok és grafikus kártyák teljesítményét.
-
Radeonok a középmezőnyben
Az ATI Radeon X1800 GTO és X1900 GT kártyái mérik össze erejüket a népszerű GeForce 7600 GT és 7900 GT grafikus gyorsítókkal.
-
GeForce 7900 GT és GTX: ...király, ász
Az NVIDIA tovább csiszolt, G71 kódnevű grafikus processzorára alapozó csúcskártyákat teszteltük – az eredmény meggyőző volt.
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.







