2012. május 31., csütörtök

Gyorskeresés

Főszponzorunk

ASUS

Útvonal

Tesztek  »  Alaplap rovat

Bemutatkozik az Intel P35 chipset

Az Intel DDR2 és DDR3 memóriákat is kezelő lapkakészletét a Gigabyte alaplapjainak segítségével fogtuk vallatóra.

Hirdetés

Konklúzió

A P35-öt több szempontból vizsgáltuk meg. Először is arra voltunk kíváncsiak, hogy a DDR2-es memóriával hogyan teljesít. A memóriatesztek szerint a P35 picit gyorsabb, de az alkalmazástesztekben nagyon minimális volt a különbség, mondhatni mérési hibahatáron belüli. DDR3-1066-os memóriával ugyanez mondható el, hiába a nagyobb sávszélesség, ha a késleltetés is növekszik (egyet előre, egyet hátra), akkor nem léptünk előrébb, legalábbis egyelőre. A DDR3-1333-as eredmények némi bizakodásra adnak okot, igaz, még ez a tesztrendszer sem volt túlságosan meggyőző, de legalább már gyorsabb volt, mint a DDR2-800-as. Jelen pillanatban ugyanazt láthatjuk, amit korábban: a DDR-ről DDR2-re való váltás sem hozott eleinte sebességnövekedést. A DDR3 nem most, hanem majd a jövőben fogja kimutatni foga fehérjét, amikor 1333 MHz fölé skálázódik, vagy alacsonyabb késleltetésekkel kerül forgalomba. A déli híd nem hozott túlságosan lényeges újításokat, a natív hálózati vezérlő pótolható, a Gigabyte nem is kért belőle.

Tekintve, hogy a DDR3 memóriák eleinte nem lesznek olcsók, jelen pillanatban nem igazán tartunk ésszerű befektetésnek egy DDR3-as rendszert. Egyetlen érvet tudunk jelenleg felhozni a DDR3 mellett, ez pedig a tuning; a P35-ös chipszettel nagyon magas FSB-t lehet elérni, amihez a magas órajelű DDR3-as memóriák passzolnak, de ha őszinték akarunk lenni, akkor az a pár százaléknyi előny nem éri meg azt a nagyon sok százaléknyi plusz pénzt.

Összegezve, a P35-ös Gigabyte alaplap DDR2 memóriával nagyjából úgy teljesített, mint a P965-ös tesztlap. Viszont sokkal könnyebben tuningolható, és a jövőre nézve is biztosabb befektetés, hiszen a következő Core 2-eseket (45 nm) is támogatni fogja. A chipseten kígyózó heat-pipe-os hűtőrendszer szerintünk nem túl hatékony, de ha már alap chipsetfeszültséggel is 538 MHz-et érünk el, akkor minket nem zavar. Az alaplap jól is mutat, mindennel fel van szerelve, és gyors is. Ebben az árkategóriában a Gigabyte mindig jó lapokat dob piacra, tehát a P35(T)-DQ6 sem lehet mellélövés (a többi gyártó P35-ös lapját még nem láttuk). Egy új rendszer összeállítása esetén mi valószínűleg erősen meggondolnánk, hogy a P965-ös lap helyett már P35-öst vegyünk, DDR2-es memóriával.

 

Gigabyte P35(T)-DQ6

fLeSs

A Gigabyte alaplapokat a Gigabyte-tól kaptuk tesztelésre.

Azóta történt

  • Intel P45 - Front Side Bus utoljára?

    A Nehalem CPU-kkal alapvetően megváltoznak az Intel platformok. Megnéztük, mit tud a váltás előtti utolsó középkategóriás chipset.

  • Intel X38 chipset - királykategória

    Az Asus és a Gigabyte egy-egy X38 chipsetes alaplapját nem kevésbé illusztris ellenfelekkel mértük össze.

  • DDR2 versus DDR3

    Megvizsgáltuk, hogy a DDR3-as memóriák használata milyen előnyökkel jár elődjéhez képest.

  • Friss Intel processzorok és alaplapok

    Mai összeállításunkban a 1333 MHz-es rendszerbuszú Intel termékeké a főszerep, és bemutatunk néhány energiatakarékos A4 Tech terméket is.

Előzmények

Főszponzorunk

ASUS

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.