Három AM3-as lap AMD 790 chipsettel

Hasonlóak, de mégis különböznek

Az AM3-as foglalatba illeszkedő AMD processzorok megjelenése természetesen magával hozta új, a megújult infrastruktúra köré épülő alaplapok bemutatását is. Az AM3-as processzorok azon felül, hogy kompatibilisak az AM2(+) alaplapokkal, már támogatják a DDR3-as memóriákat, melyekről – miután átnéztünk néhány árlistát – kiderült, hogy már nem is olyan drágák. Ráadásul a 45 nm-es csíkszélességen készülő processzorok nagyon jó ár/teljesítmény aránnyal kecsegtetnek, ezért úgy gondoltuk, hogy itt az ideje néhány érdekesebb típust szemrevételezni, végül három alaplap landolt a szerkesztőségben. Hozzá kell tennünk, hogy az AM2+-os processzorok nem kompatibilisak az AM3-as lapokkal, ami szerintünk igen nagy baklövés az AMD részéről, szerencsére ezek a központi egységek (Phenom 920-940) gyorsan kifutottak. Már csak az a kérdés, hogy akkor egyáltalán minek jelentek meg?


Az alaplapok csomagolása [+]

Ismerkedjünk meg az Asus M4A78T-E-vel, a Gigabyte MA790XT-UD4P-vel és az MSI 790GX-G65-tel. A három alaplap természetesen AM3-as foglalattal rendelkezik, és a 140 wattos processzorokon felül a CrossFireX technológiát is támogatja. Az M4A78T-E-t a gyártó nem túl szerencsésen nevezte el, mert a típusjelölés alig tér el a csúcskategóriás M4A79T Deluxe-étól, pedig a szóban forgó modell inkább középtájékra lett pozicionálva, ráadásul a nagytestvértől eltérően az AMD 790GX chipsetjére épül, míg az M4A79T Deluxe 790FX-es volt. Az alaplap a már bejáratott Asus feature-ökkel lett ellátva, mint Asus EPU, Express Gate és 8+1 fázisú feszültségvezérlés.

A Gigabyte MA790XT-UD4P ellenben az AMD 790X chipsetjére épül, ergo nem találunk rajta integrált videovezérlőt, cserébe viszont több mindent tettek rá. A Gigabyte is a már jól ismert és hangzatos logókkal, tulajdonságokkal kínálja alaplapját, mint az Ultra Durable 3, azaz a „2 uncia rezes” kialakítás, a japán kondenzátorok, a modernebb MOSFET-ek, illetve az energiahatékony működés az Easy Energy Savernek köszönhetően.

Az MSI részéről ez az első olyan alaplap, amelynek a dobozán kisbetűkkel írták a logót, és ez egyben valami újnak a kezdetét is jelenti. A típusjelölés is átalakult, talán egyértelműbb lett, bár a régi kódszavak után picit szokatlan. A 790GX természetesen az alaplapon található chipsetre utal. A G65-ös utótag G betűje a Gaming szériát jelképezi, de ez lehetne eXtreme, Entertainment, Professional és Classic is. A 6-os az alaplap piaci pozícióját határolja be, ami ez esetben a régi Goldot, illetve Neót takarja (a 9-es a régi Diamond, a 7-es és a 8-as a régi Platinum, és így tovább), a típusjelzés végén álló 5-ös jelentését azonban egyelőre nem ismerjük. Összességében elmondható, hogy a 790GX-G65 egy alapfelszereltségű, azaz régi nevén MSI Neo alaplap, 790GX lapkakészlettel. A doboz elülső oldaláról ugyan nem derül ki, de a hangzatos funkciók (APS, azaz Active Phase Switching, M-Flash, árnyékolt tekercsek stb.) itt is adottak.


Asus M4A78T-E [+]

Ami a csomagolásokat illeti, csak az MSI változtatott eddigi gyakorlatán, az Asus és a Gigabyte generációk óta eképpen kínálja alaplapjait, már ami a dobozok külsejét illeti. A mellékelt kellékek tekintetében az Asus és az MSI kicsit spórolósra vette a figurát, a körítés igen szegényes lett, azzal a rengeteg kimenettel és porttal az alaplapokon ennél többet várna az ember. Az alapfelszereltség manapság kimerül a leírás, a driverlemez, két SATA kábel, egy IDE és floppy kábel, illetve hátlapi takarólemez együttesében. Ugyanakkor érdekesség, hogy csak az MSI vette a fáradságot és csomagolt az alaplap mellé CrossFire összekötő hídat. Ezt leszámítva azonban a Gigabyte volt a legbőkezűbb, de esetében is csak a külső SATA meghajtók csatlakoztatásához szükséges panelek és kábelek miatt tűnik telinek a doboz, ha valaki nem használja ezeket, akkor sokra nem megy velük. Az USB és/vagy FireWire portos paneleket hiányoljuk (ez az Asusnak és az MSI-nek szól).


