Külvilág, ergonómia

Aki eddig figyelemmel kísérte az Olympus ultrakompakt és kompakt gépeinek termékvonalait, az bizonyára észrevette, hogy évek óta (gyakorlatilag a C-5050 óta) nem található egyikben sem olyan tudású és minőségű masina, mint a konkurenciánál. Hogy ezek közül csak párat említsünk: Canon S95, Canon G12, Nikon P7000, Samsung EX-1, Panasonic LX5 és társaik. Aki pedig ezek között is olyan fényképezőre vadászik, amelyiknek igazán fényerős optikája van, az csak és kizárólag a Samsung masináját vehette számításba. Eddig.

Furcsa lelkivilága lehet az Olympus tervezőmérnökeinek, hiszen nem minden kompakt fényképezőjükről mondható el, hogy igazán szép lenne. A szépség megítélése persze egy erősen szubjektív dolog, de úgy gondoljuk, az XZ-1 kapcsán eléggé egyöntetű, pozitív vélemény alakult ki a neten, mióta felröppentek az első „kémfotók” a gépről. És valóban, az XZ-1 formavilága már a képeken is elismerést érdemel. Hát még kézben tartva!

Az összetevők és a kivitelezés is tökéletes – lenne, ha nem lenne izzasztó a gépváz elülső felülete. Hiába kényelmes a gép fogása (mert az), ha pár pillanaton belül azt vesszük észre, hogy ujjaink alatt gyöngyözni kezd az előlap. Ez ugyan nem okoz különösebb gondot, hiszen elejteni emiatt nem fogjuk a készüléket, csak egyszerűen nem illik bele az összképbe.

Az F1.8-2.5-ről induló i.Zuiko optika tisztességes méretű frontlencsével rendelkezik, az optika tubusát pedig egy óriási körgyűrű veszi körbe. Ennek a hatalmas paraméterező tárcsának összesen 47 kattanásnyi az értéktartománya, ugyanis ennyi kell ahhoz, hogy teljes 360°-ban tengelye körül megforduljon. Sajnos nem lehet szabadon funkciót hozzárendelni, de erről majd kicsit később. Az objektív mellett balra fent látható kis LED az AF segédfénye, amely igen erős fényt bocsát ki.

Az Olympus nem aprózta el a szerényen csak „Alkotónak” (Creator) becézett új gépcsaládja első tagját, az XZ-1-et. A hátoldalon például először a gyártó történelmében 3”-os OLED kijelző terpeszt, melynek ráadásul a felbontása is rendben van a maga 610 000 képpontjával. Találunk itt még egy paraméterező tárcsát, egy dedikált filmfelvétel-indító nyomógombot és a bal felső sarokban a beépített, felugró villanó reteszelőjét. De ez még nem minden, hiszen a nagyon fontos részlet fölött sem szabad elsiklanunk, hogy immár az XZ-1 is felszerelhető mindenféle jóval (de leginkább a gyártó fenomenálisan jó elektronikus keresőjével), ugyanis ő is megkapta az Olympus első generációs (E-P2, E-PL1) „accessory port”-ját.

Oldalt, kis műanyag ajtócska mögött HDMI és USB 2.0 aljzatokat találhatunk.

Alul, a fém állványmenet mellett körömmel nyitható retesszel ellátott ajtó alatt lapul a kissé soványka LI-50B típusú akku, amely 3,7 V, 925 mAh teljesítményével hozzávetőlegesen 300-330 kép készítésére elég. Az XZ-1-et SD, SDHC, illetve SDXC memóriakártyákkal etethetjük (belső memóriával is rendelkezik a masina, de annak kapacitására vonatkozó adatot sehol sem találtunk).

Az XZ-1 igen kecses felépítésű fényképező lett. Bár nagyobb, mint például a Pana LX5, azonban vékony, mégis sikerült beletuszkolni egy apró, de annál hasznosabb villanót, melyet igény szerint aktiválhatunk.

A váz tetőlapján balról jobbra haladva a következő egységeket láthatjuk: vaku, vakusaru, bekapcsológomb, kioldó az azt ölelő zoomgyűrűvel, s végül a módválasztó tárcsa.

Az Olympus XZ-1 mellett nem lehet elmenni csodálat nélkül. Hasonlóan éreztünk anno a Samsung EX-1 teszteléskor, ami szintén olyan finom masina, a „must have” kategóriába tartozik. OLED kijelző, F1.8-ról induló i.Zuiko optika, alumínium előlap, meseszerű összeszerelési minőség – az egész gép egy kisebb mérnöki remekmű. Látszik, hogy a gyártó apait-anyait beleadott az XZ-1 fejlesztésébe. Szépsége mellett ergonómiája sem rossz, egyedül a kézizzasztó előlapi felületbe köthetünk bele, de igazából ez is csak szőrszálhasogatás. Egy szó mint száz, az XZ-1 felépítésében, kivitelezésében és formavilágában nem nagyon találhatunk kivetnivalót.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!