Bevezető

Közel fél év telt el azóta, hogy utoljára processzorokat teszteltünk, és bár ez idő alatt forradalmi változások nem történtek, piacra került azért jó pár új modell, eljött tehát az idő egy újabb átfogó vizsgálathoz. A Core architektúra 13 hónapja mutatkozott be, és az akkor megjelent és általunk is tesztelt néhány típuson felül azóta újabbak érkeztek. Az AMD ugyan kicsit komótosabban, de szintén újabb modellekkel jelentkezett, nem nagyon tehetett mást. A két gyártó kegyetlen versenyt vív egymással, és ahogy értesülhettünk a hírekből, az Intel kihasználva hátterét igen nagy nyomást gyakorolt az AMD-re, amely ezt a harcot elég komolyan meg is sínylette. A Core 2-es processzorok azonos órajelen gyorsabbak az Athlon 64 X2-nél, ezért az AMD kénytelen volt ehhez igazítani árait, ami a negyedéves pénzügyi eredményeken meg is látszott. Lássuk tehát tesztünk szereplőit!

Az Intel felkészült ellenfeléből, majd minden fronton támadást indított [+]

Az Intel részéről utoljára a Core 2 Duo E4300-at teszteltük, amely a Core 2-esek családjának egy egyszerűsített, kisebb másodszintű gyorsítótárral és lassabb rendszerbusszal ellátott változata. Tesztünkből kiderült, hogy az E4300 a csonkítások ellenére is igen versenyképes, és ha a tuningot (illetve a tuninghoz szükséges, relatíve olcsó alkatrészeket) is bevonjuk az egyenletbe, akkor egyenesen tökéletes választás. Az Intel szerencsére nem ült a babérjain, ugyanis újabb „legjobb vétel”-várományos processzorokat dobott piacra. Áprilisban megjelentek a 20-asra végződő típusjelű Core 2-esek, az E6320 és az E6420, melyek az E6300 és E6400 lapkák megduplázott kapacitású másodszintű gyorsítóttárral ellátott változatai. Ezzel egy időben bejelentették az E4300 utódját, az E4400-at is, amely elődjénél 200 MHz-cel magasabb, azaz 2 GHz-es órajellel rendelkezik. Már tavaly novemberben tudni lehetett, hogy bár az Intel dollármilliókat költött a Core márkanév felfuttatására, a máig igen nagy ismertségnek örvendő Pentium márkanevet sem akarja kukába hajítani, ugyanis kétmagos, de kisebb másodszintű gyorsítótárral rendelkező processzorokat dob piacra Pentium márkanéven. Ennek megfelelően május környékén megjelentek a Pentium Dual-Core névre hallgató, valójában Core mikroarchitektúrára épülő processzorok is; ezeknek a márkanéven kívül semmi közük nincs a korábbi Pentiumokhoz.

Intel processzorok:

Core 2 Duo E6420/E4400 és Pentium E2160 [+]

Tesztünkben tehát összesen öt új Intel processzor teljesítményével ismedkedhetünk meg; ezen felül három régi modell is szerepet kap. A Core 2 Duo E6320 és E6420 tekinthető a korábbi sláger E6300 és E6400 továbbfejlesztett, 4 MB L2 cache-sel rendelkező, Conroe magra épülő változatának. Ez a két új CPU semmi másban nem tér el elődeitől. A 2 MB másodszintű gyorsítótárral és 200 MHz-es rendszerbusszal rendelkező Core 2 Duo E4400 is újdonság, ezt a kisebb L2 cache és a lassabb FSB különbözteti meg az E6300/E6400 párostól. Végül az igazi újdonság a Pentium Dual-Core E2140 és E2160, ezek 1,6, illetve 1,8 GHz-en ketyegnek, az FSB még mindig 200 MHz, de az L2 cache még kisebb lett, 1 MB-on osztozkodik a két mag. Tekintve, hogy az összes felsorolt processzor a Core mikroarchitektúrára épül, jellemzőik is nagyrészt megegyeznek. Jelenleg az összes Core 2 processzor 65 nanométeres gyártástechnológiával készül, ugyanazon utasításkészleteket támogatják, és fogyasztásuk is nagyon hasonló. A Core 2 E4000-esek és a Pentiumok további hátránya az E6000-esekkel szemben, hogy nem támogatják az Intel-féle virtualizációs technológiát, ami valljuk be, átlagos otthoni felhasználók számára nem egy komoly érvágás.

Intel processzorhűtők (E63xx/E64xx és E21xx széria) [+]

Érdekesség, hogy a specifikációk szerint az összes felsorolt processzor 65 wattos TDP-vel rendelkezik, ennek ellenére az Intel a Core 2-esekhez rézbetétes hűtőt csomagol, míg a Pentiumoknak be kell érniük egy sima alumíniumbordával. A hűtőventilátorok megegyeznek, maximális fordulatszámon (2800 rpm környékén, amire alapórajelen nincs igazából szükség) tényleg hangosak, viszont a Core 2 alig melegszik, és szerintünk bőven elég egy leszabályzott hűtő is alapórajelen.

