Intel P35 és a DDR3

Az Intel chipsetek mindig híresek voltak megbízhatóságukról, felszereltségükkel sem volt probléma, és sebesség terén sem igazán emlékszünk olyan esetre, amikor másik gyártónak sikerült volna megelőznie az óriást. Mégis az utóbbi években többeknek olyan érzése van, mintha a gyártó a sokadik bőrt húzná le ugyanarról a rókáról, mert bár funkcionalitásban történt előrelépés, a sebesség terén alig haladtunk előre. A DDR2 bevezetése után kijött a 925X, amely memóriakezelésben lassabb volt, mint a DDR400-at támogató 875P – ezt még rá lehetett fogni a DDR2-es alacsony órajelére. Később megjelent a 975X (DDR2-667-támogatással), még később a 965-ös család, melyek már kezelték a DDR2-800-at, és a benchmarkokban látni lehetett az előrelépést, elvégre nagyobb lett a DDR2 által elérhető memória-sávszélesség. Ám a valós alkalmazásokban a teljesítmény továbbra is változatlan maradt, mivel például a késleltetés nőtt, s ez negatívan hatott a teljesítményre.

Persze ezen felül számos újítás látott napvilágot (PCI Express bevezetése, a SATA erőltetése, a PATA eltüntetése, a HDA megjelenése, egyre több USB port stb.), de míg évekkel ezelőtt a sebesség is nőtt egy-egy új chipset bevezetése után, mára erről – a processzoroktól eltekintve – le kellett mondanunk. A P965-ről elmondható, hogy az elmúlt egy év sláger chipsete, az Intel mégis úgy döntött, hogy ideje továbblépni, és egy új lapkakészletet piacra dobni. Mi az, amit a P965 nem tud, és szükségünk lehet rá? A P965 legfeljebb az 1066 MHz-es rendszerbusz-órajelet támogatja, míg a következő generációs Core 2 Duo processzorok már 1333 MHz-es FSB-vel kerülnek forgalomba, ezek ráadásul 45 nm-es gyártástechnológiával készülnek, amire az alaplapokat szintén fel kell készíteni. És ha már ezeket meglépi az Intel, akkor a DDR3 szabvány bevezetésével sem késlekedik tovább.

Tegyünk egy kis kitérőt, és essen szó az új, harmadik generációs DDR memóriaszabványról is, előtte viszont nagy vonalakban ismerjük meg a DDR memóriák működési elvét. A DDR2 és DDR3 memóriák alapvetően egyetlen tulajdonságukban különböznek: az újabb generációs DDR-memóriák adott időintervallum alatt kétszer annyi adat előbehívására (prefetch) képesek, mint elődeik.

Konkrétan a DDR3 órajelenként nyolc adatbitet továbbít az input/output pufferbe, míg a DDR2 csak négyet. Ebből következően a DDR3 a DDR2-nél elvileg akár kétszer gyorsabb is lehetne, ám hogy ez mégsem így van, az több együttes tényezőnek tulajdonítható, ugyanis annak érdekében, hogy az IO puffer mind a 8 adatbitet képes legyen fogadni, a DDR3 memóriacelláinak sebességét a felére csökkentették, vagyis míg a DDR2-800-as memória valójában 200 MHz-es, addig a DDR3-800-as csak 100 MHz-en jár, azaz a DDR3-as memória belső sebessége az effektív memóriasebességnek a nyolcada (a DDR3-1066 133 MHz-en, a DDR3-1333 166 MHz-en jár, és így tovább). A megoldás előnyei és hátrányai kézenfekvőek, az új memóriamodulok kisebb feszültséget (1,8 V helyett 1,5 V) igényelnek (hiszen valójában alacsonyabb órajelen járnak, mint a DDR2), viszont hozzávetőlegesen duplájára nőtt a késleltetés, ez pedig azonos órajelen kisebb sebességet feltételez.

