Master Collection!

Sok népmese figyelmeztet az aranylemezt tojó játékfejlesztő levágásának hosszú távú veszélyeire, de a Konami fejeseit az efféle maszlagok sosem érdekelték. Máig nem ismert, hogy a cégvezetés és Hideo Kojima designer pontosan min is kapott össze annyira, hogy közel egy évnyi, néha teljesen nyíltan zajló háborúskodást követően utóbbinak el kellett hagynia a vállalatot, amelynél pályája oly sok évvel korábban elindult. Tudjuk jól: Kojima karrierje és pedigréje cseppet sem sérült meg a válást követően, saját stúdiója élén ráadásul minden korábbinál furcsább játékok készítésére nyílt lehetősége. Anyagilag a Konami is legfényesebb aranykorát éri, ezt azonban nem a klasszikus, nagy lélegzetvételű videojátékoknak, hanem sokkal inkább edzőtermeinek és pachinko-automatáinak, kaszinóinak és free-to-play mobiljátékainak köszönheti a vállalat. Amikor a régi szériákhoz nyúlnak, ritka a siker: a Pro Evo-sorozat átbrandelése katasztrofálisan sült el, a nagy Silent Hill-feltámasztás első lépése pedig még a legcinikusabb várakozásokat is alulmúlta. És ebben a közegben jelent meg a Metal Gear-gyűjtemények első kötete…

Ahogy az megszokott, ezen az oldalon a gyűjteményes kiadás tartalmáról lesz szó, a következőn pedig a minőségről, a körítésről, a törődésről – és persze néha ezek hiányáról. Ahogy a címbe biggyesztett sorszám is jelzi, valamikor a jövőben várható egy következő adag is a Mesteri Kollekcióból, ez még csak az első fejezet, amely a sorozat klasszikus korszakát foglalja össze. A kiadás alapvetően a Bluepoint által PS3-ra és Xbox 360-ra 2011-ben készített HD Collection gyűjteményre épít, vagyis itt van az MSX-re megjelent eredeti, legelső Metal Gear, illetve annak Kojima által készített folytatása, és persze a sokkal későbbi Metal Gear Solid 2 és 3. Ennek a csomagnak a nagy újítása az első Metal Gear Solid kínálatba építése – legyen bármilyen korszakalkotó (és korszakindító) is ez a játék, valamiért ezt soha korábban nem tette más platformon is elérhetővé a Konami. A teljes csomagot egyben megvásárlók emellett megkapják a Kojima nélkül NES-re készült két Metal Gear-epizódot is.

[+]

Bár feltehetően a legtöbben azonnal átsiklanak a nyolcvanas években született Metal Gearek felett, az MSX-játékok megérdemlik a figyelmet, hiszen a technikai lehetőségekhez képest fantasztikus élményt nyújtanak még ma is. Millió apróság tűnik fel ezekben, amelyekből a későbbi poligonkorszakban fontos játékelem vagy narratív érdekesség lett, ráadásul e játékokon tökéletesen látszik, hogy Kojima milyen korán felismerte, hogy milyen érdekes lehetőségek rejlenek abban, ha egy akciójátékból átteszik a fókuszt a felderítésre és a lopakodásra. Persze azt sem tagadhatjuk, hogy a második részből az is kiderült, hogy milyen rossz ötlet illogikus kalandjátékos megoldásokat tenni egy máskülönben abszolút nem ilyen gondolkodást megkívánó játékba. Önmagukban nézve a NES-re megjelent epizódok sem rosszak, de Metal Gearként nem teljesítenek jól: történetük rossz értelemben véve nonszensz, és a játékmenetük is sok egyszerűsítést kapott az MSX-es társakhoz képest.

