Gyorskeresés
AM2 vagy Core 2?
Ugyan korlátozott számban, de már elérhető az Intel új Core 2 Duo processzorcsaládja. Mai piaci körsétánkban kiderítjük, AM2-es chipet vagy Core 2 Duo-t érdemesebb-e venni.
Hirdetés
Socket AM2-es alaplapok
![]()
![]()
![]()
![]()
A nyár elején teszteltük az AMD új, már DDR2 memóriát kezelő, AM2 foglalatos processzorait, majd július végén az Intel új, Core 2 Duo termékcsaládjának néhány tagját. Az AMD frissítéséről kiderült, semmivel sem gyorsabb elődeinél, de a Conroe magos Intel chipek hatalmasat ütöttek. Kiköszörülték a Pentium D sorozat összes hibáját, gyorsabbak és kevesebbet fogyasztanak, mint az AMD processzorok. A gyorsaság és a jó fogyasztás mellett, van a piaci sikernek egy harmadik összetevője, az pedig az ár. Az AMD a Core 2 Duo termékek bejelentéséhez hatalmas árcsökkentéseket időzített, amivel borsot törhet az Intel orra alá.
Az új AMD és Intel platform végre közös memóriát használ, és persze a PCI Express VGA-kezelésben is megegyeznek, így a két platform csatája az alaplapra és magára a processzorra korlátozódik. Az utóbbi pár hétben több Socket AM2-es, illetve Core 2 processzorokat fogadó, LGA775-ös alaplapot mutattunk be. Most kiegészítjük a kínálatot további újdonságokkal, és számot vetünk, melyik platform éri meg jobban az árát.
Megérkezett a Foxconn első AM2-es alaplapja is. A gyártótól általában költséghatékony, gyakran microATX megoldásokat szoktunk látni, de a kacifántos C51XEM2AA-8EKRS2H név mögött egy minden jóval ellátott, csúcskategóriás alaplap rejtőzik, mely 57 500 forintos árával kategóriája legdrágábbja. A fekete gyöngyszemen nForce 590 SLI chipkészlet dolgozik, így két PCI Express videokártyát tud ellátni, fejenként 16-16 adatsávval. A tizenhatszoros expresszek között van még egy egyszeres és egy négyszeres, majd az alaplap szélén sorakozik még két hagyományos PCI. Az AM2 foglalat mellett négy aljzat várja a DDR2 memóriát. Merevlemezből hat SATA és két IDE felületű köthető be. A hangot Realtek ALC822D kodek, a gigabites hálózatot Marvell vezérlő kezeli. A kínálatot két 400 Mbps-os és egy 800 Mbps-os FireWire csatlakozó egészíti ki. Bár csúcsmodellről van szó, nincs heatpipe-os passzív hűtés, és a FET-ek is meztelenek maradtak.

Az Asus, egy nagyon egyszerű, ennek megfelelően olcsó alaplappal bővítette AM2-es termékeinek kínálatát. Az M2V Green deszka VIA K8T890 északi és VT8237A déli hídra épít, ATX méretű. Négy memóriafoglalat várja a DDR2-es modulokat, bővítőkártyákat pedig egy hosszú és egy rövid PCI Express, valamint négy sima PCI aljzatba rakhatunk. Adattárolóból négy IDE és két SATA köthető közvetlenül a déli hídhoz, és még két SATA egységet kapcsolhatunk egy Marvell vezérlőre. Az utóbbiak közül az egyik csatlakozója a hátlapra került. A hálózati vezérlő gigabites, a hangrendszer hatcsatornás. Az Asus M2V csupán 20,5 cm mély, így a kisebb házakban is kényelmesen elfér, vételára pedig barátságos, 22 300 Ft.

Picivel olcsóbb lett az Abit nForce 570 SLI chipkészletes KN9 SLI lapja. A korábban 36 600 forintért kínált termékért ma már csak 36 000 forintot kell fizetni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Melyik kétmagos rendszert válasszuk?
A teljesítményteszt után árban is összevetettük a Pentium D, Atlhon 64 X2 és Core 2 Duo platformot, hogy megállapítsuk, melyik éri meg a pénzét.
-
Core 2 tuning - a kevesebb néha több
A középmezőnyben is elérhetőek lettek azok a Core 2 Duo processzorok, melyek teljesítményére már régóta kíváncsiak voltunk.
Előzmények
Hivatalosan is elrajtoltak a Core-alapú Intel processzorok
Jelentős árcsökkentést hajtott végre az AMD
-
Amíg ide nem ér a Conroe...
Már csak néhány hete maradt az AMD-nek a jól sikerült Intel Core 2 Duo hazai megjelenése előtt. Az új AM2-es alaplapok mellett DDR2-800 memóriákról és más érdekességekről számolunk be.
Jövő év elején jön az olcsó Conroe?
-
Az Intel visszavág: megérkezett a Core 2
Az Intel 65 nanométeren készült vadonatúj modelljeit, a régóta várt Core 2 Duo és Core 2 Extreme processzort vizsgáltuk meg.
-
Támad az AMD!
Az AM2 foglalat és az Intel új processzorainak közelgő bejelentése egyre nagyobb feszültséget kelt a piacon. Az AMD jelentős árcsökkentésekkel és új Asus alaplapokkal növeli a nyomást.
-
AMD processzorok AM2 foglalatban
A chipgyártó újfajta foglalatba illeszkedő processzorokat indított útjukra, melyek már DDR2 memóriavezérlőt kapnak. Vajon hogyan hat ez a teljesítményre?
Útnak indultak a Socket AM2-es AMD processzorok
Mérsékelt fogyasztású asztali processzorok az AMD-től
-
Csúcsprocesszorok viadala
A két rivális chipgyártó főként játékosoknak szánt csúcsmodelljeit, a Pentium Extreme Edition 965-öt és az Athlon 64 FX-60-at állítottuk sorompóba.
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





