Gyorskeresés
AMD processzorok AM2 foglalatban
A chipgyártó újfajta foglalatba illeszkedő processzorokat indított útjukra, melyek már DDR2 memóriavezérlőt kapnak. Vajon hogyan hat ez a teljesítményre?
Hirdetés
A memóriavezérlőről
Jól tudjuk, hogy az Athlon 64-ek esetében a memóriavezérlő már a processzorban található, ennek következtében pedig annak órajelén fut. Mivel jelenleg még nem léteznek több gigahertzes memóriák, a memória sebességét valamilyen módon meg kell határozni.

A fenti grafikonon az egyes processzor-órajelek mellett a hozzájuk tartozó memória-órajelek találhatóak (szabvány szerint 200, 266, 333 és 400 MHz). Látható, hogy a szabványos értékektől sok esetben eltér a különböző processzor-órajelek mellett feltüntetett memória-órajel. Mivel az Athlon 64-ek esetében nincs a szó szoros értelmében vett FSB, a memória órajele a processzor órajelének valahányadával működik attól függően, hogy melyik osztó eredményeként kapjuk meg a referenciához legközelebb álló értéket (memória-órajelet). Ebből következik, hogy ahányféle processzor és memóriabeállítás, annyiféle osztó létezik.
Vegyük egyszerű példának a 2000 MHz-es processzort, amelynél az értékek jórészt megegyeznek a szabványos értékekkel. A 2000-et 10-zel kell elosztani ahhoz, hogy a memória 200 MHz-en, effektíve DDR2-400-on járjon, illetve 6-tal ahhoz, hogy a memória 333 MHz-en (DDR2-667), és 5-tel ahhoz, hogy 400 MHz-en (DDR2-800) üzemeljen. Ez még egy kiegyensúlyozott esetnek tekinthető, hiszen a 2000-nek vannak olyan osztói, aminek a végeredményeként 333 és 400 MHz-et (szabványos értékeket) kapunk a memória órajeléül. De ha már a 2000 MHz-nél tartunk, a DDR2-533-as sebességhez a processzor csak a 13-as osztót tudja felhasználni, ennek eredményeképpen pedig a szabvány 266 MHz helyett 250 MHz-en jár a memória, ugyanis az osztó csak egész szám lehet.
Másodszorra vegyünk egy nem szabványos példát, legyen mondjuk az 2200 MHz-es processzor. A 2200 MHz-et 11-gyel kell osztani ahhoz, hogy a memória 200 MHz-en üzemeljen (DDR2-400), és 9-cel ahhoz, hogy a 266 MHz-hez legközelebb álló eredményt kapjuk (244 MHz). A 333 MHz-hez legközelebb álló eredményt a 7-tel való osztáskor kapjuk meg (314 MHz), és bizony hiába vettük meg a méregdrága DDR2-800-as memóriát, egy 2200 MHz-es Athlon 64-gyel nem fogjuk kihasználni, ugyanis ez a processzor csak 367 MHz-en fogja járatni (2200/6), hiszen a 2200-az 5-tel elosztva már 400 MHz-nél (DDR2-800-nál) magasabb eredményt kapnánk (440 MHz), ez pedig már felfelé tér el a szabványtól.
A fentebb látható grafikonon 1600 MHz-től kezdve (a leglassabb AM2-es processzor) egészen 3600 MHz-ig végigkísérhető a memóriaórajelek alakulása a processzorórajelek függvényében. Elég egyértelműen látszik, hogy a 200 MHz-es (DDR2-400) szabvány-frekvencia esetén mindig standard a memória órajele, hiszen a 200 a processzor órajelének egész osztója, ezért nem is volt ilyen probléma a DDR400-as memóriákkal.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Athlon 64 X2 3600+: két mag jó áron
Az Intel Core chipjei átrendezték a processzorpiacot; az AMD árcsökkentésekkel és egy olcsóbb kétmagos Athlonnal válaszolt.
-
Socket AM2-es lapok tesztje - 3. rész
Egy-egy ASRock, Asus és DFI alaplapot mutatunk be, és értékeljük a cikksorozatunkban tesztelt kilenc modellt.
-
Socket AM2-es lapok tesztje - 2. rész
Egy-egy Abit, Foxconn és Gigabyte gyártmányú, nForce 500-as chipset köré épülő alaplap ismertetésével folytatjuk cikksorozatunkat.
-
AM2 vagy Core 2?
Ugyan korlátozott számban, de már elérhető az Intel új Core 2 Duo processzorcsaládja. Mai piaci körsétánkban kiderítjük, AM2-es chipet vagy Core 2 Duo-t érdemesebb-e venni.
-
AMD processzort fél áron!
Friss alaplapok mellett videokártyákkal, monitorokkal, tápokkal, házakkal, PCI Express bővítőkártyákkal, nyomtatókkal foglalkozunk, és megjött az AMD drasztikus árcsökkentése is.
-
Amíg ide nem ér a Conroe...
Már csak néhány hete maradt az AMD-nek a jól sikerült Intel Core 2 Duo hazai megjelenése előtt. Az új AM2-es alaplapok mellett DDR2-800 memóriákról és más érdekességekről számolunk be.
-
Megérkezett az AMD AM2-es foglalata
Az AMD sem tudott ellenállni az iparág nyomásának, a közkedvelt Athlon 64-ek is is DDR2 memóriára váltottak. Az új platform sebességét már bemutattuk, most a hazai árakon a sor.
Előzmények
Megérkezett az ATI új déli hídja
Útnak indultak a Socket AM2-es AMD processzorok
-
Csúcsprocesszorok viadala
A két rivális chipgyártó főként játékosoknak szánt csúcsmodelljeit, a Pentium Extreme Edition 965-öt és az Athlon 64 FX-60-at állítottuk sorompóba.
A DDR2-800 memóriák éve
Piacon az első kétmagos Athlon 64 FX
-
AMD: a legkisebb kétmagos
A jelenlegi legkisebb, egyúttal legolcsóbb kétmagos asztali AMD processzor, az Athlon 64 X2 3800+ képességeit mértük fel.
-
Athlon 64 X2: kétmagos trónkövetelő
Az AMD kétmagos asztali processzorát mutatjuk be, és állítjuk ringbe a rivális Intel dual-core chipjeivel.
-
Processzor-megateszt - 2/2
Cikkünk második részében mérések egész sorával derítünk fényt az Intel és az AMD chipjeinek erényeire – és gyengéire.
-
Processzor-megateszt - 1/2
Cikkünkben az AMD és az Intel PC-kbe szánt processzorainak főbb jellegzetes- ségeit és legutóbbi átalakulásait boncolgatjuk.
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





