Gyorskeresés
Útnak indultak a Socket AM2-es AMD processzorok
Az új platformmal egy időben két kétmagos csúcsmodell is bemutatkozott.
Hirdetés
Az AMD ma útjára indította Socket AM2 foglalatba illeszkedő, DDR2 memóriavezérlőt tartalmazó asztali processzorait. Az F2 stepping bevezetésével nem pusztán az eddigi kínálat jelentős részét ültetik át az új platformra, hanem bővítik is a választékot: a kétmagos Athlon 64 FX-62 és Athlon 64 X2 5000+ személyében új csúcsmodelleket dobnak piacra 1031, illetve 696 dolláros nagykereskedelmi áron, ezek mellett újdonságként megjelenik egy Athlon 64 X2 4000+ processzor is 328 dolláros listaáron.
Az alábbi, immár hivatalos forrásból származó táblázatból jól kivehető, hogy az FX modell kivételével a gyártónak sikerült lejjebb szorítania számos lapkája maximális fogyasztását, emellett azonos modellszámozással, vagyis azonos számítási teljesítménnyel készülnek csökkentett energiafelvételű processzorok is. A 65 watt maximális disszipációjú Athlon 64 X2-k Energy Efficient, a 35 wattos processzorok pedig – utalva arra, hogy elsősorban kisméretű, csendes PC-kbe szánják őket – Energy Efficient Small Form Factor jelzéssel tűntek fel az árlistán.
Az új platformra tervezett chipek támogatják a korábban Pacifica kódnéven emlegetett virtualizációs technológiát, így ugyanazon a PC-n több virtuális gépet lehet egy időben működtetni. Az AMD Socket AM2-es processzorainak értékesítését a gyártó közleménye szerint világszerte megkezdték.
| Athlon 64 FX | |||
| Modellszám | Órajel | TDP | L2 cache |
| FX-62 | 2800 MHz | 125 W | 2 x 1 MB |
| Athlon 64 X2 | |||
| Modellszám | Órajel | TDP | L2 cache |
| 5000+ | 2600 MHz | 89 W | 2 x 512 kB |
| 4800+ | 2400 MHz | 89 W | 2 x 1 MB |
| 4800+ | 2400 MHz | 65 W | 2 x 1 MB |
| 4600+ | 2400 MHz | 89 W | 2 x 512 kB |
| 4600+ | 2400 MHz | 65 W | 2 x 512 kB |
| 4400+ | 2200 MHz | 89 W | 2 x 1 MB |
| 4400+ | 2200 MHz | 65 W | 2 x 1 MB |
| 4200+ | 2200 MHz | 89 W | 2 x 512 kB |
| 4200+ | 2200 MHz | 65 W | 2 x 512 kB |
| 4000+ | 2000 MHz | 89 W | 2 x 1 MB |
| 4000+ | 2000 MHz | 65 W | 2 x 1 MB |
| 3800+ | 2000 MHz | 89 W | 2 x 512 kB |
| 3800+ | 2000 MHz | 65 W | 2 x 512 kB |
| 3800+ | 2000 MHz | 35 W | 2 x 512 kB |
| Athlon 64 | |||
| Modellszám | Órajel | TDP | L2 cache |
| 3800+ | 2400 MHz | 62 W | 512 kB |
| 3500+ | 2200 MHz | 62 W | 512 kB |
| 3500+ | 2200 MHz | 35 W | 512 kB |
| Sempron | |||
| Modellszám | Órajel | TDP | L2 cache |
| 3600+ | 2000 MHz | 62 W | 256 kB |
| 3500+ | 2000 MHz | 62 W | 128 kB |
| 3500+ | 2000 MHz | 35 W | 128 kB |
| 3400+ | 1800 MHz | 62 W | 256 kB |
| 3400+ | 1800 MHz | 35 W | 256 kB |
| 3200+ | 1800 MHz | 62 W | 128 kB |
| 3200+ | 1800 MHz | 35 W | 128 kB |
| 3000+ | 1600 MHz | 62 W | 256 kB |
| 3000+ | 1600 MHz | 35 W | 256 kB |
Azóta történt
Megérkezett az Athlon 64 X2 5200+
-
AM2 vagy Core 2?
Ugyan korlátozott számban, de már elérhető az Intel új Core 2 Duo processzorcsaládja. Mai piaci körsétánkban kiderítjük, AM2-es chipet vagy Core 2 Duo-t érdemesebb-e venni.
Egyelőre csak Japánban energiatakarékosak az új Athlonok
AMD teljesítménynövelő kétmagos processzorokhoz
Alaposan megritkítja asztaliprocesszor-választékát az AMD
Drezdai beruházásokkal bővíti kapacitásait az AMD
-
AMD processzorok AM2 foglalatban
A chipgyártó újfajta foglalatba illeszkedő processzorokat indított útjukra, melyek már DDR2 memóriavezérlőt kapnak. Vajon hogyan hat ez a teljesítményre?
Asus csúcslapok nForce 500-as chipsetekkel
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!