Core 2 Duo E6420/E4400 és Pentium Dual-Core E2160 a CPU-Z szerint [+]

A CPU-Z-vel ellenőriztük a processzorokat, az E6420 az E6400-hoz hasonlóan 2,13 GHz-en, az E4400 2 GHz-en, az E2160 pedig 1,8 GHz-en jár. Érdekesség, hogy az E4400 és az E2160 is L2 steppinges (elvégre mindkettő Allendale magos), ami akár azt is jelentheti, hogy nagyjából ugyanaddig tuningolhatóak. A legmagasabb órajelű L2 steppinges processzor az E6400, amely 2,13 GHz-es órajellel rendelkezik, de tapasztalt olvasóink már jól tudják, hogy ezekkel szerencsésebb esetben (léghűtéssel) akár 3,6 GHz-et is elérhetünk, tehát van esély némi ingyen órajeltöbbletre. Az E6420 B2 steppinges, ahogy az E6700 (2,66 GHz) is, tehát itt is van „némi” remény a túlhajtásra. Minket a Pentium tartott leginkább lázban, hiszen egy rendkívül olcsó processzorról van szó, amellyel ha elérünk egy 3 GHz körüli órajelet, akkor nincs az az Athlon 64 X2, amivel meg lehetne fogni.

AMD processzorok:

Athlon 64 X2 6000+ [+]

Amíg az Intel azzal volt elfoglalva, hogy a Core architektúrát a piac minden szegmensébe eljuttassa, addig az AMD kénytelen volt az Athlon 64 X2-esekkel riválisához, pontosabban a riválisa által kiszabott árakhoz igazodni. A Core bemutatkozásával az AMD feladni kényszerült azt a kényelmes és igen jövedelmező stratégiát, amit addig folytatott: a Pentium D processzorok nehezen rúgtak labdába az Athlon 64 X2 mellett, így az AMD magasan tarthatta az árakat, és bizony-bizony a fejlesztéseket sem sürgette igazán (ez lett később minden probléma alapja). A 2,4 GHz-es órajelet (4000+ és X2 4800+) az AMD több mint egy évig nem lépte át, és csak akkor növelte azt (a 2,6 GHz-es FX-60-nal), amikor az Intel komoly izzadságszag kíséretében kiadta az utolsó NetBurst mikroarchitektúrára alapozó CPU-t, a Pentium Extreme Edition 965-öt, amely 3,73 GHz-en járt. Ekkor az AMD-nél a 65 nanométeres gyártás bevezetése még messze volt (a PEE már ezzel a csíkszélességgel készült), viszont a Core 2 egyre csak közeledett.

A DDR2-es memóriát támogató AM2-es foglalat bemutatásával együtt debütált a Windsor processzormag is, amely továbbra is 90 nanométeren készült, és először csak 2,8 GHz-ig skálázódott, majd később az FX-74 bemutatásával megszületett a csúcsot jelentő 3 GHz-es kétmagos Athlon, ám az AMD-nek azóta sem sikerült ezen az órajelen túllépnie. Mindez végül azt a manapság is megfigyelhető tendenciát eredményezte, hogy az Intel drágább processzoraival szemben az AMD nem tud felkínálni komoly alternatívát. A később megjelent Brisbane mag már 65 nanométeren készül, és bár fogyasztása alacsonyabb, a skálázhatósággal még mindig akadnak problémák: a legmagasabb órajelű Brisbane magra épülő X2 az 5000+, amely 2,6 GHz-en ketyeg, ez az órajel pedig közel sem elég a Core 2 ellenében. Ettől függetlenül az alacsonyabb csíkszélesség kifejlesztése és bevezetése létfontosságú volt az AMD számára, ugyanis csak így képes olcsóbban előállítani processzorait, vagyis mérsékelni kiadásait egy olyan időszakban, amikor az X2-es árak mélyrepülésben vannak.

