Gyorskeresés
Szponzorunk
Cooler Master Gladiator 600
Ezúttal a cég visszafogott külsejű, mégis ízléses miditoronyát vizsgáltuk meg.
Hirdetés
További részletek, beszerelés
A ház összesen hat légkeverő számára fenntartott részén két ventilátort találunk, ezeket mellékelik a Cooler Masterhez. Kezdetnek elég lehet ez a páros, az első elölről tolja befelé a friss szellőt, a felső pedig a processzorhűtőtől szívja el kifelé a már jócskán felmelegedett levegőt. Az itteni légmozgást segíthetjük még esetleg egy hátsó vagy oldalsó szélkerék beiktatásával.
Viszont újabb piros pontot osztanánk ki a táp alatti szellőzőrés miatt, ugyanis ehhez is jár egy könnyen tisztítható porfogó. Ha jól meggondoljuk, ez az egyik legfontosabb hely, ahol tényeg nagy szükség van erre, hiszen általában a padlón, asztalon (ki hol tartja a számítógépét) gyűlik össze a legtöbb por, és mint tudjuk, nem egészséges, ha ez a tápegység vagy a ház belsejében halmozódik fel.
Miután megismertük a Cooler Master Gladiator házat kívülről-belülről, már csak egy dolog volt hátra, a beköltözés. A szerelés elég gyorsan ment, egyszerű volt. A bővítőkártyák rögzítéséhez sem kellett csavarhúzót ragadnunk, mivel ez is megoldható csavarmentesen, bár szerintünk nem tűnik túl stabil rögzítésnek ez a fajta megoldás. Aki biztosra akar menni, természetesen pár csavart is betekerhet.
Jól elfértünk a házban, de azért néhány esetben szűkös lehet egyes rendszereknek a ház. Ha az alaplap tápkábelét hátul akarjuk elvezetni, mindenképpen érdemes egy hosszabbítóval megtoldani. A nagyjából 40 cm-es vezeték még épphogy elért a célig, bár kicsit már feszült. A táp alsó elhelyezése azt is magával vonja, hogy nem igazán tudjuk elrejteni sehova a nem moduláris típusok kábelrengetegét. A telt oldallap miatt persze ez nem túl szembetűnő, de azért sokan szeretik a rendet belül is. Végül még a hosszabb videókártyáknál érdemes vigyázni, mert egy nagyobb optikai meghajtó vége el is érheti azokat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
A Cooler Master HAF X szellős háza
Bemutatjuk a Cooler Master jól felszerelt, extra hűtésű nagytornyát.
Funkcióban gazdag házak a BitFenixtől
Okosan hűt a Thermalright
-
Cooler Master CM 690 továbbfejlesztve
Nálunk járt a Cooler Master talán legjobb házának második generációja, amely elődjénél is jobb lett.
-
Felderítők fekete fegyvere a CM Stormtól
A Cooler Master alapokra épülő miditorony házat, a vörösben izzó Scoutot próbáltuk ki.
Becsajozott a Cooler Master
Bővül a Cooler Master Centurion házcsalád
Végre megérkezett a Cooler Master CM 690 II Advanced
Előzmények
Antec ház, maximum szellő
Cooler Master: a sárkány közbelép
-
Feltámad a főnix
Tesztünkben az Enermax egyedi megjelenésű Phoenix Neo házát vizsgáltuk meg.
Megérkezett a Thermaltake különleges háza
Ahány ház, annyi szokás
-
Zalman GS1000
Ezúttal a Hazai Pálya szavazásának győztesét, a Zalman különlegességekkel teli, GS1000 házát vizsgáltuk meg.
-
Hangszigetelt ház "ál"umíniummal
A Sileo 500-ban bejáratott, középkategóriás házszerkezetét csendre hangolta a Cooler Master.
Cooler Master: olcsó és igényes házakkal a válság ellen
-
Cooler Master Elite 335
Kipróbáltuk a Cooler Master olcsóbb, Elite szériájának legújabb, csavarmentesen szerelhető házát.
Gladiátort küld a ringbe a Cooler Master
-
Szuperszellős Cooler Master ház
Három 23 centiméteres és egy 14 centiméteres lapátkerékkel érkezik a Cooler Master legújabb nagytornya, a HAF 932.
-
Cooler Master Centurion 590
Egy szép, átlagos méretű, de belül meglepően tágas ház a Cooler Mastertől, amelyben akár egy tucat merevlemez is elférhet.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.











