Gyorskeresés
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
Hirdetés
Értékelés
Mai, erős mezőnyünkben szépen helytállt az Asus Lion Square. Végül kiderült róla, hogy oroszlánra csak ventilátorának morgása hasonlít. Érdekes, hogy ugyanilyen Sunon márkájú MagLev csapágyas ventilátorral korábban több hűtőben is találkoztunk, de egyik esetben sem volt ilyen hangos. Teljesítményben a Lion Square rendben van, elég közel kerül az abszolút csúcshoz, de közel 13 000 forintos ára meglehetősen magas.
Szintén nem olcsó jószág a Triton 78, és nem is olyan látványos, mint az egyedi Triton 79 verzió, de meglepően jól tette a dolgát hűtés és hang tekintetében egyaránt. Az előbbiben alig maradt el a hatalmas Hyper Z600 mögött, az utóbbiban pedig végig vezetett. Speciális felfüggesztése miatt félő, hogy a halkság addig tart csak, amíg a mellékelt ventilátor el nem kezd kopni. Egy csúszócsapágyas modellnél pedig ez várható. Akinek nem számít az idővel valószínűleg erősödő hang, csak egy nagy teljesítményű hűtőt szeretne, annak közel 14 000 forintos ára ellenére is ajánlott az Asus Triton 78, de tessék vigyázni az ujjakra!.

Másodszor járt nálunk a Triton 85 bordája, és most a gyári, Asus ventilátorral is kevésnek bizonyult a tuningos négymagoshoz, ami közel 150 wattal fűtött alatta. Valószínűleg egy kisebb teljesítményű processzorral megbirkózott volna, ráadásul kellemesen halkan.
Számítottunk rá, hogy teljesítményben a Cooler Master Geminii S nem lesz olyan nagyszerű, mint kétszer akkora, dupla ventilátoros nagytestvére, de azért így is szépen megbirkózott a komoly processzorral, ráadásul a hangja is rendben volt. Nagy előnye konkurenseivel szemben, hogy csupán 88 mm magas, ezért lapos házban gondolkodók számára ajánlott.
Tesztünk teljesítménybajnoka a Cooler Master Hyper Z600 lett, bár arra számítottunk, hogy nagyobb fölénnyel nyer. A hatalmas, alacsony légszállítású környezethez tervezett, kisebb processzorokkal akár passzívan is elbíró hűtő azoknak ajánlott, akik tényleg nagyon halk rendszert szeretnének, és nem riadnak vissza az üresen is majd 10 000 forintos vételártól, valamint a ventilátorok nélkül is egy kilogramm fölötti tömegtől.
Az OCZ Vendetta ezúttal túl magas súlycsoportba került. Azért hűtés tekintetében meglehetősen szépen helytállt a nála jó kétszer több „vassal” operáló nagyok között. Kár, hogy a gyárban egy nem túl halk ventilátort tettek rá. A második kiadáson már több helyen is csiszoltak.
![]() |
| Asus Triton 78 (tuninghoz) Cooler Master Geminii S (lapos házakba) Cooler Master Hyper Z600 (elvetemülteknek) |
rudi
A Cooler Master és OCZ hűtőket az Expert Computer Kft., az Asus hűtőket az Asus Magyarország bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
Talp nélküli Cooler Masterek
Két processzorhűtőt próbáltunk ki a gyártó kínálatából, a Hyper TX széria legújabb tagját és a Hyper 212 utódját.
-
Négy elit processzorhűtő
Egy Arctic Cooling, egy Cooler Master és két Scythe óriás vendégeskedett négymagos processzorunkon.
-
Gyári hűtő a hőcsőrengetegben
Öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel gyári megoldását is a tuningos négymagoson.
-
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Még vékonyabb Scythe házhűtő ventilátorok jönnek
Még egy Cooler Master hűtő érkezik az Intel LGA1156-os tokozású processzorokhoz
A Spire új hűtőkkel készül az új processzorokra
Univerzális processzorhűtő a Zalmantól
Előzmények
Kompakt CPU-hűtőt készít a Cooler Master
Passzív Cooler Master processzorhűtő
Asus: új CPU-hűtők a Triton családban
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
CeBIT: Cooler Master hűtők, tápok és házak
CeBIT: Jön az Asus oroszlános hűtője
Asus hűtő korlátozott darabszámban
-
Fél tucat erős processzorhűtő
Mire jut hat komoly hűtő egy extrém négymagos processzor hátán?
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.