DDR3 memória szemből / másik oldal / DDR-DDR2-DDR3 memóriák egymáson [+]

A DDR3 tehát a DDR2-höz hasonlóan azért született meg, mert a gyártók csak a szabványtól nagyon eltérő specifikációk (magasabb feszültségek, késleltetések) révén voltak képesek előállítani az effektív 800 MHz-nél gyorsabb DDR2-es modulokat. A DDR2 hivatalosan maximum 800 MHz-es órajelig skálázódik (egyedi példányok bírnak 1200–1300 MHz-et is), míg a DDR3 esetében ez az alsó határ, a felső pedig 1600 MHz vagy talán még ennél is magasabb. A memóriacellák nagyobb sűrűségének köszönhető, hogy a DDR3-as modulok kapacitása elérheti akár az előd négyszeresét is, hiszen 2 helyett akár 8 GB-os modulokat is képesek legyártani. A DDR3 modulok a DDR2-höz hasonlóan 240 érintkezővel bírnak, de fizikailag eltérő kialakításúak, tehát a DDR3-as memóriák nem mennek bele a DDR2 foglalatba.

Egy DDR3 memória jellemzői [+]

A DDR3 bevezetését követően meg kell barátkoznunk az igen magas késleltetési értékekkel is, melyek még a DDR2-es modulokénál is magasabbak; egy DDR3-1066-os modul általánosan 7-7-7-21-es, egy DDR3-1333-as pedig 9-9-9-25-ös késleltetésekkel rendelkezik. További újítás a hőmérő megjelenése a memóriamodulokon, amit a DDR3-as szabvány támogat, viszont a gyártókon múlik, hogy ráépítik-e termékeikre.

Most pedig nézzük, hogy az Intel mi jót tartogat a számunkra. Június elején a P35-ös és G33-as chipseteket jelentették be, ezt követi a harmadik nenyedévben a csúcskategóriás 975X leváltására hivatott X38, majd a G965-öt leváltó G35. A P35 a P965 helyett lép a színre, és ahogy a blokkdiagramból kiderül, nem különbözik tőle túlságosan. Az északi híd immár támogatja az 1333 MHz-es FSB-vel rendelkező processzorokat, ami elmondható az NVIDIA nForce 680i-ről is, viszont a P965-ről és a 975X-ről nem. Elvileg a P35 az első chipset, amely támogatja a 45 nm-es, előzetesen Penryn kódnéven emlegetett processzorokat is, ám lehetséges, hogy az nForce 680i SLI chipsetes lapok is együttműködnek majd az új CPU-kkal. Második komolyabb újításként meg kell említeni a DDR3 memória kezelését, az új szabványt az Intel hivatalosan csak 1066 MHz-ig támogatja, ám ahogy a gyártókat ismerjük (Asus, Abit, Gigabyte stb.), nem kell sokat várni, hogy a DDR3-1333-as opciók is feltűnjenek a BIOS-ban. A P35 hibrid chipsetként fogható fel, hiszen a DDR2-es memóriákkal is megbirkózik, tehát csak a gyártókon múlik, hogy melyik szabványhoz (akár mindkettőhöz) igazítják termékeiket. További újítás a CrossFire hivatalos támogatása, ugyanis míg a P965 a második PCIe foglalat számára csak 4 sávot biztosított, addig a P35 a videokártya számára fenntartott 16 sávot kétszer 8 sávra is fel tudja osztani, de erre csak egy speciális PCIe konnektorral és BIOS-támogatással képes.

Az északi híd ennyivel tud többet az elődöknél, lássuk, hogy délen mi a helyzet. Az Intel a P35 mellé új déli hida(ka)t alkotott, bár az újítások száma elenyésző – az ICH9R felfogható egy továbbfejlesztett ICH8R-nek is. A két legfontosabb újítás a natív gigabites hálózati közeghozzáférés-vezérlő (MAC) és a plusz két USB 2.0 port az ICH8-hoz képest. A natív hálózati vezérlő okos gondolat volt az Intel részéről, csak a gyártókon múlik, hogy kihasználják-e, vagy esetleg egy másik gyártó chipjét használják fel. Háttértárolók kérdésében megingathatatlan az Intel, az ICH8R-hez hasonlóan továbbra is hat SATA port várja a meghajtókat, a PATA egységeket viszont csak külső vezérlő segítségével hajthatjuk meg (a JMicron jó üzletet csinált ezzel). Érdekesség, hogy a chipset támogat további egy eSATA portot is. Az ICH9R-ben debütál Intel Turbo Memory néven a Windows Vista ReadyBoost és ReadyDrive technológiáit kiaknázó, NAND flashmemóriára alapozó kiegészítő modul támogatása is, mellyel elvileg lerövidülhet a bootolási idő és egyes fájlokhoz a hozzáférés.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!