[+]

Ahogy említettem, e kiadás sztárja az első Metal Gear Solid, amely mind a szériát, mind a designert az elitbe repítette – egy fantasztikus játék ez, egy végigizgulható, filmes megoldásokat használó, változatos stíluskeverék, a korszak átlagánál sokkal jobb szinkronnal és pályatervezéssel. A játék ma is működik; sőt, nem csak működik, de a modern idők nem egy, magát immerzív szimulátornak nevező játéka megirigyelhetné azon apró extrák tömegét, amelyek a Metal Gear Solid minden helyszínét élővé, valóssá teszik. A később sokkal mélyebben megismert karakterek itt éppen csak ismerkednek a játékossal, ami talán még különlegesebb élménnyé varázsolja ezt a játékot 2023-ban.

[+]

E gyűjteményt a Metal Gear 2 és 3 zárja, és utóbbi, talán nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel, meg is koronázza a pakkot. Mivel ezek korábban már megjelentek a 2011-es gyűjteményben, talán azok is ismerik őket, akik amúgy még túl fiatalok ahhoz, hogy emlékezzenek az eredeti PS2-es trailerekre, illetve az azokat követő hisztériára és a megjelenés élményére. A második rész nagy átverésére – a játéktörténelem messze legpofátlanabb, legváratlanabb, legnagyszerűbb átverésére! –, és a harmadik rész időutazására. Én mindkét részt imádom, még annak ellenére is, hogy mondanivalójuk, érzelmeik, hangulatuk, sőt játékmenetük is teljesen eltérő – és a sokat csúszott tesztet az is késleltette, hogy megint muszáj volt végigjátszanom ezeket.

[+]

Ami az első tapasztalatokat illeti, a kollekció kiválóra vizsgázik: minden Solid saját ikonnal jelenik meg választott rendszerünk felületén, a régi alkotások pedig egy közös indítót kaptak. Emellett a teljes csomagot megvásárlók egy ötödik appot is kapnak, amelyben a Digital Graphic Novel-széria tölthető le. Ezek Ashley Wood gyönyörűen megrajzolt képregényeinek interaktívvá tett, picit animált, szinkronnal, zenékkel és hangeffektekkel feldobott verziói, melyek összesen négy gigantikus kötetben mesélik el az első két MGS történetét. És ha már könyvek: mind a hét számozott játékon belül elérhető a teljes forgatókönyvet tartalmazó Screenplay Book, illetve a Master Book menüpont alatt az adott epizódnak a teljes – és így spoilerekkel teli, csak végigjátszás utánra ajánlott – enciklopédiája, minden háttérinformációval, karakterismertetővel és fegyver-adatbázissal.

Master Collection?

Az első Metal Gear Solid egy kis extra törődést is kapott, ebből ugyanis rögtön három verzió érhető el: az alapkiadás, a korábban csak Japánban megjelent kibővített és kommentárral ellátott, egykor három lemezen terpeszkedő Integral, illetve ennek nyugaton is megjelent, csak a virtuális kiképző missziókat tartalmazó része, a Special Missions kiegészítő. Noha az Integral egyik fő újítása – a japán közönség felől nézve – az angol szinkron megjelenése volt, sok szöveg japánul maradt benne, köztük e kiadás szerintem legérdekesebb újdonsága, a fejlesztői kommentár is. Sajnos a fejlesztők nem tették meg azt a szívességet, hogy ezek lefordításával törődtek volna, így ezek továbbra is csak a japánul olvasni vágyók számára lesznek befogadhatók. Az sem oldható meg, hogy a külön letöltendő japán szinkront mondjuk angol felirattal kombináljuk – amit hangfájlnak hív a játék, az valójában az adott régióban megjelent teljes játék. A MGS2 és 3 esetében sajnos nem kapjuk meg az eltérő kiadású-platformú-tartalmú verziókat – ezek a cirkalmas főmenüt leszámítva pontosan ugyanazok a fájlok, amelyeket a Bluepoint bő egy évtizeddel korábban elkészített – és így a sok bónusz játékmód és menüpont, ami a PS2-es érához viszonyítva onnan hiányzott, most sem tért vissza.

[+]

Messziről nézve az első Master Collection tehát egy, a Konamihoz képest meglepően igényes csomag. Aki az egészet megveszi, az hét játékot kap, mindenféle bónuszok és legalább egy játéknál eltérő verziók kíséretében. És hát micsoda játékokról van szó! Már a korai részek is különlegesnek számítottak a maguk idejében, de aztán a Metal Gear Solid méltán vált a PlayStation-korszak egyik legragyogóbb csillagává, egyik legfőbb vonzerejévé, egy branddé, amelynek saját platformjára csalogatásához a Microsoft minden követ megmozgatott. Aki esetleg nem ismeri a szériát, annak nehéz azt mondani, hogy hagyja ezt ki – még úgy sem, hogy a következőkben bizony arról kell szót ejteni, hogy ezt a sok szép tartalmat milyen igénytelen formában is pakolta át a sorozat számára új platformokra a kiadó.

[+]

Érdemes például megnézni a Metal Gear Solid 1-et, ami sokak szemében e gyűjtemény legvonzóbb eleme lesz. Ez egyszerű, igénytelen emulációval működik – évtizedekkel lemaradva attól, amit ma egy ingyenes, rajongói emulátor tud. A felbontás 240p, a framerate pedig 25 – legalábbis, ha nem töltjük le, és indítjuk el külön az amerikai verziót, ami 30 fps-sel futott. No persze az sem állandóan, hanem csak általában, mert ahogy az eredeti hardveren, úgy a négy generációval fejlettebb PlayStationön is ugyanúgy bezuhan 20 alá a képfrissítés a nagyon zsúfolt helyzetekben. Én szeretem a korhű emulációt, de talán a szaggatás egy olyan dolog, amit nem istenkísértés megváltoztatni egy újrakiadásnál. A játékhoz nem kapunk semmiféle grafikus beállítási lehetőséget, még egy vacak CRT-filterre sem futotta az energiából; és nincs quicksave, idővisszatekerés, vagy bármi más extra sem. A végeredmény: a 4K kijelzőn borzalmasan homályos, elmosott új változat kevésbé látványos, mint az eredeti, PlayStation 1-en futtatott eredeti. Arról nem is beszélve, hogy egy modern emulátor varázslataihoz képest milyen elképesztő, milyen kolosszális az elmaradás! Apró extraként PC-n az első rész csak kontrollerrel irányítható, sőt, annak csatlakoztatása nélkül még csak el sem indul – az pedig nem analóg módon, hanem nyolcirányú kontrollerként működik.

[+]

Ahogy már többször említettem, a Metal Gear Solid 2 és 3 ugyanaz a verzió, amit 2011-ben már megvettünk. Akkor a 720p felbontás elfogadható volt, ma nem ez a helyzet. Akkor nem volt PC-s megjelenés, így a grafikai opciók totális hiánya elfogható volt, ma nem ez a helyzet. Minél közelebbről vizsgáljuk meg ezeket az új kiadásokat, annál bizarrabb az összkép. Néha találunk egy hasznos javítást (a codec-párbeszédeknél kevesebbet kell várni), máskor meg csak egy platform részesül ebből: élsimítás mintha csak PS5-ön lenne az MGS2-ben. Xboxon egyébként is sikerült elérni, hogy az új verzió nem mindig néz ki jobban, mint a 360-ra megjelent, kompatibilitási módban futtatott régi HD Collection – megjelenéskor például egy minden nyomorúsága ellenére is vicces programhiba miatt csak a megjelenített kép alsó felén dolgozott az élsimítás. És ami a legdurvább: ez még mindig jobb állapotban van, mint a Switch-es Metal Gear Solidok, ahol a két legújabb rész csak 30 fps-sel fut (már amikor ez nem zuhan be), még annak ellenére is, hogy például a MGS2 PlayStation 2-n is 60-as tempót diktált játékmenet közben. Általános extraként minden játék tele van hanghibákkal, ami néha pattogásban, máskor a zenék pocsék hangminőségében, vagy éppen teljesen elrontott hangkeverésben nyilvánul meg.