Gigabyte MA790XT-UD4P [+]

Az alaplapok felszereltsége és a komponensek elhelyezkedése mindhárom esetben nagyon hasonló, de persze vannak különbségek. Az M4A78T-E teljesen átlagosnak tűnik, de nincs semmi, amibe úgy istenigazából beleköthetnénk. Az alaplapon egy nyolc fázisú feszültségszabályzó felel a processzor etetéséért, ez az Asustól manapság megszokott, és általában ez az egyik oka annak, hogy az Asus alaplapok jó tuningalanyok szoktak lenni. A plusz egy fázis az integrált memóriavezérlőért/HT-ért felelős. A Gigabyte ezt a témát 8+2 fázissal tudta le, az MSI viszont kicsit „laggol” ezen a téren, mert csak hat tekercset találtunk a CPU-foglalat mellett. Mindhárom típus képes meghajtani a 140 wattos TDP osztályba tartozó processzorokat, ezért kicsit – mondjuk úgy – szokatlan, hogy az Asuson és az MSI-n a 8 pines helyett csak 4 pines ATX12V-os csatlakozót találunk. Mindhárom alaplapra 2 + 2 memóriafoglalatot tettek, ezekbe összesen maximum 16 GB DDR3-1066-os vagy 1333-as memória illeszthető. Az 1600-asokkal is elboldogulnak, ez azonban már tuningnak minősül.


MSI 790GX-G65 [+]

A nagy tápcsatlakozó mindhárom esetben az alaplap szélére került, a Gigabyte és az MSI ez alá illesztette az IDE csatlakozót, míg az Asus ezt lejjebb tette és 90 fokkal elforgatta. A Gigabyte és az MSI viszont erre a helyre rakta a SATA portokat (az Asus pedig a lap aljára), melyekből az Asus és az MSI ötöt, a Gigabyte pedig hatot kínál fel a déli hídról működtetve, ezen felül az előbbi két márka egy-egy eSATA portot tett a hátoldalra, a Gigabyte viszont további két SATA portot implementált az alaplapra, de emlékezzünk vissza, hogy mellékelt egy sor külső csatlakozáshoz szükséges eszközt is. A bővítőfoglalatok tekintetében is hasonlók az alaplapok, mindhárom típus támogatja a CrossFireX-et, ergo két, ránézésre PCIe x16-os foglalat várja a videokártyákat, de CrossFire módban ezek csak 8 sávon továbbítják az adatokat (a chipset limitációja). Az Asus és az MSI az AMD 790GX chipsetnek köszönhetően a Hybrid CrossFire-rel is megbirkózik, tehát az integrált VGA együtt használható egy külső videokártyával. A PCIe x1 foglalatok közül az M4A78T-E-n és a 790GX-G65-ön egy az esetek többségében használhatatlanná válik a videokártya miatt, a Gigabyte-on a felső x16-os foglalat felett is találunk egyet, ami plusz bővíthetőséget rejt magában. Ugyanez a helyzet a felső PCI foglalattal is, abban az esetben, ha két videokártyát használunk, csak egy marad szabadon, de ezt már megszokhattuk. Talán érdekességként tekinthetünk az Asus M4A78T-E-n a PCIe x16-os foglalat felett található COM portra, amivel feláldoztak egy PCIe x1-es bővítőhelyet.


Feszültségszabályozás és a hűtőbordák közelebbről [+]

A chipek hűtését a három gyártó hasonlóképpen oldotta meg. Mindhárom típuson az északi hídon találjuk a legnagyobb hűtőbordát, ezek minden esetben passzívak, tehát hangtalanok. A passzív hűtés merész vállalkozásnak tűnik egy integrált VGA-val ellátott chipset esetében (Asus és MSI), de a 790GX 55 nm-en készül, fogyasztása pedig viszonylag alacsony, ezért nem probléma. A két 790GX-es típuson egyaránt 500 MHz-en jár a GPU, az ehhez társított memória (SidePort, illetve UMA) órajele pedig a BIOS-ból szabályozható. A Gigabyte és az MSI az északi hídon található hűtést egy hőcsőn keresztül összekötötte a FET-eken található hűtőbordával. Érdekesség, hogy a bordák mérete és lamellázottsága alapján a Gigabyte és az Asus inkább az északi hídra helyezte a hangsúlyt, míg az MSI a FET-ekre. A déli hídra mindhárom esetben egy kicsike hűtőborda került, ezek nem érnek túl sokat, de jobbak, mint a semmi. A processzorhűtő ventilátoraljzatán felül mindhárom típusra további három ventilátor csatlakoztatható, a PWR_FAN és a CHA_FAN1, illetve a CHA_FAN2 (vagy SYS_FAN).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés