Gyorskeresés
Intel X79-es alaplaptrió tesztje
Megvizsgáltuk az LGA2011 foglalattal szerelt MSI X79A-GD65, valamint ASUS Rampage IV Extreme és P9X79 PRO alaplapot.
Hirdetés
A Waimea Bay - bevezetés
Alig több mint egy hete érkezett meg az Intel legújabb, csúcs asztali platformja, mely a Waimea Bay névre hallgat. A korábbi X58 - LGA1366 kettősének leváltására hivatott megoldás egy teljesen új foglalatot és lapkakészletet hozott, melyek természetesen a Sandy Bridge-E igényéihez lettek szabva.

A foglalat – ahogy azt már neve is sejteti – nem kevesebb mint 2011 érintkezőt vonultat fel. Az Intel a 775-ös foglalat óta az LGA (land grid array) kivitelezési formát alkalmazza, ahol az érintkezők lábak/tűk a processzor alja helyett magában az alaplapi foglalatban ülnek. A rengeteg érintkezőre azért volt szükség, mert a Sandy Bridge-E elsősorban szerver környezetbe készült. Mindezek okán kapott a rendszer négycsatornás memóriavezérlőt, amihez önmagában csaknem 1000 érintkező kell; ezzel a rendelkezésre álló pontok majd fele azonnal felhasználásra került.

Ezen felül a CPU még négy QPI (QuickPath Interconnect) linkkel is gazdagodott, melyek a többprocesszoros rendszerekben biztosítják az egyes CPU-k közti adatcserét, tehát egyprocesszoros megoldásoknál kihasználatlanul hevernek. További, számottevő mennyiségű érintkezőt emészt fel az a közel 40 PCI Express sáv, mely szintén integrálásra került a lapkába. Mindebből következik, hogy a platformhoz szükséges alaplapokhoz legalább 8 rétegű nyák kell, ami jelentősen megdobja a termékek előállítási költségét.
Az előzetes hírek alapján a prognosztizált X79-es lapka sokkal inkább illett egy munkaállomásba, mint a végül megjelent modell. A SATA aljzatokból 10 darab 6 Gbps-os és négy 3 Gbps-os konnektorra lehetett számítani, a 6 Gbps-os SATA portok közül nyolc darab SAS (Serial Attached SCSI) interfészként is konfigurálható lett volna. Ezzel szemben a kereskedelmi forgalomba került verzió mindössze kettő 6 Gbps-os, valamint négy 3 Gbps-os portot kapott, ez gyakorlatilag teljesen megegyezik a Cougar Point családba tartozó (H67, P67, Z68, stb.) chipek ezen tulajdonságával. Egy csúcskategóriás platformhoz talán elvárható lett volna, hogy legalább hat darab port támogassa az aktuálisan leggyorsabb SATA szabványt, de jelen felállás szerint ez csak plusz vezérlőkkel oldható meg.

USB tekintetében 14 db 2.0-s port áll rendelkezésre. A natív USB 3.0 támogatás továbbra is várat magára, de a chip tartalmaz 8 db PCI Express sávot, melyekre bármilyen külső vezérlőt ültethetnek az alaplapok gyártói. A processzorral való kommunikációt egy DMI-nek keresztelt csatorna bonyolítja, mely gyakorlatilag PCIe sávokból áll. Ennek hála 2,5 GB/s sávszélességen folyhat az adatáramlás a CPU és a PCH között. A gigabites, integrált Intel hálózati vezérlő természetesen most sem maradhatott ki. A rengeteg érintkező, valamint a négy memóriacsatorna miatt az alaplapok gyártóinak szinte nulláról kellett kezdeni az új modellek tervezését. Most nézzük meg, hogy az MSI és az ASUS hogyan boldogult a feladattal!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Intel Desktop Board Extreme DX79SR – cserejátékos a felsőházban
Full extrás ASRock X79 Fatal1ty Champion alaplap érkezik
Értékes nyeremények az MSI X-kereső játékában
-
Intel Core i7-3820, a legkisebb Sandy Bridge-E
Kíváncsiak voltunk, hogy mire képes a legkedvezőbb árú, négymagos Sandy Bridge-E processzor.
CES 2012: Sapphire Pure Black X79N alaplap – annyira mégsem tiszta
Végre befutott az MSI Big Bang XPower II - frissítve!
A Biostar elkészült első és – eddig – egyetlen X79-es alaplapjával
Hydra nélkül durrant az X79-es Big Bang alaplap
Előzmények
-
Intel Core i7-3960X – Sandy Bridge a csúcson
Leteszteltük az Intel legújabb, Sandy Bridge-E névre hallgató fejlesztésének legnagyobb asztali tagját.
Mától hódítanak Intel Sandy Bridge-E processzorok
-
Intel X79 alaplapok előzetese, ASUS köntösben
Az ASUS által rendezett Intel X79 technikai szemináriumon jártunk.
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.






