Mától hódítanak Intel Sandy Bridge-E processzorok

Az Intel ígéretéhez híven útjára indította a Waimea Bay platformot, mely kifejezetten a sok pénzzel rendelkező, maximalista felhasználók számára ajánlott. A termék alapját a Sandy Bridge-E jelzésű lapka képzi, mely technikailag nyolc processzormagot tartalmaz 20 MB-os harmadszintű gyorsítótár mellett, és az LGA2011-es tokozást használja. A 32 nm-es gyártástechnológián készülő processzor kiterjedése 435 mm²-es, vagyis igazi óriáschippel van dolgunk, így a bele zsúfolt 2,27 milliárd tranzisztor sem meglepő. Természetesen ilyen paraméterek mellett a fogyasztás sem lesz hétköznapi, és az Intel az asztali modellek esetében meg is kötötte a szükséges kompromisszumokat. Tekintve, hogy ezen a piacon alig van olyan alkalmazás, mely képes lenne 16 szálon futni, így a gyártó az eredeti lapkából két magot letilt a hozzá tartozó gyorsítótárakkal együtt. Ez lehetővé teszi a 3 GHz-nél magasabb órajelek elérést a megszokott 130 wattos TDP fogyasztási osztályon belül.

Hirdetés

Az asztali piacra szánt Sandy Bridge-E processzorok tehát maximum 6 magot tartalmaznak, és a bemutatott két termék pontos paramétereit az alábbi táblázat részletezi:

Intel Sandy Bridge-E - asztali Core processzorok
Típus Órajel
Turbo Boost órajel L3 cache Fogyasztás (TDP) Listaár
i7-3960X (6 mag) 3,3 GHz 3,9 GHz 15 MB 130 W 999 dollár
i7-3930K (6 mag) 3,2 GHz 3,8 GHz 12 MB 130 W 555 dollár

Mindkét újdonság támogatja a Hyper-Threading technológiát, emellett a négycsatornás DDR3-as memóriavezérlő hivatalosan maximum 1600 MHz-es modulokat kezel, de nyilván tuning mellett ez a paraméter mehet feljebb is. Az Intel szerint a legjobb teljesítmény úgy érhető el, ha mindegyik csatorna ki van használva, és azon belül is az elsődleges DIMM csatolókba érdemes helyezni a memóriákat. Számos alaplapon lesz nyolc DIMM foglalat, melyeket kihasználva a rendszer természetesen működni fog, de a processzorfoglalattól fizikailag legtávolabb helyezett memóriák elérése viszonylag lassú lesz. A lapkán belüli kommunikációt gyűrűs busz biztosítja, mely összeköti a memóriavezérlőt, az úgynevezett uncore részt és az L3 gyorsítótár processzormagokhoz kapcsolódó szeleteit. Az Intel szokás szerint a MESIF koherencia protokollt alkalmazza, melynek köszönhetően a magok csak a saját L3 szeletükbe írhatnak, míg az adatok olvasása szempontjából a teljes L3 cache elérhető. Az uncore részen találhatók meg a QPI linkek, melyek közül az asztali termékek esetében nem lesz mind aktiválva, emellett itt lelhető fel a PCI Express vezérlő is, mely 40 csatornát biztosít. Ezen a ponton sajnos nem egyértelműek a lapka képességei. A PCI-SIG minősítése értelmében a vezérlő hivatalosan a PCI Express 2.0 szabvánnyal kompatibilis, de az Intel úgy gondolja, hogy egyes PCI Express 3.0-s kártyák működni fognak a 3.0-s módban is. Erre persze a vállalat semmilyen garanciát nem vállal, így gyakorlatilag a PCI Express 2.0-s szabvány szerinti kompatibilitást jelzik. Természetesen nem szabad szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a Sandy Bridge esetében bemutatkozó AVX utasításkészletet az új processzor is támogatja.

A Sandy Bridge-E kódnevű lapka
A Sandy Bridge-E kódnevű lapka [+]

A Sandy Bridge-E processzoroknál a tuning szintén szerepet kap. Egyrészt mindkét táblázatban szereplő termék szorzója nyitott, azaz ez a legegyszerűbb módja az órajel emelésének. Emellett visszatért a CK505-ös órajelgenerátor, így extra tuninglehetőség is előkerültek, melyekről egy korábbi hírben részletesen beszámoltunk.

A Waimea Bay platform másik eleme az X79-es vezérlőhíd, mely 20 Gbit/s-os sebességű DMI 2.0-s linken keresztül kapcsolódik a processzorhoz. Magában a vezérlőhídban összesen 8 darab PCI Express 2.0-s csatorna található. Az USB esetében a rendszer a 2.0-s portokat támogatja, méghozzá 14 darabot, de nyilván külső lapka segítségével az USB 3.0-s interfészek használatára is lesz lehetőség. A SATA aljzatokból két darab 6 Gbps-os és négy 3 Gbps-os konnektor biztosított. Opcionális lehetőség az Intel RSTe, azaz a Rapid Storage Technology enterprise szolgáltatás, vagyis az adattárolók konfigurálhatók RAID 0-s, 1-es, 5-ös illetve 10-es szintekre. Természetesen az integrált hangkodek és a Gigabit Ethernet vezérlő sem maradt ki.

Intel Air és Liquid Cooling Intel Air és Liquid Cooling
Intel Air és Liquid Cooling [+]

Az új processzorok hűtő nélkül érkeznek, mivel az Intel szerint ebben a kategóriában a felhasználók nagy többsége úgysem használja a gyárilag csomagolt egységet. Ettől függetlenül 20 dollár alatt lesz egy Intel Air Cooling nevű termék, mely csak az LGA2011-es foglalatra szerelhető fel, és tuning nélkül minden Sandy Bridge-E processzort lehűt. Ha bárki többet szeretne, akkor érkezik az Intel Liquid Cooling is, mely 85 és 100 dollár között lesz kapható, és az LGA2011-es foglalat mellett az LGA1366-os, az LGA1156-os, valamint az LGA1155-ös processzorokhoz is alkalmazható. Természetesen ezek csak ajánlások. Számos harmadik féltől származó hűtő választható majd az újdonsághoz, így biztos mindenki megtalálhatja majd a megfelelő megoldást. Az alaplapok esetében az Intel 27 termék startjára számít a mai napon, vagy valamivel később. Mindegyik támogatja majd az AMD CrossFireX technológiáját, és a gyártók nagy többsége az NVIDIA SLI technológiát is licencelte.

Az új Waimea Bay platformról készítettünk egy részletesebb tesztet is, melyben a tényleges sebességet vizsgálva értékeljük az újdonságot. A következő év elejére is tartogat még meglepetést az Intel, mivel jön majd egy harmadik processzor is Core i7-3820 jelzéssel. Ez már négymagos egység lesz, vagyis az eredeti lapkának majdnem a fele le lesz tiltva, de ez lehetőséget ad a magasabb órajelekre. Sajnos ennek a terméknek az árát még nem döntötte el a vállalat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés