Gyorskeresés
Phenom néven érkeznek az AMD új asztali processzorai
Papíron csábítóak a négymagos CPU-k jellemzői, de piacra csak az év második felében kerülnek.
Hirdetés
Az AMD ma hivatalosan is bejelentette, hogy az új K10-es (korábban K8L-ként emlegetett) mikroarchitektúrára alapozó asztali processzorai a generációváltással egyidejűleg márkanevüket is lecserélik: megy az Athlon 64, jön a Phenom elnevezés. A kétmagos processzorok Phenom X2, a négymagosok Phenom X4 jelzést kapnak, míg a csúcsrendszerekbe szánt négymagos chipek (melyek között lesznek kétprocesszoros gépekbe illők is) a Phenom FX nevet fogják viselni. A belépőszinten egyelőre nem lesznek nagy változások, marad a bevált Sempron, a kissé megkurtított Athlon X2 név és a K8-as architektúra.
A Phenom modellek csillagok után elkeresztelt alaptípusai közül a négymagost Agena FX, illetve Agena kódnéven ismerhettük, a kétmagos változatot pedig Kuma néven emlegette a szaksajtó. Úgy tűnik, az AMD-nél már az eredetileg belső használatra szánt kódnevek is marketingcélokat szolgálnak, a Phenom FX alapjául szolgáló lapkát ugyanis most FASN8 (ejtsd mint a fascinate szót) kódjellel mutatta be a gyártó egy két processzor, azaz összesen nyolc mag erejét egyesítő rendszerben. Az új csúcsmodell a közlemény szerint 2007 második felében kerül a piacra, és vele együtt egy új AMD alaplapi chipset (RD790) is érkezik – jelenleg az egyébként máig egzotikumnak számító Quad FX platform az NVIDIA lapkakészleteire van utalva.

A Phenom processzorok már 65 nm-es SOI gyártástechnológiával készülnek, támogatják az SSE4 utasításkészletet, a DDR2-1066 memóriasebességet, valamint a HyperTransport 3.0 szabványt. Emiatt platformszintű módosításra is sor kerül: a CPU Socket AM2-es alaplapban legfeljebb 1 GHz-es, míg AM2+ foglalattal ellátott lapban 2 GHz-es (a későbbiekben elvileg akár 2,6 GHz-es) HyperTransport interfészen keresztül kommunikálhat a rendszer többi elemével. A Phenom X4 és a kétprocesszoros rendszerek Socket F/F+ aljzatába illeszkedő Phenom FX – a szerverekbe szánt Opteron lapkákhoz hasonlóan – megosztott harmadszintű gyorsítótárat is tartalmaz majd. A továbbfejlesztett, 128 bites lebegőpontos egység mellett szót érdemel az energiagazdálkodás is, mely különösen akkor érezteti jótékony hatását, ha nincs minden mag leterhelve: a négy mag ugyanis egymástól függetlenül öt-öt állapotot vehet fel.
Azóta történt
-
Processzorok a felsőházból
Ezúttal drágább CPU-k kerülnek terítékre, köztük az Intel négy maggal, illetve újabb, 1333 MHz-es rendszerbusszal ellátott modelljei.
-
A nagy processzorhelyzet
Az AMD és az Intel számos CPU-típusának segítségével próbáltunk pillanatképet készíteni a két gyártó öldöklő versenyének állásáról.
Több memóriát vezérelhetnek a jövő Opteronjai
Tovább gyorsul az Athlon 64 X2
Már a Phenom előtt eltűnhetnek az egymagos Athlonok
AMD '07: csillagos négyes
Új processzorjelölési rendszert vezet be az AMD
Új AMD processzorok beágyazott rendszerekbe
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!





