Gyorskeresés
128 GB RAM az alsó(bb) kategóriában – érkezik az MSI X79A-GD45 (8D)
Az újdonság nem igazán hasonlít a korábban bemutatott 4 DIMM foglalatos GD45 típusra.
Hirdetés
Nem szűkölködik X79-es alaplapok terén az MSI, a korábban bejelentett négyféle ATX méretű típus mellé egy ötödik is érkezik. Az új variáns gyakorlatilag a jelenleg is kapható X79A-GD45 típus 8 darab DDR3 memóriafoglalattal szerelt verziója lesz, amit arról ismerhetünk meg, hogy megkapja a (8D) jelölést. Ezzel az apró fejlesztéssel kiaknázható lesz az LGA2011-es processzor négycsatornás vezérlőjének teljes kapacitása.
Persze nem csak ennyi változást kapunk, hiszen már első ránézésre is kevés egyezést találunk a GD45 és GD45 (8D) felépítésében, sokkal inkább az általunk is tesztelt GD65 (8D)-re hasonlít. Például a hűtőbordák és a PCI Express foglalatok is ez utóbbival mutatnak egyezést, azaz három darab PCI Express 3.0 x16 foglalat mellett csak egy darab PCI Express x1 sínt kapunk, valamint még két darab PCI Express 2.0 x16 foglalat is rendelkezésre áll. A nagyobbik modellel való rokonság valószínűleg annak köszönhető, hogy sokkal olcsóbb volt az egyébként is nyolc DIMM slottal rendelkező GD65 (8D)-t visszabutítani, mint a GD45-re még két foglalatot felpakolni, ami teljes áttervezést igényelt volna.
Az említett „butítás” kimerül annyiban, hogy nincs FireWire és plusz SATA vezérlő, valamint a hiányoznak a feszültségmérő pontok, hibakód kijelző és az DirectOC gombok. Az MSI X79A-GD45 (8D) hazai megjelenése jövő év elején várható, ajánlott bruttó (27%-os ÁFÁ-val számolva) végfelhasználó ára pedig 88 000 forint lesz.
Előzmények
-
Intel X79-es alaplaptrió tesztje
Megvizsgáltuk az LGA2011 foglalattal szerelt MSI X79A-GD65, valamint ASUS Rampage IV Extreme és P9X79 PRO alaplapot.
Színre léptek a Gigabyte Sandy Bridge-E-hez készült X79 alaplapjai
Az MSI négy X79-es alaplap hivatalos bejelentésével üdvözli az új platformot
-
Intel Core i7-3960X – Sandy Bridge a csúcson
Leteszteltük az Intel legújabb, Sandy Bridge-E névre hallgató fejlesztésének legnagyobb asztali tagját.
Az MSI is bemutatta microATX méretű X79 alaplapját
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.







