A fejlemények: nagyobb fúvókával meghajtottam, ugyanaz a gond, már ki sem pörög rendesen (melegen sem, szívatóval sem), csak néha-néha. Gyertyát holnap hozok, ma voltam, holnapra megjön, katalógusból néztük, csak egyféle van egy hőértékkel.
A mai nap termése: a két gyertyás "elemzővel" megnéztük, a szikra folyamatos, nincs kihagyás, még akkor sem, mikor épp leáll a motor (megszűnik a hangja), de még forog. Ilyenkor (kihúzatás után) mikor leáll, csökken a fordulat, néha el-elkapja, picit pörgeti, kihagy, pörög, de a szikra folyamatos, legalábbis a gyújtókábelen. Hogy a gyertya leadja-e, azt nem tudni (be nem látunk a hengerbe működés közben), de az elektronika és a komplett gyújtás jól működik.
Szétszedte a karburátort, szívócsonkot, pillangószelep tökéletesen zár, nem sérült, csipkézett, csonkrész tiszta, nincs repedés (nem tudom, mit jelent, méret (kör áthúzva) 20as, egy jelzés van rajta, csúccsal felfelé álló egyenlő szárú háromszög, benne fejtetőn egy másik ugyanilyen, de kisebb háromszög). Szimeringet még alaposan nem ellenőrizte, de sem a lendkeréknél, sem a kuplungnál nem látszik folyás, de ezt holnap, vagy utána teljesen szétszedi légkulccsal, ezt is ellenőrizendő.
Mikor kivette a gyertyát, vízcseppek voltak rajta. Lekapta a hengerfejet. Kicsit rozsdás belülről, látszik, hogy alig volt benne fagyálló...a tömítés nem a legszebb, de nem repedt. Viszont kivétel után egy-két darabja benne maradt a fejben. Ha van, akkor holnap jön, ha nincs, akkor megrendeli a szettet, külső-belső tömítés csere.
Jelenleg úgy állok, hogy sehogy. Remélem most már jó lesz, már Őt is érdekli, hogy mégis mi baja...
Ha már lekapta a deknit, mellékesen mondtam Neki a szíjat (már tudom, mit kell nézni ellenőrzéskor, ki lettem oktatva), nem zsír új, de még bőven jó állapotú (nem repedt, kopott). Most, hogy feltöltöttük fagyállóval (még régebben, keverve persze) az eddig átlátszó folyadék zöldes színű lett (kék fagyállóval...).
'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.''