Gyorskeresés
A Nintendo Wii lett a befutó az ünnepi szezon alatt
A Microsoft Xbox 360 és a Playstation 3 fej-fej mellett haladt.
Hirdetés
Újra eltelt egy év, és újra eltelt egy karácsony. Ennek a konzolgyártók borzalmasan örültek, hiszen fantasztikus eladásokat produkáltak az ünnepi szezon alatt. Az NPD Group felmérése szerint az észak-amerikai piacon a Nintendo dominált, ugyanis a Wii-ből 3,81 millió, míg a DS kézikonzolból 3,31 millió gép talált gazdára, ami mondani sem kell, elképesztő eredmény. Ezzel a teljesítménnyel a Nintendo tovább erősítette betonbiztos pozícióját, bizonyítva, hogy a hétköznapi játékosokra érdemes építeni. Nem meglepő, hogy a Microsoft és a Sony gőzerővel fejleszti a Project Natalt és a varázspálcát, mellyel reményeik szerint versenyre kelnek majd a nagy riválissal.

Nintendo Wii
A „nagyvasak” csatája is folytatódott, az Xbox 360 és a PlayStation 3 fej-fej mellett haladt, melynek eredményeképpen az előbbi gép 1,31 milliós eredménnyel zárt, míg az utóbbi 1,36 millió vevőt tudhatott magáénak, azaz a Sony megverte a Microsoft rendszerét az Egyesült Államokban. Ez a tény egyébként nagy szó, ugyanis a japán vállalattól ritkán kap ki a redmondi óriáscég hazai környezetben. A Sony eredményét vélhetőleg az exkluzív címek alapozták meg, mivel a Microsoft komolyabb fejlesztései az idei évre csúsztak.
A sereghajtók szerepét a Sony PlayStation Portable és PlayStation 2 rendszerei töltik be, az előbbiek 654 700, míg az utóbbiak 333 200 vásárlót hódítottak meg. A PlayStation Portable helyzete egyébként érdekes. A kézikonzol nemrég jobb eredményeket könyvelhetett el, de mára a Nintendo DS egyértelműen fölé nőtt.
Azóta történt
Lehet a PlayStation 3 olyan sikeres, mint az előd?
HDMI-konverterek a gyengébb konzolokhoz
A Sony szerint a PlayStation 4 rajtol utoljára
Lehullott a lepel a Nintendo 3DS GPU-járól
Szeptemberben érkezik a PlayStation Move
Bemutatkozott a Nintendo 3DS
Kinect lett a Project Natalból
Nagy dobásra készül a Nintendo az E3-on
Előzmények
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!