[+]

Külön említést érdemel az érintőlegesen már említett PC-s kiadás, meghökkentő újításként ugyanis a Master Collectionben e platformon sincsenek grafikai beállítások. Ezt nem úgy értem, hogy kevés opció van, hanem úgy, hogy nem léteznek grafikai beállítások. Teljesítménytől függetlenül minden PC-n 720p felbontásban, kizárólag bilinear filteringgel, teljes képernyőn indul el a második és harmadik rész, és ha HFR monitorunk van, hát jó eséllyel az játszhatatlanná teszi az erre nem felkészített programokat. A képminőség szinte hihetetlenül rossz, és bár ezen külső programokkal és egy, a megjelenés másnapján már elérhető moddal ma már lehet javítani, ez finoman szólva sem a Konami érdeme, hanem inkább az igénytelenség emlékműve.

[+]

Fantasztikus játékok, bőséges extra tartalommal az egyik oldalon, de technikai szempontból a lehető legspórolósabb, legkutyaütőbb megvalósítás, amit csak el lehet képzelni – ez a „mesterkollekció” mérlege. A Konami szerint előbb-utóbb várható néhány grafikai opció a PC-s kiadásba – hát alig várom, hogy megjelenés után hónapokkal sikerüljön meghódítani ezt a bércet. Az egyetlen félig-meddig elfogadható és így nagyon óvatosan ajánlható verzió a PlayStation 5-ös kiadás; Switch-re nem sikerült élvezhetően áttenni a játékokat, az Xbox-verziókat érthetetlen programhibák tömege sújtja, a PC-s port pedig még a Batman: Arkham Knight és a Last of Us megjelenéskori állapotát is megtapasztalt veteránokat is zokogásra készteti (ezúttal mondjuk nem a szörnyű teljesítménnyel). Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem élvezhető az a munka, amit az eredeti játékokba tett a sok száz fejlesztő – én minden problémája ellenére izgulva játszottam végig Xbox Series X-en a második és harmadik részt (az elsőt karácsonyra tartogatom, hátha kap még addig valami törődést), de kikapcsolás után mindig legörbült a szám, amikor azon kezdtem el morfondírozni, hogy milyen is lehetett volna ugyanez a kollekció, ha készítői tisztelettel közelítik meg…

A Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1 PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a magyar forgalmazó Cenega biztosította.

Összefoglalás

A Digital Eclipse-nek minden félelmem ellenére nem kellett szégyenkeznie, amikor Gold Master Series névre keresztelték legújabb sorozatukat. A Konaminak kellene, amiért a Master Collection név mellett döntöttek. Pedig pont tartalom terén nincs gond, sőt, itt az átlagnál sokkal jobban el vagyunk kényeztetve – az viszont, ahogy a Metal Gear Solid-epizódok megjelennek, hangzanak, viselkednek ebben a gyűjteményben, az minden kritikán aluli.

A Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1 legfőbb pozitívumai:

• Hét játék egyben, amelyek közül legalább négy még ma is nagyszerű;
• rengeteg igényes extra tartalom a zenehallgatótól az enciklopédiáig;
• itt van a Metal Gear Solid 1 mindhárom verziója;
• a Silent Hill-kollekció még sokkal rosszabb volt.

• A Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1 legnagyobb hiányosságai:

  • A PC-s verzióban nincsenek beállítási lehetőségek;
  • Xboxon sokszor rondább, mint 2011-ben;
  • a Switch-verzió úgy, ahogy van;
  • a Metal Gear Solid 1 jobban nézett ki PS1-en;
  • hanghibák tömege minden Solid-játékban;
  • nem lehet a nyelveket és feliratokat keverni.

  Bényi László