Gyorskeresés
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
Hirdetés
Cooler Master Z600
Mai tesztünk nagyágyújának a Cooler Master Hyper Z600 ígérkezik, melyet gyártója paszív hűtőként hirdet. Ennek megfelelően ventilátor nem is jár hozzá, csak a hatalmas, több mint egy kilogrammos bordát kapjuk.
Rápillantva azonnal látszanak a kis légáramláshoz tervezett bordák leglényegesebb jegyei. Elsősorban hatalmas, hogy jó sok hőt elnyelő anyagot használhasson. Másodsorban lamellái ritkásak, hogy a minimális légáramlatot is hasznosítani tudják. Az alábbi képen a Noctua (vagy Coolink) nagyfiúja látszik mellette, mely ugyan vállban felveszi a versenyt a Z600-zal, de derékban már nem.
A vaskos fémlemezekre nem kevesebb mint oldalanként hat hőcső vezeti a meleget. Alaposan szétszórták őket, hogy minél egyenletesebben terítsék a hőt.
Tesztpéldányunk alja egészen jól ki volt suvickolva, de a közepén ott éktelenkedett egy méretes folt.
Ismét a hagyományos, sokelemes Cooler Master szerelőkészletet kaptuk. Gyengébb idegzetűeknek a több mint egy kilós hűtőhöz most adtak egy rendes hátsó keresztmerevítőt LGA775-höz is, de a vastag rögzítőcsavarokkal ez nem biztos, hogy minden alaplap hátán elfér.
Nem csak ventilátor nélkül használható a Hyper Z600. A mellékelt négy műanyag elemmel akár két 120 mm-es szélkavarót is felszerelhetünk rá. A passzív és egy ventilátoros mellett mi is kipróbáltuk ezt a felállást.
A sok csavarozástól eltekintve a Hyper Z600 felszerelésével sem volt gondunk. Mivel a hátlap felől kell rögzíteni, ventilátorait már korábban feltehetjük. Ezen a részen könnyen akadályba ütközhetünk, ugyanis a hatalmas borda miatt az első ventilátor a memóriabordák fölé nyúlik. Egy nagyobb RAM borda akár meg is hiúsíthatja a szerelést. Ugyanez vonatkozik a ház hátuljába szerelt ventilátorra. Persze, ha két 12 cm-es dolgozik a processzorhűtőn, akkor nem sok szükség van még egy hátsó szellőztetőre.
Oldalt valószínűleg nem fogunk bordákba ütközni.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Cooler Master Hyper Z600 |
| Felszerelhető | Socket 754/939/940/AM2, LGA775 |
| Mérete | 160 x 127 x 127 mm |
| Anyaga | alumínium réz alappal és hat hőcsővel |
| Tömege (ventilátorok nélkül) | 1045 gramm |
| Gyártó weboldala | www.coolermaster.com |
| Termék weboldala | Hyper Z600 |
| Forgalmazó | |
| Ajánlott bruttó fogyasztói ára | 9700 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Talp nélküli Cooler Masterek
Két processzorhűtőt próbáltunk ki a gyártó kínálatából, a Hyper TX széria legújabb tagját és a Hyper 212 utódját.
-
Négy elit processzorhűtő
Egy Arctic Cooling, egy Cooler Master és két Scythe óriás vendégeskedett négymagos processzorunkon.
-
Gyári hűtő a hőcsőrengetegben
Öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel gyári megoldását is a tuningos négymagoson.
-
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Még vékonyabb Scythe házhűtő ventilátorok jönnek
Még egy Cooler Master hűtő érkezik az Intel LGA1156-os tokozású processzorokhoz
A Spire új hűtőkkel készül az új processzorokra
Univerzális processzorhűtő a Zalmantól
Előzmények
Kompakt CPU-hűtőt készít a Cooler Master
Passzív Cooler Master processzorhűtő
Asus: új CPU-hűtők a Triton családban
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
CeBIT: Cooler Master hűtők, tápok és házak
CeBIT: Jön az Asus oroszlános hűtője
Asus hűtő korlátozott darabszámban
-
Fél tucat erős processzorhűtő
Mire jut hat komoly hűtő egy extrém négymagos processzor hátán?
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.

