A G1 steppinges Brisbane magra összesen öt modell épül, a 3600+, 4000+, 4400+, 4800+ és 5000+. Ezen processzorok órajelezése kicsit eltér a korábban megszokott gyakorlattól, ugyanis az 5000+-on kívül az összes órajelét feles szorzóval érik el (1,9 GHz, 2,1 GHz, 2,3 GHz, 2,5 GHz). Ez önmagában nem lenne probléma, de ismerve az AMD processzorok és a DDR2-es memóriák órajelének viszonyát, kicsit értetlenkedve állunk az AMD gondolkodásmódja előtt. Mint ismeretes, az Athlon 64 processzorok tartalmazzák a memóriavezérlőt, ennek pedig az a következménye, hogy a memória valós órajele mindig a processzor órajelének valahányada. Lévén, hogy feles szorzókkal adták meg a processzorok órajelét, a memória órajele sosem éri el a referenciaértéket. Például az 2,1 GHz-es X2-es mellett a memória 350 MHz-en jár (a valójában támogatott 400 MHz helyett), hiszen 2100-at 6-tal kell elosztani ahhoz, hogy a legmagasabb, de még a 400-as érték alatt található eredményt kapjuk (5-tel osztva már 420-at kapunk, ami 400 felett van, ezt pedig nem engedélyezi a processzor). Ez olyan ellenfelek ellenében, mint a Core 2, igencsak nagy luxus – az Athlon 64 teljesítményét nagyban befolyásolja a memória sebessége.

Jelenleg a piacon a Windsor és Brisbane magra épülő Athlon 64 X2-esek dominálnak, ezek pedig nem különböznek túlságosan. A csíkszélesség, az L2 cache és ebből kifolyólag a fogyasztás az, ami említésre méltó: a Brisbane magos processzorok 2 x 512 kB L2 cache-t tartalmaznak, míg a Windsorban még 2 x 1 MB található. A Brisbane magos processzorok TDP-je maximálisan 65 watt, míg a Windsor esetében a legalacsonyabb órajelű 5200+-nak 65 watt a TDP-je, az 5600+ már 89 wattal, a 6000+ pedig 125 wattal „büszkélkedhet”.

Athlon 64 X2 5000+ és 6000+ a CPU-Z szerint [+]

Az AMD processzorokat is a CPU-Z-vel ellenőriztük, problémánk nem akadt egyikkel sem. Jó kérdés, hogy ezeket a processzorokat vajon milyen mértékben lehet tuningolni. A 6000+ elvileg már most, 3 GHz-en is a 90 nanométeres technológia csúcsán van, és valószínűleg az sem véletlen, hogy a Brisbane magból a 2,6 GHz-es a legmagasabb órajelű. Az interneten utánanéztünk a túlhajthatóságnak, és néhány fórumozónak a Brisbane-t léghűtéssel sikerült 3–3,2 GHz környékére húzni, ami ismerve a Core 2-esek tuningpotenciálját, egyelőre nem túl biztató eredmény.

Összeállítottunk egy táblázatot, melyben szemléltetjük a két gyártó processzorainak jelenlegi (2007. augusztus 6-ai) magyar árait. Ezek az árak a jövőben biztosan változni fognak, de az összehasonlítás miatt muszáj felvázolnunk az erőviszonyokat. Mint látható, az alvégen található az X2 3600+ és a Pentium E2140, ezek közvetlen ellenfelek. Az X2 4000+ picit drágább ezeknél, de végülis ebbe a pakliba még befér ő is. 20 000 forintba kerül az X2 4200+ (melyet most nem teszteltünk) és a Pentium E2160. Mivel ennél csak egy kicsit drágább az X2 4400+, ezért ezeket is vehetjük közvetlen ellenfeleknek. Az AMD ártáblázatában 25 000 forint fölött tanyázik a 4800+, viszont az Intel oldalán a Pentium E2160-as 20 000 forintja után egy nagy űr van egészen 30 000 forintig, ahol is a Core 2 Duo E4300/E4400 következik, ami pont az Athlon 64 X2 5000+-szal egyeztethető össze. Ennél kicsit drágább az 5200+, ennek ellenfele az E4500 lenne, amely nemrég jelent meg, egyelőre nem teszteltük. Az Intel 2–3000 forint felárat kér a plusz 2 MB L2 cache-ért, ugyanis a Core 2 Duo E6300 és E6320 árcédulája között épp ennyi a különbség, viszont az AMD oldalán ebben az ársávban nem találunk processzort, az 5200+ olcsóbb, az 5600+ pedig drágább ezeknél. Elérkeztünk a 40 000 forintos összeghatárhoz, ahol az 5600+ mellett a Core 2 Duo E6400 található, ennél ismét csak 2–3000 forinttal drágább az E6420, amelynek már a 6000+ ellen kell megküzdenie. Összeségében úgy tűnik, hogy az AMD kicsit jobban lefedte ezt a 15 és 45 000 forint közötti árszegmenst, viszont ennél drágábban csak FX-ek vannak, melyeket ráadásul már csak párban lehet megvenni, míg az Intel még egy halom processzort kínál a felsőkategóriában. Hibának tartjuk, hogy az Intel nem kínál processzort a gyorsabbik Pentium és a leglassabb Core 2 között, ugyanis ebben az árszegmensben (kb. 22 500 és 30 000 forint között) is rengetegen vásárolnak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!